Túl sokszor voltunk egymás ellenségei a XX. században

Túl sokszor voltunk egymás ellenségei a XX. században

A rendkívül összetett világpolitikai helyzetről, a menekültválságról és térségünk politikai feszültségeiről kérdeztük dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt.

A menekültválság miatt egyre súlyosabbá válik a nemzetközi politikai helyzet. A magyar határállomás megtámadása rendkívüli, figyelmeztető jel lehet. Érdemes azonban egy kicsit visszatekinteni: az elmúlt esztendők során az Egyesült Államok önkényesen egyfajta újragyarmatosítást hajtott végre arab területeken. Napjainkra úgy tűnik, hogy a demokrácia világhálós valóságshow-vá silányult. Az úgynevezett arab tavasz után létrejött az Iszlám Állam. Ennek következtében a világpolitikai helyzet fenekestül felfordult. Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a Nyugat inkább a diktátorokat támogatja.

* Ön szerint valójában ki vagy kik állnak az Iszlám Állam mögött?

— Az arab tavasz sehol nem érte el a stratégiai céljait. Az Egyesült Államok talán csak Tunéziában ért el minimális részsikereket. Amióta az arab világ vezető hatalmában, Egyiptomban a hadsereg átvette az irányítást, visszaálltak azok az állapotok, amelyek 1952-től uralkodtak az országban. Jelenleg az a Nyugat stratégiai dilemmája, hogy kit támogasson. Azt, aki demokrata, de ellenünk van, vagy azt a diktátort, aki kiszolgál bennünket? A mai nyugati válasz, hogy inkább a diktátort támogatjuk. Ázsiában, az afganisztáni és az iraki háborúk után az Egyesült Államok kivonult a térségből. Emiatt az egész válságkezelés Európára maradt. A migránsok négy helyre szeretnének menni: Ausztráliába, az Amerikai Egyesült Államokba, a gazdag arab államokba és Nyugat-Európába. Ezek közül a célállomások közül Ausztrália, az Egyesült Államok és a tehetős arab országok senkit nem fogadnak be. Marad tehát Európa. Néhány szóban kitérnék az Egyesült Államok felelősségére is. Azt, hogy közvetlenül az USA okozta a migránsok áradatát, csak egyetlen kis osztrák hírportál írta le. De az USA elleni hangulatot mutatja, hogy ezt az egész világ összes hírügynöksége átvette.

* A valóban háború elől menekülő, életüket féltő családok általában örülnek, ha a háborús övezetet elhagyván, egy közeli országban kaphatnak menedéket. Így volt ez a balkáni háborúk idején is. Most azonban egészen más a helyzet. Vajon miért?

— Szerintem a balkáni háborúk idején is inkább a gazdagabb országok felé mentek a menekültek. Tehát Magyarországon, Ausztrián át Németországba, és a háború végén az emberek döntő része soha nem tért haza. Jelenleg hasonló a helyzet. De nem is ez a lényeg. Ha megnézzük az idei német migrációs adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy a menekültek negyven százaléka a volt balkáni térségből megy oda, annak ellenére, hogy egy százalékukat kivéve nem kapják meg a letelepedési engedélyt. A jelenlegi migránsok egy parányi töredéke politikai menekült, jelentős részük pedig gazdasági bevándorló. De mivel a papírjaikat széttépik, és semmiféle olyan úti okmányuk nincs, amellyel kezelni lehetne őket, lehetetlen megmondani, hogy honnan jöttek, és mit akarnak. A beazonosításuk még a német titkosszolgálat számára is megoldhatatlan feladatnak tűnik. Ez az egyik fő gond.

* Az Európai Unió illetékeseinek többsége hónapok, de, mondhatni, évek óta képtelen határozott, karakteres és Európa hagyományaihoz méltó külpolitikát folytatni. Az európai diplomáciát szinte már figyelembe sem veszik a jelentősebb világpolitikai találkozókon. Emiatt Európa jövője forog kockán. Lehet még ezen változtatni?

