,,Miért is tenném, hisz én lázadó vagyok, és fiatal! És különben is, én azt csinálok, amit akarok! Anyám úgysem ért meg!'' Ezekre a szavakra lettem figyelmes, mikor a munkából hazafele utaztam a városi buszon. Két tizenéves az előttem levő ülésen döntögették a számukra fontosnak tartott dolgokat. Így folytatta a másik: ,,Olyan meleg van, hogy nem veszek fel felsőt a bikinimre. Talán kibírják az emberek, hogy így lássanak, amíg kiérek a strandra? Úgyis csak az öregeket zavarja. Ők meg ne nézzenek rám, ha nem tetszik! Van nekem nélkülük is elég bajom, miért ne öltöznék úgy, ahogy én akarok?!' Ezek a szavak nem hagytak nyugodni. Én is ilyen voltam kamaszként? Vagy mi lesz, ha a pici kislányom felnő, és melltartóban meg bugyiban fog sétálni az utcán, csak azért, mert az lesz a trendi tíz év múlva? Igen, igen... a tinédzserek körüli világ, rémisztően megváltozott az évek során, s félő, hogy egyre rosszabb lesz.
A szülő és kamasz gyereke közötti viszony örök rejtély. Az tudja igazán megérteni, aki átélte. Ez egyfajta kihívás mind a két fél számára. Ne gondoljuk, hogy csak a szülőnek nehéz. A gyerekek is kínlódva élik meg azokat a tiltásokat vagy túlzott óvásokat, amelyeket rájuk zúdítanak. Ezért lázadnak. Elzárkóznak szüleiktől, falat emelve, ezzel szemben azonban a barátaikkal rajongva társalognak. Gyakran kapcsolódnak be egy-egy kortárs ,,bandá'-ba, úgy vélve, hogy ott biztonságban lesznek.
,,Nekem nem mondhatod meg a tutit, én úgyis jobban tudom' - hangzik megannyi tinédzser szájából. Állandóan ellenkeznek a környezetükkel, sértődöttek. Minden létező tüskéjüket kifelé tartják, védekező állásban vannak. De kitől kellene védekezniük? A szülőktől? Hiszen azok állandón ott állnak a háttérben segítségre készen, mint a jó edző, hogy ha nem sikerült valamilyen mozdulat, a gyakorlatozót elkaphassa, hogy meg ne üsse magát... Bár vannak olyan apák és anyák, akik gyerkőcük támadó viselkedésére agresszióval válaszolnak, s úgy gondolják, majd ők megmutatják, mi a frankó, s mit hogyan kell tenni. Csak az a gond, hogy hajlamosak elfelejteni, hogy ők is voltak fiatalok. Ugyanúgy lázadtak, tüntetéseken vettek részt, a rockzenét istenítették és a Beatrice-re őrjöngtek. Ők is lehörpintettek egy-egy felest a ,,tini dizsiben', s most kétségbeesve nézik végig, ha ,,pici' gyerekük ittasan vagy netán drog hatása alatt tér haza egy buliból. Ez így van rendjén, mert minden felelősségteljes szülőben ott van a féltés. Az lenne csak a meglepő, ha ilyen szituációban apa és fia meg egy korsóval lehörpintene a konyhájukban kialakított bárnál, az ,,elkocsmásított' családi konyhában.
Országunkban és a világ legtöbb pontján is a pubertásokkal szembeni elvárás jóval igényesebbé vált az évtizedek során. A tévében levő filmek, beszélgetős műsorok, reklámok összességében a társadalom ellentmondásos üzenetet továbbít a felnőttkorhoz közeledő fiatalok felé: azt követeli tőlük, hogy legyenek felelősségteljesek, de az ehhez szükséges eszközök - lakás, állás - nem állnak rendelkezésükre. Az mégis szóljon a médiumok mellett, hogy számos olyan dologra felhívják a fiatalok figyelmét, ami hasznos. Gondoljunk csak a méhnyakrák veszélyeire, a nemi úton terjedő betegségekre. Jól tudjuk, hogy ebben a korban a nekem közti viszony intenzívebb. Szexuális kapcsolatot hoznak létre egymás közt, melynek megvannak a veszélyei. Ezért fontos a kamaszok felvilágosítása a szülők részéről is. Nem akkor kell aggódni, mikor már megtörtént a baj, s a kislányukat abortuszra kell vinni. Régen a terhesség megszakítása tabu témának számított, manapság a tinik már olyan nyíltan beszélgetnek róla, mintha épp azt döntögetnék, hogy mit reggelizzenek.
Ma már nem elég a nyolc osztályt befejezni, mint nagyanyáinknak kellett a 40-es, 50-es években, ők megelégedtek azzal is, ha gyermekeiknek sikerül végigjárni a középiskolát. Nem... most a cél az egyetem vagy minimum egy főiskola befejezése. Tehát sok múlik a szülők hozzáállásán is: néhány családban rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak a vizsgaeredményeknek, a felvételinek, de nem beszélnek arról, mi lesz azzal a fiatallal, aki nem veszi ezt az akadályt. Gyakran hallhatjuk az iskolások szájából: - Öngyilkos leszek, ha nem sikerül a matek dolim ötösre, mert apám úgyis azt mondta: - Agyonütlek, fiam, ha nem jó jegyet hozol haza! Ezeknek a szavaknak súlyuk van, mert volt már olyan tizenéves, aki nemcsak hangoztatta, hanem meg is tette, és leugrott a hídról bele a folyóba január közepén. Meg kell gondolnunk, hogy mit mondunk egymásnak, ezért illő lenne előbb háromig elszámolni, s utána papolni.
Mit hangoztat oly sűrűn egy tinédzser? Azt, hogy: ,,A szabályok azért vannak, hogy áthágjuk őket! Tegyük hát meg!' A lázadás nem feltétlenül rossz dolog. Az ember védje meg az érdekeit, hallassa a hangját, ha szükséges, és ha a helyzet valóban azt követeli meg. De nem jó, ha indulattal intézed ezeket a dolgokat, és az sem a megfelelő megoldás, ha a homokba dugod a fejed, mint a strucc. De mi történik, nézzünk csak körül a világban! A felnőttek tömkelege rugdossa fel a szabályokat minden nap minden egyes percében. Bankrablás, gyilkosságok, terrorizmus, lopás, erőszak, csalás és a többi... Akkor miről is beszélünk...?!
Végül mi lehet annak az oka, hogy a szülő és a kamasz gyereke közötti távolság nagyobb, mint korábban? Talán az, hogy a nők későbben vállalnak gyereket. Valamint sok mai szülőben rejtőznek a kamaszkori lelki kövületek, amelyeket vagy nem dolgozott fel, vagy trendinek tartja fiatalsága miatt. Igen nehéz felnőtté válni abban a világban, ahol az idősebbek is minél tovább fiatalok akarnak maradni. Tehát... manapság egyáltalán ne lepődjön meg egy kamasz, ha hajnaltájban, a buli fergetegében apát vagy anyát látná italozgatni egy bárszéken, vagy netán a szomszéd ,,bácsit'.