Emlékszem, gyerekkoromban a nagymamám ezzel kedveskedett nekünk, szeme fényeinek, az unokáknak. S azt mondogatta, ez van olyan finom, mint a libamáj. Megcukroztuk, és kanalaztuk boldogan.

A címben használt fogalmak juthatnak eszükbe mindazoknak, akik nemrégiben ott voltak Magyarcsernyén a vadászcsárdában. Immáron 11. alkalommal rendezte meg a Magyarcsernyei Nőszervezet és Kézimunkaszakkör a teadélutánnal egybekötött almás- és tökösbéles-kóstolót. Jónás Mária szervező a következőket mondta az összejövetelről:

— Nagykikindáról, Hetinből (Tamásfalva), Radojevóról (Klári), Szerbcsernyéről, Magyarittabéről, Tordáról, Kisoroszról, Káptalanról, Muzslyáról is érkeztek vendégek, valamint a helyi civil szervezetek képviselői is jelen voltak. Szükség van az ilyen rendezvényekre, mert csak így tudunk összejönni, társalogni, szórakozni. Ez egy nagyon jó terápia az időseknek, hiszen van hova kimozdulniuk. A mostani eseményen kívül nőnapra szoktunk teadélutánt szervezni, valamint áprilisban rendezzük meg a kakaspörköltfőző versenyt. Az utóbbi években rendezvényeinken az Ady Endre Művelődési Egyesület zenekara szolgáltatja a talpalávalót, nagyon jó hangulatot teremt, így volt ez most is. Az asztalon levő, fogyasztható édes süteményeket a nőszervezet és a kézimunkacsoport tagjai készítették. A bélesek versenyében nem vettünk részt, a meghívott szervezetek csapatai hozták zsűrizésre a tökös vagy az almás béleseket.

A zsűri tagjainak (Korom Margit, Csíkos Ilona és Kürtössy Péter) nem volt könnyű feladatuk. Becsületesen végigkóstolgatták a süteményeket, amit örömmel tettek, és meghozták a döntést, mely viszont az elmondásuk szerint már nehezebben, fájó szívvel történt, mert sajnos nem lehetett mindenkit megjutalmazni. Pedig mindenki megérdemelte volna, hiszen remek kalácsokat sütöttek. Ezt a jelenlevők is tanúsíthatják, hiszen az elkészített béleseket felszeletelték, és mindenki falatozhatott belőlük.

Díjazottak és a fő szervező

Kürtössy Péter, az Észak-bánsági Szórványközpont jelenlegi Petőfi-program-ösztöndíjasa, aki Kisoroszon tartózkodik, örömmel számolt be az eseményről.

— Kedves és visszautasíthatatlan meghívást kaptam Magyarcsernyére. Miközben készülődtem, és Kisoroszról útnak indultam, néprajzi tanulmányaim emlékfoszlányait igyekeztem előbányászni, hogy mit is tudok erről a süteményről. A béles az egész Kárpát-medencében elterjedt, valamiféle töltelékkel bélelt tészta, a parasztkonyha régi ünnepi süteménye volt. Bár néhol laska, lángos vagy lepény névvel is illették, leggyakoribb elnevezése, mint itt is, a béles. Egykor oly népszerű volt, hogy az Alföldön a szegényebb parasztasszonyok heti piacokon és vásárokon árulhatták, sőt a XVIII. század során a debreceni bélessütők, hogy érdekeiket és értékesítési piacaikat védjék, még céhbe is tömörültek. Tölteléke rendkívül változatos, létezik almás, tökös, mákos, túrós, káposztás, répás, krumplis és szilvalekváros is. Régebben kedvelt volt a nem édes ízesítés is, ezt sóval és borssal készítették. A helyszínre megérkezve nagyon kedvesen fogadtak. Megtudtam, hogy a rendezvényt rendszeresen megtartják. És azt is, hogy — a jószomszédi viszonyt ápolva — süteményeikkel a környező települések is megmérettetik magukat. Jöttek, és hozták magukkal a frissen kisült mesteri alkotásaikat. Legnagyobb meglepetésemre felkértek, hogy vegyek részt a zsűrizésben. Örömmel vállaltam, hiszen az édességet nagyon szeretem, de nem voltam biztos benne, hogy történeti ismereteim elegendőek lesznek a döntéshozatalkor. Szerencsére két szakavatott zsűritársam gyorsan és érthetően elmagyarázta, mire figyeljek mind a külcsín, mind a belbecs tekintetében. Bár azt tudtam, hogy a XIX. században még gyakran kelesztetlen, egyszerű, gyúrt tésztából készítették a bélest, mára — mint itt is — a kelesztett változat vált általánossá és elfogadottá. A versenybe nevezett tíz sütemény közül néhány nem felelt meg a kiírt követelménynek, így helyezést sem érhetett el. De azért megkóstoltuk őket, és bizony, nagyon finomak voltak. Akárcsak a többi, így hamar kiderült számomra, itt nem lesz könnyű döntést hozni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két, a süteménykészítés minden fortélyát ismerő társam azonnal rámutatott az egyik tálra, és egyetértett abban, hogy ha az íze is olyan, mint a kinézete, akkor az lesz a nyertes. S úgy is lett! Az első helyezett almás-tökös bélest egyöntetűen és viszonylag hamar kiválasztottuk. A többi azonban nagy fejtörést okozott, és csak többszöri kóstolás meg némi vita után sikerült megnevezni a további helyezetteket, illetve a különdíjas alkotást. Nem volt egyszerű, mert több sütemény is megérdemelte volna, hogy díjazzák. Végül töredelmes vallomással tartozom: a legnagyobb nyertes itt én voltam. Finomabbnál finomabb süteményeket kóstolhattam — többször is —, és nagyon kedves emberekkel, összetartó közösséggel ismerkedhettem meg. Hallottam, hogy a tavasszal kakaspörkölt-fesztivált rendeznek a faluban. Ha szükség van a zsűriben egy emberre, csak szóljanak, én jövök! — mondta Kürtössy Péter.

