A kereszténység ezen a napon Szent István diakónusról, a kereszténység első vértanújáról emlékezik meg.
December 26-án nem Szent István királyt ünnepeljük, hanem névadó szentjét, István diakónust, aki az egyház első vértanúja volt. Ő volt az első hét diakónus egyike.
Szent Lukács ír róla bővebben Az apostolok cselekedeteiben, habár nem a vértanúságának fontosságát hangsúlyozza, hanem azt, amit ez magával hozott: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik Júdeába és Szamariába, majd a pogányok közé is, és terjedni kezd az Evangélium. István körülbelül Kr. u. 3 táján születhetett, hellenista családban. Egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának. Őket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédjeivé választottak. Mivel jelentős szerepet vállalt magára a keresztény közösségben, hamar kivívta a zsidók haragját. Főbíróság elé állították, de ott sem tudták megtörni a hitét, nyíltan hirdette Jézus Krisztus dicsőségét. Hamis tanúk által halálra ítélték. Kihurcolták a városból, a damaszkuszi kapu felé, és a fékevesztett, gyűlölettel teli tömeg agyonkövezte.
Szent Istvánt a győzelem jelével, pálmaággal vagy kövekkel a köntösében szokták ábrázolni.
Szent István vértanú: Carlo Crivelli alkotása (Forrás: Wikipédia Commons)
Himnusz Szent István vértanú ünnepén:
Ünneplő szívvel hódolunk
Szent István vértanú előtt,
kit győztes harca béreként
elsőként illet pálmaág.
Igaz tanúként vívja meg
harcát hamis tanúk között,
s szent fényben Jézust látja már
Atyjának jobbján állani.
És most tehozzád fordulunk:
jöjj, áldott vértanúnk, segíts;
szavad nekünk is nyissa meg
a menny királyi ajtaját!
Véredben mostad meg magad,
ezért ragyogsz oly fényesen;
gondolj miránk is, pártfogolj,
dicsőségedben részesíts!
Ajándékként ezt adja meg
a Szűztől szűzen szült Fiú,
és Atyja és a Lélek is,
ki él s uralkodik vele! Ámen.
A magyar hagyományőrző területeken ma az Istvánokat, holnap a Jánosokat köszöntik, és ilyenkor kezdik a regölést is, ami karácsonyi és újévi köszöntés. A hiedelmek szerint egészség- és termésvarázsló nap is a mai. István napjától újévig, néhány területen vízkeresztig regöltek a legények vagy a felnőtt férfiak. A faluban házról házra járva bőséget, boldogságot kívántak a következő évre.
(Forrás: A szentek élete, Katolikus.hu, Pannon RTV)