Mottó: „A mai nap csak egy az elkövetkezendő számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napjain, azt talán épp a mai naptól függ” (Ernest Hemingway)
A hirtelen leereszkedő március végi zápor Újbudán, vagyis a találomra „választott” városjáró útvonalunk legutóbbi kiindulópontján ért utol bennünket. Történetesen a az 1877-ben létrehívott Feneketlen-tó környékén, melynek szomszédságában nemcsak Kosztolányi Dezső írónk szobrával találkozhat(t)unk, de egy örökzöld borostyánággal kiegészített emléktáblával is. Homlokzatán annak a háznak, melyben fél évszázadon keresztül, egészen haláláig élt és alkotott Makovecz Imre (1935–2011), a magyar organikus építészet világhírű mestere. Az egyre nekibátorodó esőcseppek elől számunkra egy közeli buszálló nyújt hirtelenében alkalmi menedéket.
Percekkel később már a pesti oldalon vagyunk. A budai hegyek felől érkezett esőfelhők hozadéka által felfrissült belvárosi utcák hangulatába meglepően, de madárdal is vegyül. Kiváltképpen a Szent György szerb ortodox templom gondozott kertjében, ahová ugyancsak tudatos véletlenszerűséggel jutunk el. Ünnepi időben. A bizánci rítusú egyházban ugyanis a nagyböjt hatodik (virágvasárnap előtti) szombatja, a Vrbica-nap, tulajdonképpen Lázár föltámasztásának emléke is.
S mielőtt ismét nekibátorodnának a felettünk kavargó őselemek, néhány minutára mátkám kezében is varázslatot teremtő ecsetté válik a fényképezőgép.
Fényképezte: Martinek Imre és Györffi Réka
