* Hogy fogadtad a hírt, hogy díjazott lettél? Számítottál rá?

— Durva volt… Túlestem a versenyen, jött az eredményhirdetés, ültünk és vártuk. Talán volt bennem valami érzés, de abban nem mindig bízom, volt már rá példa, hogy éppen az ellenkezője történt. Úgy voltam vele, lesz, ami lesz! És lassan rákerült a sor a vajdasági versmondókra is, néztünk egymásra, hogy valaki közülünk lesz… Kimondták a nevemet, és a reakcióm csak annyi volt, hogy mi történt?! Nagyon meglepődtem, mert nem úgy mentem el, hogy ezt most meg fogom nyerni, tudtam, hogy a legjobb magyar versmondók lesznek ezen a megmérettetésen. Egyrészt nem is volt annyi időm a felkészülésre, csak három hetem, mely ehhez elég kevés. De nagyon boldog voltam! Nem is tudtam hogy lereagálni. Az örömkönnyek természetesen előjöttek, és tették a dolgukat.

Lengyel Emma (Krizsán Csaba felvétele)

* Hány művel kellett készülni a versenyre, milyen volt a mezőny?

— A kiírás szerint három verset kellett készíteni, végül azonban csak kettőt mondtam el, az egyik Radnóti Miklós Tétova ódája, a másik Csík Mónika verse, a Vonat, kávé, miegymás. Szoktam figyelni a többieket, próbálom felmérni a mezőnyt, viszont képtelen vagyok megállapítani, hogy ki milyen erős. Az alaphibákat persze észreveszem, de egyszerűen nem tudom ezt felmérni. 

* Mikor kezdtél versmondással foglalkozni, kinek a hatására?

— Igazából fogalmam sincs. Nem tudom megmondani, pontosan mikor kezdődhetett. Arra emlékszem, hogy általános iskolás koromban kezdtem az iskolán keresztül, és így ezen a szinten megrekedtem. Akkor még nem tudtam, hogy vannak táborok, melyek erre készítenek fel, ezzel foglalkoznak, hogy ez ilyen komoly dolog is lehet. Alsóban, amikor verseket kellett tanulni, azokat nagyon szerettem, gyorsan meg is tanultam őket. Ötödiktől nyolcadikig volt körülbelül négy év kihagyásom, és később, a gimnáziumban hallottam az itthoni versenyekről. Úgy voltam vele, szeretnék ezzel foglalkozni, még az is lehet, hogy majd egyszer színművészetire jelentkezem, és belekezdtem. A Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozón voltam legelőször 2022-ben, erre három verset kellett megtanulni, a felkészítőm pedig Lőrinc Tímea színművész volt. Ezen a megmérettetésen első lettem, ami nagyon nagy öröm volt számomra, mert kaptam visszajelzést, hogy jó úton haladok, valami jót és jól csináltam.

A vajdasági versmondók és kísérőik Győrben (Krizsán Csaba felvétele)

* Mi alapján választasz verset, mit veszel ilyenkor figyelembe?

— A mai napig anyukám keresi nekem a verseket, én valahogy nem értek hozzá, mi lenne jó nekem. A szüleim egyébként mindenben támogatnak, meghallgatnak, segítenek, kijavítanak, ha kell. Nélkülük nem működne olyan egyszerűen ez az egész, abban biztos vagyok. Tavaly a József Attila-versenyen volt egy beszélgetés a zsűritagokkal, és azóta tartom magam ahhoz, amit ott elmondtak, hogy olyan verset válasszak, amely tükörként működik, mert akkor tudja az ember a leghitelesebben átadni, és akkor lesz a legjobb az előadása. Anya nagyjából érzi, hogy mi áll nekem jól, de volt már rá példa, hogy olyat javasolt, amire nemet mondtam. A versenyre való felkészülés előtt sok idő elmegy ezzel, mert nagyon nehéz megtalálni a megfelelő verset. Hozzám a vidámabb hangvételű költemények állnak közelebb, melyek viccesek, melyekkel lehet játszadozni, és nem annyira kötöttek. Amit különösen szeretek szavalni, az Csík Mónikától a Vonat, kávé, miegymás. Na, ez éppen egy olyan szöveg, amely humoros, és van története. Nem szeretem az elvontabb verseket, inkább azokat kedvelem, amelyek egy történetet mesélnek el, mert akkor könnyebb dolgom van az elmondásukkal és a szöveg megtanulásával is.

