home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Vajdasági díjazottak a magyar kultúra napja alkalmából
2023.01.22.
LXXVIII. évf. 3. szám
Vajdasági díjazottak a magyar kultúra napja alkalmából

Január 21-én tartotta idei díjátadó ünnepségét a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA. A nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek a magyar kultúra napja alkalmából nyújtották át a kitüntetéseket. A díjat 2004 óta a szövetség szakmai bizottságainak javaslatai alapján ítélik oda.

A kiemelkedő művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére a KÓTA-díjakat több kategóriában osztják ki. Az idén 14 kategóriában 29 személyt, együttest és intézményt ünnepeltek. A díjátadó gálát a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartották meg.

A kitüntetettek között vannak vajdaságiak is. Népzenei kategóriában KÓTA-díjat érdemelt ki a Szabadkai Zeneiskola népi ének szaka, a népzenei együttesek kategóriájában pedig a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Csalogány asszonykórusát, Kiss Tóth Erika egyesületi és Tóth Rozália művészeti vezetőt jutalmazták.

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány ugyancsak a magyar kultúra napja alkalmából avatott lovagokat. A Magyar Kultúra Lovagja cím kitüntetettjei között van a vajdasági, bácsfeketehegyi Hajvert Ákos versmondó, pedagógus, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

A vele készült interjút ITT olvashatják.


Hajvert Ákos, a Magyar Kultúra Lovagja (Fotó: Facebook / Lengyák István)

Kiss Tóth Erika, Birinyi József népzenekutató, hangszeres előadó, a KÓTA-társelnöke és Tóth Rozália

A Csalogány asszonykórus (fotó: Thaler Tamás)

Dalkötő énekegyüttes és Zlatovez trió (Szabadka), művészeti vezetők: Török Noémi és Tamara Štricki Seg. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..