home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Történelem és magyarság (3.)
Martinek Imre
2018.07.11.
LXXIII. évf. 27. szám
Történelem és magyarság (3.)

Helyszíni tudósítónk szakmai összefoglalója a harmadik munkanapról

Félidejéhez érkezett a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében zajló Apáczai Nyári Akadémia (ANYA) Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés, terepi kirándulással és tematikus filmvetítéssel téve teljessé annak harmadik munkanapját.

 

A délelőtti szakelőadásokat követően a részvevők huszonhat fős csoportja a kora délutáni órákban a péterváradi/tekijai Mária-kegyhelyt és karlócai Békekápolnát kereste fel, illetve tett rövid sétát ez utóbbi szerémségi település hangulatos városközpontjában. Hazafelé, persze, igény szerint, Újvidék nevezetességeinek ízlelgetésére is nyílt alkalom. A kora esti órákra időzített tematikus filmvetítés a ’44-es délvidéki magyarellenes vérengzések történeteiből hozott egy újabb mozgóképes fejezetet. Dulka Andor tanár úr Emberek a halál árnyékából című dokumentumfilm-sorozatának idei epizódusában az egybegyűltek Gál Ilona csúrogi magyar túlélő vallomását követhették.

A harmadik nap folyamán elhangzó további előadások (és tolmácsolói):

Nemzet és költészet a tizenkilencedik században. Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi és Arany „politikai” lírájának árnyalatai (dr. Miklós Péter PhD, az Emlékpont intézményvezetője; a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense; a Kodolányi János Főiskola címzetes főiskolai tanára, Szeged)

Délvidéki egyetemi hallgatók szerveződése és Herczeg Ferenc (1920-1941) (Vajda Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Szaklevéltárának igazgatója; Szeged)

(folytatás következik)

Írta és fényképezte: Martinek Imre

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..