Esztergom – Elhagyott szénrakodó (fotó: Mohai Balázs)

A slackline egy másik ága a highline, amikor a hevedert nagy magasságban feszítik ki, és úgy haladnak, egyensúlyoznak rajta. Egy másik fajtájánál, a trickline-nál nem a magasság a lényeg, hiszen a heveder mindössze fél méterre is lehet a földtől, míg a waterline-nál mindig vízfelület van a sportolók alatt. Ha a heveder hosszú, akkor longline-ról beszélünk.

A Piliscsabán élő Dormán Bertalan most éppen highline-nal foglalkozik, de korábban a trickline-t művelte. A fiatalember éppen államvizsga előtt áll, és miközben munkát keres, letette az iparialpinista-vizsgát, a nyáron kalandparkban dolgozott, nemrégiben pedig kártalanított, Dobogókőn ugyanis az ónos eső miatt sok fa dőlt ki, melyet el kellett takarítani.

Arra a kijelentésemre, hogy őt nyilván a veszélyes dolgok vonzzák, azt válaszolta, sem az ipari alpinizmus, sem a highline nem veszélyes.

— Engem elsősorban a dolgok fizikája érdekel, az erő és az ezzel kapcsolatos eszközök, mert nem árt, ha a magasban bízom önmagamban. Ehhez viszont minél több tudásra van szükség. Amikor Fehérváron voltam főiskolás, sokat jártam falmászóterembe. Ott is ki lehetett feszíteni egy hevedert, ami annyira megtetszett, hogy végül már nem falat mászni mentem. Akkor még Magyarországon nem volt slackline, nem lehetett beszerezni a kellékeket, ezért megrendeltem a felszerelést, és azt a hevedert használtam körülbelül egy évig. Abban az időben még jóval többet bicikliztem, szeretek mozogni, a természetben lenni. Gyakran fogtam magam, lesétáltam a lépcsőn, kifeszítettem a hevedert a kollégium előtti fákra, egy órát gyakoroltam, majd teljesen feltöltődve tudtam tovább tanulni. Így indult az egész néhány évvel ezelőtt.

Lublin – Urban Highline Meeting (fotó: Orosz Ádám)

* És azt állítod, ez nem veszélyes?

— Voltak már baleseteim, de ez mindenkivel előfordul. Amikor trickline-oztam, akkor mindennaposak voltak a sérülések, fájt a csuklóm, a térdem, eltört a vállam, stb. Szerintem az veszélyesebb is, mert ugrásokat kell gyakorolni. A highline-nál más a helyzet, ott rögzítve vagyunk. Ha hibázunk fent, a magasban, akkor egy mászókötélbe esünk bele a heveder alá, azon vissza kell kapaszkodni, és újra lehet kezdeni az egészet. Ez csak veszélyesnek látszik, de nem az. Igaz, nagyon oda kell figyelni az alapvető szabályokra, és az ellenőrzés is fontos, amikor felépítjük a highline-t.

* Magyarországon mennyire népszerű ez a sport?

— Több baráti társaság van, főleg itt, Budapest környékén, valamint Sopronban és Nyíregyházán, melyekről tudunk, és tartjuk velük a kapcsolatot. Nem vagyunk sokan, nagyjából tízen, akik régebb óta gyakoroljuk ezt a tevékenységet, de persze mindig vannak újak, akik még most tanulnak.

* Minek nevezhetnénk inkább, csoportos vagy egyéni kedvtelésnek?

— Embere válogatja. Én például jobban szeretek egyedül gyakorolni. Nagy koncentrációt igényel, így tudok a leginkább kikapcsolódni. Kivonulok az erdőbe, a Pilisben vannak a kedvenc helyeim, de mindig szólok, hogy hol vagyok, és akit érdekel, kijöhet meglátogatni. Mivel eléggé sok holmi kell hozzá, meg nehéz a felszerelés, kezdetben jobb, ha többen vagyunk. Legutóbb is így volt, aztán egyedül maradtam.

Prédikálószék (fotó: Mohai Balázs)

* Télen pihenteted a hevedert?

— Nem, télen is menni kell, ez egy négy évszakos hobbi. Meg kell szokni a hideget és a havat, fel kell készülni a rossz időjárási körülményekre. Lehet, hogy ilyenkor jobban fázik a lábfej, de ez nem lehet akadály, folyamatosan gyakorolni kell.

* Fázik a lábfej? Nincs valamilyen speciális cipőtök?

— Nincs, ezt mezítláb kell csinálni. Legutóbb a zúzmara meg az ónos eső miatt is jöttem haza kilenc nap után, mert teljesen lefagyott a lábam.

* Milyen izgalmas, érdekes helyszíneken jártál már?

— Mivel természetközeli ember vagyok, főleg itt, a Pilisben highline-ozom, a Rám-szakadék fölött, illetve nagyon szép sziklák vannak Prédikálószéken, a Visegrádi-hegységben is. Részt vettem már urban highline-on is, melyet épületek és egyéb objektumok között szerveznek, például Esztergomnál, egy elhagyatott szénrakodón a Duna fölött, és Lengyelországban templomtornyok között. Jártunk már üresen álló laktanyában Szentkirályszabadján, ami érdekes, egyúttal lehangoló élmény is volt. Most Hajagra tervezünk menni, ahol a kaszárnyában két elhagyatott antenna található. Kétemeletnyi mély bunker van alatta, úgyhogy ha hideg lesz, ott tudunk majd melegedni. Lengyelországban valójában egy urban highline fesztivált tartanak, ahova a világ minden tájáról érkeznek érdeklődők, a rendezvény turistalátványosságnak számít. Az emberek úgy kávéznak a főtéren, hogy a fejük fölött highline-osok vannak. Mindig mindenhova elutazunk, hogy highline-ozzunk, és a végén rájövünk, ha jól csináljuk, akkor teljesen mindegy, hogy az ember hol van. Egyszerűen ki kell zárni a külvilágot, és ezt meg kell tanulni. Én az emberek között egy kicsit frusztráltabb vagyok, zavarnak a tekintetek, a sustorgás. A helyszínnel mindig meg kell barátkoznom, hogy ne figyeljek oda semmire, csak a hevederre. A highline-ban éppen az a jó, hogy egy idő után annyira „beérik”, hogy már teljesen mindegy, hol csinálja az ember, mert végül csak ő marad, meg a heveder.

Szentkirályszabadja (fotó: Mohai Balázs)

Kezdetben én is trickline-oztam, mely sport egyébként főleg a magamutogatásról szól. Mindenhol gyakoroltam, ugráltam, Pesten például az összes szép épület előtt, mert az volt a célom, hogy eljussak egy versenyre, ami végül sikerült is. Ezt azonban már kinőttem, úgy érzem, a highline-ban több van. Eladtam a biciklimet, vettem egy szettet, mellyel egyedül is tudok gyakorolni, azóta szépen fejlődöm. A kerékpár nagyon hiányzik, de választanom kellett, mert minden hobbi pénzbe kerül, különösen a technikai sportok.  

* A családod és a barátnőd mit szól a hobbidhoz?