— Egyetértek, Európa jelenleg nem globális játékos. Napjainkban csupán az Egyesült Államok, Kína és Oroszország számít annak. A jelenlegi helyzetben Berlin, Párizs, London szinte minden világpolitikai eseményt máshogyan lát. Az Egyesült Államoknak van egy európai szövetségi rendszere, melyet a balti államok, a skandináv államok és Nagy-Britannia alkot. Valamint az orosz—ukrán konfliktusban egyfajta ellensúly Németország, Franciaország és a visegrádi államokból Csehország, Szlovákia, Magyarország. A jelenlegi Európa olyan mértékben van megosztva, hogy belátható történelmi időn belül nem lesz újra globális játékos.

* Faymann, Merkel, Fabius csak néhány politikus azok közül, akik rendkívül felelőtlen kijelentéseikkel egy egész országot, illetve nemzetet, jelen esetben a magyar nemzetet bűnbakká nyilvánították a világ közvéleménye előtt. Ennyire fontosak ezeknek a politikusoknak a belpolitikai játszmáik? Avagy más kárára mindet lehet, és semmi sem szent?

— A világpolitika összes részvevője részint elméleti alapon, részint pedig a napi politikai aktualitás alapján dönt. Ettől függetlenül Magyarország stratégiai partnere a jövőben is csak Németország lehet. Budapestnek és Berlinnek közösen kell rendeznie az ügyeit. Nem a sajtón keresztül kell üzengetni, főként azért nem, mert Párizsnak és Londonnak másak a stratégiai céljai. Magyarországnak tehát Berlin volt, van és lesz a stratégiai partnere.

* Európában vajon mennyien gondolkodnak el rajta, hogy azok az értékek, amelyekért évtizedeken keresztül generációk küzdöttek, és amelyek hiánya miatt generációk szenvedtek — azaz a határok szabad átjárhatósága és a szabadabb munkaerőpiac —, a menekültválság kezelhetetlensége miatt szinte egy pillanat alatt odaveszhetnek?

— Teljes mértékben egyetértek, önnek igaza van, de azt is figyelembe kell venni, hogy Kelet-Európa negyven esztendőn keresztül szovjet elnyomás alatt szenvedett. Ez az elnyomás, mint ismeretes, huszonöt évvel ezelőtt véget ért, Kelet-Európa viszont jelenleg a migránskérdésre nem találja a választ. Amíg Nyugat-Európa döntő része egykor gyarmatosított, addig Kelet-Európa ezt soha nem tette meg. Tehát Európa keleti részét nem terheli különösebb lelkiismeret-furdalás. Ettől függetlenül Európa nyugati része sem tud mit kezdeni a migránsokkal. Nekünk, keletieknek és a nyugatiaknak is az volna ideális, ha rövid idő alatt határozottan megoldódna a szíriai és a líbiai válság, és lezáródnának a migránsok útvonalai. Ha minderre nem kerül sor, Európa beláthatatlan történelmi helyzetbe kerül.

* Végül érdemes kitérni a röszkei eseményekre. A történelem sajnos folyamatosan ismétli önmagát. Szinte minden kiélezett helyzetben bebizonyosodik, hogy Magyarországnak mennyi „jóakarója” van. Az egykori kisantant valahogyan mindig összeáll. Elképesztő volt az elmúlt napokban érzékelni, főleg innen, a határon túlról a Magyarországgal szomszédos országok képmutatását és kárörvendő hozzáállását. Ön is úgy gondolja, hogy mindez nem túl biztató a jövőt illetően?

— Mindentől függetlenül úgy gondolom, hogy Magyarországnak a jövőben is együtt kell működnie a szomszédos országokkal. Nyilvánvaló, hogy a történelem nem ugyanolyan Zágrábból, Belgrádból vagy Budapestről nézve. Ebben a térségben egyetlenegy országnak sem lehet az a célja, hogy a másiknak rossz legyen, hogy rosszat okozzon neki. Háttérbe kell szorítani az üzengetéseket. Diplomáciai találkozókon a külügyminisztereknek meg kell állapodniuk egymással. Azt kell szem előtt tartani, hogy mi köt bennünket össze. A XX. században túl sokszor voltunk egymás ellenségei. Meg kell találni a kompromisszumokat Zágrábban, Belgrádban és Budapesten egyaránt.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Túl sokszor voltunk egymás ellenségei a XX. században
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink