Anita egy évig dolgozott a Kastélyaink mint értékmentő és önépítő közösségek központjai című esszéjén, mígnem a bírálóbizottság a középiskolások kategóriájában az ő dolgozatát vélte a legsikeresebbnek.
* Miért ezt a témát választottad?
— Tavaly is részt vettem ezen a pályázaton a szabadkai bérházakról szóló munkámmal, akkor harmadik helyezést értem el. A mentorommal, dr. Máté Emesével való beszélgetésem során felötlött annak a lehetősége, hogy kikutathatnám a kastélyok történetét, sorsát is. Belekapaszkodtam ebbe a témába, és mind jobban elmerültem benne.
* A pályamunkád kizárólag a kastélyok történetével foglalkozik?
— Nem. Két részből tevődik össze: az első a történelmi háttér, a második — a fontosabb — az ezeknek a kastélyoknak valamilyen tartalommal való megtöltése. Mivel ezek az épületek jelenleg nem funkcionálnak, úgy gondoltam, dolgozatomban utalok azokra a lehetőségekre, amelyek kihasználásával ismét hasznos központjai lehetnének egy-egy közösségnek.
* Pontosan mit értesz ezen?
— Például kialakíthatók lennének bennük múzeumok, tárlatok vagy éppen wellness központok. Ugyanakkor a kastélyokat körülvevő parkok rendben tartása, az őshonos növényzet megóvása is jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy az oda látogatók kellemesen töltsék el a szabadidejüket, ki tudjanak kapcsolódni, megpihenni, „elrejtőzni” a mindennapok problémái elől.
* Hány kastély történetét dolgoztad fel a pályamunkádban?
— Hét vajdasági kastélyét, amelyek történelmi vonatkozását dr. Mészáros Zoltán tanárom segített feltárni. Az ő ízlését dicséri egyébként a pályamunkám külleme, valamint a szerkezeti rendszerezése is. Tanácsokkal látott el, könyveket ajánlott, amelyekből sokat megtudtam a szóban forgó épületekről. Hulló István, a szabadkai Városi Múzeum igazgatója segített megtalálni azokat a leggazdaságosabb tartalmakat, amelyekkel a kastélyok megtölthetők lennének. A pályamunkáknak ugyanis kötődniük kellett a tudományossághoz, a kutatómunkához, tartalmazniuk kellett saját ötleteket. Az én munkámnak elsősorban ez a része felelt meg a bírálóbizottság által támasztott elvárásoknak. A mentorom, dr. Máté Emese nemcsak hogy jónak találta az ötletemet, hanem ő is tanácsokkal látott el, és eljött velem minden egyes kastélyhoz, fényképeket készített. Az elkészült dolgozatot magyartanárnőm, Varga Piroska nézte át és javította ki nyelvileg. Ezúttal is szeretném megköszönni mindegyikőjüknek a segítséget.
* Ezek szerint személyesen is megtekintetted a dolgozatodban szereplő kastélyokat. Milyen látvány fogadott az adott helyszíneken?
—  Természetesen magam is látni akartam az épületeket, amelyről a dolgozatomat írom. Ez alapkövetelmény ahhoz, hogy az ember tényszerűen tudjon írni róluk. A látvány, amelyben a legtöbb helyen részem volt, lesújtó: ezek a kastélyok elhanyagoltak, felújításra szorulnak, ami nagyon sok pénzbe kerül. Némelyek esetében még a tulajdonjogok sem rendezettek, ezért az állam nem áldoz pénzt a felújításukra. A kastélyok körüli hatalmas telkek, parkok is rendezetlenek, embermagasságú gaz nő mindenütt. Sajnálatos, hogy így van, meg kellene megmenteni ezeket az értékeket.
* A dolgozatod címében a kastélyok mint önépítő közösségek központjai szerepelnek. Mit értesz ezen a kifejezésen?
— Valamikor a kastélyok a társadalmi élet kis központjai voltak. Nagy mulatságokat szerveztek a tulajdonosaik, ugyanakkor sok alkalmazottjuk is volt. Az itt megforduló emberek tapasztalatokat cseréltek, mindenki ismerte a másikat és sok időt töltöttek el a kastélyok falai között. Úgy érzem, a jelen kor kis közösségei újra rátalálhatnának ezekben a kastélyokban a közösségi élet szépségeire, ha azokat kellő tartalommal töltenénk meg.
* Pályamunkáddal az első díj mellé még egy kétnapos budapesti utazást is kiérdemeltél. Örülsz neki?
— Hogyne! Még soha nem jártam Budapesten, nem volt alkalmam megnézni egyetlen jeles épületét sem. Most mindezt pótolom, és már nagyon várom, hogy eltölthessek két napot a magyar fővárosban!
* Mi leszel, ha nagy leszel?
— Régész. Magyarországon, Szegeden szeretnék továbbtanulni, remélem, sikerül majd a felvételim...