A Forum gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált könyvnek hamarosan Budapesten is lesz egy bemutatója, de a tervek szerint a tavaszi vásári időszak kezdetén Topolyán is találkozhatnak vele az érdeklődők. A könyv témája kapcsán mi is felkerestük a szerzőt.

* Hogyan élted meg a szabadkai könyvbemutatót?

— Mivel ennek a könyvnek már volt bemutatója Szabadkán, nagyon meglepődtem azon, hogy milyen sokan összegyűltek. Olyanok is, akikre nem is számítottam. Kellemes és hasznos beszélgetés volt. Az est moderátora, Mihájlovity Anikó elolvasta a kötetet, ami nem kis feladat, és olyan kérdéseket tett föl, amelyekkel újra átgondolhattam a témát, még új kutatni való területek is előkerültek.

* Ha jól tudom, ez a könyv volt a doktori disszertációd is.

— Igen. Pesten, amikor befejeztem az alapképzést, a doktori képzésre jelentkezve Szilágyi Miklós professzor úrral konzultálva választottuk ezt a témát. Az ottani képzés alatt kutattam az itteni vásárokat. Öt év kellett, mire elkészült a könyv.

* Honnan adódott a témaválasztás?

— Ez valójában már régebbről jött, én a piacozásokkal foglalkoztam Kupuszinán, az volt a szakdolgozatom témája. Édesapámmal — dr. Silling Istvánnal — konzultálva jutottunk arra, hogy a vásárokat is jó lenne feldolgozni. Ő a levéltárban dolgozott, nagyon jól ismerte az itteni archív anyagot, és tudta, mennyi adat van a vásárokról a levéltárakban, így arra jutottam, legyen ez a téma. Lehet kutatni a régi történeti forrásokból, meg nálunk még élnek a vásárok, így a terepi kutatás is bekerülhetett.

Dr. Silling Léda (Ivona Kiš Malinović felvétele)

* Mennyiben tesz hozzá ehhez az, hogy kupuszinai származású vagy? Az ott élők generációk óta piacozással foglalkoznak: saját konyhakerti vetemények és gyümölcsök megtermelésével, melyeket aztán maguk értékesítenek a Kupuszina környéki piacokon. Sőt, voltak olyan időszakok, hogy nemcsak a zombori, illetve az apatini piacokra jártak, hanem Eszékre, Zágrábba, Belgrádba és Újvidékre is.

— Így van. A szakdolgozati témám éppen azért lett ez, mert kupuszinai vagyok. Egy nagy térképet is csináltam arról, hogy merre jártak el az emberek piacozni. Bár most, ahogy beszélgettünk a bemutatón, felmerült bennem, hogy nem egy női téma ez a vásáros, de azért megküzdöttem vele.

* Miért gondolod, hogy nem női téma?

— Voltak nehézségeim a vásárokon a terepi kutatások alkalmával. Nem ajánlom nőnek egyedül további kutatásra ezt a témát, és jó lenne férfiszemszögből is megnézni, mert előfordult, hogy az állatvásáron egy nagy fényképezőgéppel a kezemben fotóztam az embereket, az állatokat, és néhányszor megkaptam, hogy nincs helye a nőknek a férfiak között az állatvásártéren. Ez egy férfias téma, a férfiak járnak a vásárba. Lehet, néha elviszik a gyerekeket, de az biztos, hogy nem egy nagymama fogja elvinni az unokáját a vásárba, hanem inkább egy nagypapa.

* A piacozás nem egyenlő a vásározással, mi a kettő közötti különbség?

— A piacozás kapcsán egy településnek a körzetét kutattam, hogy hova járnak eladni. A vásárba viszont vásárolni járnak, és főleg ezek a vásárok, amelyekről én írtam, az egész országra kiterjednek. Kis helységekben nem is tartanak ilyen vásárokat, hanem csak nagyobb településeken, ahova a kézművesek járnak, és az állatokat is viszik eladni, szóval elég nagy különbség van. A piacozók napi vagy heti szinten járnak egy-egy település piacára, konyhakerti veteményeket és gyümölcsöt árulnak, vagy virágot.

* A környéken én csak néhány vásárt ismerek, a többi közt Kispiacon és Topolyán. Melyik településeken tartanak még vásárokat?