A magyarcsernyei Korom Margitnak a következő volt a véleménye:

— Jóízűek voltak a bélesek, de egynémelyiket pakarájtésztából (gyúrott) készítették. Mi csak a hagyományosat díjaztuk, a kelteset. A különdíjas kalács tölteléke alma volt, ám birsalmát is tettek bele, ez különös ízt adott, ez nyerte el tetszésünket. Nem először vagyok zsűritag, örömmel vállaltam most is. Nagyon fontos, hogy a tészta ne ázzon el. Nálunk a családban nem szeretik a tökös bélest, ezért nem sütök sűrűn, de ha rétest készítek, akkor egy szálat tökkel töltök meg, melyet előtte egy kicsit megdinsztelek olajon, és cukorral, borssal, fahéjjal bolondítom meg.

Munkában a zsűri

A szintén magyarcsernyei Csíkos Ilona elmondta, tavaly is tagja volt a zsűrinek.

— Azt figyelem, hogy ne legyen túl édes, és ne ázzon el a tészta. Örülök, hogy eljuthatok ilyen eseményekre, mert régi ismerősökkel lehet találkozni.

Az idén a legfinomabb tökös bélest Fazekas Erzsébet készítette, aki Tamásfalváról jött. Kérdésemre, hogy mi a titka, a következőket válaszolta:

— Cukkiniből készítem, mert az keményebb. Ezt előtte megdinsztelem, majd vaníliás cukorral, cimettel (fahéjjal) és kristálycukorral ízesítem. A lapnak nem szabad vastagnak lennie. Két lapot sütöttem, a tetejére pedig a tésztából rácsot csináltam, ezzel díszítettem. Mivel most a töknek van szezonja, gyakran készítek tökös kalácsot. Nem ez az első győzelmem, már többször sikerült dobogósnak lennem.

A második helyezést a tamásfalvi Lila Akác Kézimunkacsoport tagjai érték el. Elmondták, hogy egy régi recept szerint készült a bélesük, a főbb hozzávalók a cukor, zsír, tojás, só, olaj — na meg a tök. Jól ki kell dagasztani a tésztát. Három éve az almás kalácsukkal nyertek.

A harmadik díj Muzslyára, Molnár Rozáliához került. Rozália a Nők Klubjának tagja, tízen érkeztek a faluból. Korábban is értek már el helyezést. Otthon gyakran készít tökös bélest, mert a család nagyon szereti. A kelt kalácsok elkészítését az anyukájától tanulta, és az édeseket előnyben részesíti, mert cukrászdában is dolgozott.

A helyezettek oklevelet és gyönyörű kerámiatányérokat, cserépedényeket kaptak ajándékba, melyeket Kormányos Erzsébet szervező alkotott.

Jó volt újra érezni a gyerekkori ízeket. A Magyarcsernyei Nőszervezet és Kézimunkaszakkör tagjai sokat tesznek a hagyományok megőrzése érdekében, nemcsak a kitűnő hangulatú, tömeges rendezvényeik által, hanem az elkészített kézimunkák is felbecsülhetetlen értéknek számítanak. Jelenlétük fontos és pótolhatatlan a faluban.

A nagymamákat pedig arra biztatnám, süssenek még sok-sok tökös, almás kalácsot az unokák és az édesszájú ismerőseik részére.