* Hogyan képzeljük el nálad a felkészülést?

— Először megtanulom a szöveget, aztán keresek valakit, aki foglalkozik velem, és fel tud készíteni. Nem minden esetben van erre szükség, de ha úgy érzem, hogy vannak hiányosságaim, akkor mindenképp kell egy szakértő.

* Hogyan fogadod a kritikát?

— A találkozók, versenyek után mindig odamegyek a zsűritagokhoz, és kikérem a véleményüket, még akkor is, ha az néha fájó vagy negatív. Próbálom ezt úgy kezelni, hogy igen, mondj el nekem mindent, és aztán igyekszem majd javítani rajta, hogy egyre jobb legyek. Én szeretem meghallgatni a visszajelzéseket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Volt, amikor kaptam zagyvaságokat is, de nyilván egy színművésztől, rendezőtől jobban esik, ha elmondja a véleményét velem kapcsolatban, mint egy laikustól, aki kinyög valamit.

* Neked mi okoz nehézséget?

— Ha nem jó a vers, az biztos, hogy nehézség, de egyébként próbálom ezt kizárni. Szeretem csinálni, szóval semmi nem gázolhat bele. Szeretek szöveget tanulni, felkészülni, és átadni a vers mondanivalóját.

* Miért szereted? Mi az, amit ennyire élvezel a versmondásban?

— Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy ha van bennem egy bizonyos érzelem, melyet nem tudok szavakkal vagy máshogy kifejezni, de ha ráfutok egy olyan versre, amelynek az elmondásával kiadhatom magamból, akkor az egy brutálisan felszabadító érzés.

* Izgulós típus vagy?

— Egyértelműen szoktam izgulni, de az még az egészséges szinten belül marad, nem stresszelek rá különösebben. Próbálom magam megnyugtatni, hogy nem történhet semmi baj, ha a szöveget tudom, maximum azt mondják, hogy rossz voltam. Kisiskolás koromban egyáltalán nem izgultam, de mivel volt négy év kihagyás, ezzel a mai napig jár egy minimális lámpaláz, amin néha meg is lepődöm, mert soha nem volt azzal bajom, hogy kiálljak az emberek elé.

* Szerinted mennyire közkedvelt a versmondás, a színpadon való lét a fiatalok körében?

— Nagyon sokan szoktunk lenni ezeken a versenyeken, ami biztosan nem véletlen. Ahogy az sem, hogy én színház- és audiovizuális művészet szakra iratkoztam, és ez is nagyon felkapott a fiatalok körében. Tele vannak az osztályok ezen a szakon, szóval szerintem népszerű.

* Ki a kedvenc költőd, és mi az imádott versed?

— Valamilyen oknál fogva, nem tudom, hogy miért, de József Attila. Kedvenc versem valószínűleg a már említett költemény Csík Mónikától.

* Mondj el valamit a terveidről, készülsz újabb szavalóversenyre?

— Megcélzom a csillagokat, aztán talán csak felhőkre esem. (Nevet.) Szeretném megpróbálni a színművészeti egyetemet, legyen az bárhol! Ha nem sikerül, akkor majd legközelebb, addig meg majd lesz valami. Minden jövőbeli versenyen szeretnék úgy teljesíteni, hogy ne adjak a radnótis teljesítményem alá, de azt sem akarom, hogy befolyásoljon ez az eredmény, mert ha nem így állnék hozzá, akkor abba kellene hagynom a versmondást.