— Amikor vizsgáltam, akkor még volt tizenhárom vásártartó település Vajdaság területén. Az említett topolyai és kispiaci vásár mellett Szabadka környékén van még a csantavéri, és érdemes meglátogatni a zentait is, azok is nagy rendezvények, Magyarkanizsán viszont már nincs akkora. A legnagyobb vásár Vajdaságban a rumai. Ez abból a szempontból is különleges, hogy mindent lehet kapni az állatorvosi késtől az állatokig, autóig, teherautóig, szóval mindent, amit csak el tudsz képzelni. Emellett ez az egyetlen vásár, amely megtartotta a régi vásártartó engedélyből a vásártartó napot, vagyis minden hónap 3-án van, akármelyik napra is esik a héten. A többi vásár vasárnap van, a hónap első, második, harmadik vagy negyedik vasárnapján, de Rumán mindig 3-án.

* Kutatásaid alapján miben változtak az elmúlt évtizedekben a vajdasági vásárok?

— A terepi kutatásokból arra lehet következtetni, hogy a legnagyobb változás jogi szempontból érte a vásárokat, amikor a különféle betegségek miatt az állategészségügyi törvény megtiltotta az állatok árusítását a vásártereken. Egyik évről a másikra a topolyai vásárra nem hozták a bikákat Dél-Szerbiából. A másik nagy változás, mely ugyanerre az időszakra jellemző, hogy a kínálatban megjelentek a kínai termékek.

* Az volt az igazi zsibvásár, amikor nemcsak emberből volt sok, hanem állatból is.

— Amikor 2006-ban elkezdtem ezt kutatni, a topolyai vásárba két sor teherautónyi állatot hoztak. Amikor bementem a bikaborjúk közé, ahol tízesével, húszasával voltak egy-egy csoportban, és azok ott elkezdtek mozogni, hát annak teljesen más hangulata volt. A vásártér másik oldalán meg a lacikonyhák, ahonnan jött a zene, meg persze az illatok, és ott az emberek eszegettek, iszogattak, az meg a másik hangulat, mely egy ilyen vásárban hat arra, hogy miként érzed magad. Ezt ma már annyira nem lehet érezni, de azért remélem, nem szűnnek meg, mint Magyarországon. Itt még él a mezőgazdaságnak meg a kereskedelemnek ez a fajtája, de ez is csak addig fog fönnmaradni, amíg az embereknek van igényük arra, hogy elmenjenek, és a vásárban szerezzék be a kapcsolható eszközökhöz az alkatrészeket vagy egy-egy subát, illetve ilyenkor ősszel, majd a mindenszentekre a virágot, ott vegyék meg a cserepeket stb. Csak addig élnek a vásárok, amíg életben tartjuk őket.

* Hogyan kapcsolódnak a témához a falusi búcsúk?

— A búcsú a néprajzi szakirodalom szerint a vásároknak egy típusa. Úgy mondjuk, hogy vannak a kereskedelmi, mezőgazdasági vásárok és vannak a búcsúvásárok. A búcsúk a templom védőszentjének az ünnepekor megtartott kisebb kirakodóvásárok, ahol nem jelennek meg mindazok a termékek, amelyek megtalálhatóak a mezőgazdasági vásárban. Ott van a mézesbábos, a játékokat, esetleg a fakanalakat, hintákat, esztergályosdolgokat árulók, de ez inkább vallási jellegű alkalom. Bár régen az első vásáros napokat meghatározó dokumentumokban azt is megírták, hogy melyik ünnepnapon vagy a rá következő napon tartották a vásárokat. Például Zomborban gyümölcsoltó Boldogasszony napján. Akkor még össze voltak kapcsolva, de mára már teljesen elváltak egymástól.

* Mennyire volt nehéz kutatni ezt a témát?

— A kutatásnak három szintje volt, ha a nehézségi fokokat nézzük. Az első könnyű volt, búvárkodás a levéltári anyagban Szabadkán, Zomborban és Újvidéken. Meg kellett találni a módját annak, miként kerüljenek elő a vásár témájához kapcsolódó dokumentumok. A második nagyon kimerítő volt, a helyi sajtó átbogarászása az 1800-as évek végéről és az 1900-as évek elejéről, mert az volt a vásárok virágkora, ezen a vidéken akkor tartották a legtöbbet. A harmadik, mely izgalmas volt, az a terepi kutatás, a vásárokat járni és fényképezni. Nem kis móka volt! Érdekes egyébként végiglapozni a könyv fotóanyagát, mert azokat a vásárokat, amelyekben jártam, fotókkal dokumentáltam, és ott látható, hogy milyen népesség jár ezekre a vásárokra, és mi az, amit még akkor lehetett kapni vagy eladni.