Zajosan, színesen, mozgóképben, mozgalmasan. Az idén a jubileumra való tekintettel két napig tartott. Nyolc előadás és tizenöt film mutatkozott be a zsűrinek és a közönségnek.

A szerző felvételei

Minden évben újra és újra elcsodálkozom, mennyi fiatal foglalkozik szín-, illetve filmművészettel. Ha ez így megy tovább, nem ártana új vajdasági színháza(ka)t alapítani, a társulat már készen áll. Ezek közül a fiatalok közül kerülnek majd ki az új Balázs Áronok, Béres Márták vagy Tolnai Szabolcsok. Akik más széllel érkeznek, mást akarnak megmutatni, máshogyan csinálják, a közönségnek élnek, szövegeket magolnak be, szabadidejükben próbákra járnak, filmet vágnak, rendeznek és drámát olvasnak. És minden évben eljönnek a KSZFV-re megmérkőzni. De nem egymás ellen, hanem kézen fogva, meghajolnak a tapsban, és tapsolnak, mint a vas. A zsűri szavait csendben hallgatják, megrágják, zsebre teszik, majd hasznosítják. Vagy ha lyukas az a zseb, elveszítik.

Az idei zsűriben ott ült László Sándor egyetemi tanár, színész-rendező, Mezei Kinga színész-rendező és Fejős Csilla filmrendező. Véleményeztek, döntöttek, sorrendet állítottak fel, díjakat osztottak. És biztos vagyok benne, hogy ők is tanultak a fellépő diákoktól. Nem könnyű igazi színházi élményben részesíteni a közönséget, de még nehezebb újat alkotni filmben, mert már szinte mindent kitaláltak. Az idén viszont mégis azt éreztem, hogy ez nagyon sok esetben sikerült. Úgy jöttünk ki a színházteremből zsíros kenyeret majszolni, hogy el voltunk telve élményekkel, színészi alakításokról vitáztunk, és a filmeket elemeztük. Aztán este a Mojo Clubban folytattuk. Csak egy kicsit táncoltunk is közben.

Néhány fotóval gondolunk vissza erre a két napra.