home 2024. május 11., Ferenc napja
Online előfizetés
Ünnepelt Királyhalom
(T. T.)
2010.05.19.
LXV. évf. 20. szám

A szomorkás, esős időjárás sem tudta elrontani a királyhalmi falunapot, amelynek során lakossági fórum keretében bemutatkozott a Magyar Összefogás lista is. Az ünnepség a helybeli Jézus Szíve-templomban szentmisével kezdődött, majd az eső elől sátrak alá húzódó kilenc csapat meggyújtotta a lángot, é...

A szomorkás, esős időjárás sem tudta elrontani a királyhalmi falunapot, amelynek során lakossági fórum keretében bemutatkozott a Magyar Összefogás lista is. Az ünnepség a helybeli Jézus Szíve-templomban szentmisével kezdődött, majd az eső elől sátrak alá húzódó kilenc csapat meggyújtotta a lángot, és kezdetét vette a paprikásfőző verseny. Amíg kint főtt az ízletes étek, addig a felújításra kerülő kultúrotthon nagytermében megkezdődött a lakossági fórummal egybekötött színvonalas falunapi ünnepség. Először Pék János, a királyhalmi helyi közösség elnöke szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a vendégeket: Pásztor Bálintot, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjét, Maglai Jenőt, a VMSZ szabadkai szervezetének elnökét, Kern Imrét, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettesét, Tápi Lajost, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusának vezető konzulját, Petró Ferenc Ásotthalom, és Kiss Péter Géza Domaszék polgármesterét, a Magyar Összefogás listán szereplők közül Joó Horti Líviát, Csernik Árpádot és Lengyel Lászlót, valamint a környező települések képviselőit és a megjelent polgárokat.
Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője arra kérte a jelenlevőket, hogy június 6-án vegyenek részt a választásokon, s szavazzanak a Magyar Összefogás listájára, hiszen ezen olyan emberek szerepelnek, akik nem tegnap jöttek rá, hogy magyarok.
- A listánkon szereplő emberek évek, évtizedek óta tesznek a magyar oktatásért, magyar művelődésért, magyar tájékoztatásért, hivatalos nyelvhasználatért. Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ne higgyenek az ígéreteknek, ne higgyenek azoknak, akiket Belgrádból távirányítanak, ne higgyenek azoknak, akik ugyan magyarnak vallják magukat, de azt már nem tartották fontosnak, hogy gyerekeiket is megtanítsák magyarul, ne higgyenek azoknak, akik utakat, egészségházakat, művelődési intézményeket ígérnek az MNT megválasztása előtti kampányban, hiszen a nemzeti tanács nem az európai unióról, nem út- és hídépítésről szól. Akik ilyen témáról beszélnek, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy a magyar oktatás, a művelődés vagy a tájékoztatás terén mit lehetne tenni. A mi listánkon szereplők pontosan tudják, hogy a saját szakterületükön melyek a megoldandó problémák, tudják, mit kell tenniük és elkötelezettséget éreznek magukban arra, hogy ezt meg is tegyék. Szavazzunk az 1-es számú listára, ne adjuk magyarságunkat, s ne engedjük át a hatalmat a janicsároknak - mondta beszédében Pásztor Bálint.
Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy a délvidéki magyar közösség egy olyan mérföldkőhöz érkezett, amelyben törvényes alapokon tovább tudunk lépni, s közösségünket a törvényes jogszabályok kereteiben erősíteni tudjuk.
- A vajdasági magyar politikában először történt meg, hogy egy párt kettőt-hármat visszalépett, és azt mondta, hogy a közösségi érdekek érvényesítésében nem a pártmonopólium a fontos, hanem az, hogy a közösség minden részvevőjét tömörítse, s ezt az érdeket érvényesítse a civilek, a művelődés, az egyházak és a pártpolitika részéről is. A VMSZ szabadkai szervezetének elnökeként kérem önöket, hogy a településen mindenkinek mondják el, mennyire fontos, hogy a magyar emberek június 6-án kimenjenek szavazni, hogy megerősítsék ezt a listát, megerősítsék az 1-es számot, hiszen ezáltal továbbépíthetjük, erősíthetjük a magyar közösséget. Azokra a jelöltekre kell szavazni, akik ennek a közösségnek az érdekeit képviselik, nem a Belgrádból távvezérelt emberekre, akik hirtelen nagy magyarként jelentek meg, hanem azokra, akik már évtizedek óta gyakorolják magyarságukat a mindennapi életben - mondta Maglai Jenő.
A Magyar Összefogás listáján szereplők közül Joó Horti Lívia szabadkai pszichológus, Csernik Árpád palicsi színművész és Lengyel László óbecsei agrármérnök mutatkozott be a közönségnek, majd Kern Imre, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese egy kis papirost adott át Pék Jánosnak, mely szerint a napokban elkezdődik a királyhalmi művelődési otthon felújítása. A műsor művelődési részében a helybeli Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, az ugyanezt a nevet viselő művelődési egyesület aktivistái, valamint az ásotthalmi és a domaszéki egyesületek tagjai léptek közönség elé. A műsor vége körül az újvidéki Mezőgazdasági Kiállítás megnyitó ünnepségéről megérkezett Pásztor István, a VMSZ elnöke is, s elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja Királyhalmát mint települést, s arra buzdította a jelenlevőket, hogy június 6-án, az 1-es listára, azaz a Magyar Összefogásra adják voksukat.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..