home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
VII. Temesvári Magyar Napok beharangozó
2022.09.16.
LXXVII. évf. 37. szám
VII. Temesvári Magyar Napok beharangozó

Dús programkínálattal, értékes és felejthetetlen rendezvényekkel közeledik a nagy sikereknek örvendő Temesvári Magyar Napok VII. kiadása. Idén négy napon át ünnepelhetjük együtt magyarságunkat a belváros szívében: az Opera téren, a Szabadság téren és más helyszíneken is szeptember 22-25. között. Az esemény az itt élő és innen elszármazott magyar családok, civil szervezetek, intézmények, vállalkozók és művészek közös rendezvénye. Szeptember 22-én egy fergeteges Gálával nyitjuk meg a rendezvénysorozatot, ugyanis a Szegedi Kortárs Balett művészei lesznek vendégeink egy kiváló előadással.

Minden korosztály megtalálhatja a neki tetsző programokat, hiszen idén színesnél színesebb a választék: könnyűzenei és gyermekkoncertekkel, színházi előadásokkal, hagyományőrző bemutatókkal, népzenével és néptánccal, gasztronómiával, kézműves vásárral, gyermekfoglalkozásokkal várjuk a kedves résztvevőket! A nagykoncertek során Varga Miklós, Szikora Róbert és az R-GO, valamint a Csík zenekar és Presser Gábor fogják szórakoztatni a közönséget.

A Temesvári Magyar Napok célja kultúránk és hagyományaink megélése és megismertetése a többségi lakossággal, valamint az itt élő nemzeti kisebbségekkel, hogy bemutathassuk értékrendünket. Eseményeink mindenki számára nyitottak, nem csak a magyaroknak, hiszen igyekszünk hidakat építeni a kultúrák között, így minden nemzetiség számára értékes élmény lehet ez a néhány nap.

Lehetőség lesz meglátogatni a Temesváriak könyvsátrát, ahol temesvári magyar szerzőkkel lehet majd beszélgetni. Kiemelt rendezvényeink közé tartozik a Magyar Házunk az otthonunk! kerekasztalbeszélgetés is, ahol a jelenről, jövőről és a múltról is lehet társalogni a meghívottakkal. Kóstolókon és városnézéseken vehetünk részt, ugyanakkor hagyományos és modern programokra is szeretettel várunk mindenkit, ugyanis neves meghívottak érkeznek majd előadásainkra, mint például Novák Eduárd sportminiszter vagy Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője. Az Örök hűség című film vetítésére is sor kerül majd, amit egy közönségtalálkozó követ, az érdeklődők pedig a Kávészünet vagy a Kerecsen együttes koncertjein, vagy pedig egy Operett előadás megtekintése során kapcsolódhatnak ki.

Egészségügyi sátrunk különböző előadásokkal és tevékenységekkel várja az érdeklődőket, és természetesen a környezetvédelem sem maradhat ki rendezvényünkből. Idén folytatódik a 2019-ben megkezdett akciónk, ezért terveink szerint műanyagmentesen fognak lezajlani a VII. Temesvári Magyar Napok. Rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre a programjaink során, ezért a Bartók Kerékpártúra, 2022. Áttekertünk a határainkon túl című rendezvényünkön egy képes-videós visszaemlékezést szervezünk, ugyanis az idei évben először került megrendezésre a nagy sikereknek örvendő Bartók Kerékpártúra.

Szeretettel várjuk Önt, hogy velünk ünnepeljen! Kövesse figyelemmel https://www.facebook.com/temesvarimagyarnapok Facebook oldalunkat, ahol azonnal értesülhet a friss információkról! Legyen Ön is része a VII. Temesvári Magyar Napoknak!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..