![Több roller és kerékpár is gazdára talált](https://hetnap.rs/files/articles/2/9/7/48297/_thumb/48297-tec-0085-home_jpg.jpg )
A Közlekedő Petőfi című rajz- és kreatív pályázat szabadkai díjátadó rendezvényén 51 elismerést osztottak ki, 2 fődíj és 49 különdíj talált gazdára.
![](https://hetnap.rs/files/marketing/0/0/9/9/_thumb/9-megvalosult-a-magyar-kormany-tamogatasaval-bga-alap-resize_jpg.png )
Az eseményt Mészáros Imre, a magyarországi Építési és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője nyitotta meg. Elmondta, hogy az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap rendezvényhez kapcsolódó pályázat lezárult.
— Évről évre indítanak ilyen pályázatokat. A múlt évi Petőfi-évforduló kapcsán a pályázat a Közlekedő Petőfi elnevezést kapta. Petőfi Sándor közlekedési módjainak az illusztrációit vártuk. A korosztályok az óvodástól egészen a felnőttkorig terjedtek, voltak egyéni, illetve csoportos, családi pályázatok is. 3200 alkotás érkezett az egész Kárpát-medencéből, tehát nemcsak Magyarországról, hanem Vajdaságból, Romániából, Erdélyből, Kárpátaljáról is küldtek alkotásokat. A délvidékieknek most adtuk át a díjakat.
A mobilitási hétnek általában a fenntartható, környezetbarát közlekedés a témája. A Petőfi-évforduló kapcsán ez jól össze tudott kapcsolódni, hiszen a költő az ő korában eléggé környezetbarát módon közlekedett: gyalogosan, szekéren, lovas kocsin, illetve a közösségi közlekedésnek az akkori formáit, a vonaton való utazást is használta — tudtuk meg a minisztérium osztályvezetőjétől.
Ezután Ercsi Hargita, a Szabadkai Városi Tanács idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagja köszöntötte a díjazottakat, majd kiemelte, nagy örömére szolgál, hogy a díjátadó helyszíne a szabadkai városháza lehet. Megköszönte Magyarország Kormányának, hogy ilyen projektumokat támogat, ezzel együtt a külföldi magyarságot is, majd minden résztvevőnek gratulált.
Király Gábor, aki kimagasló tudással bír Petőfi életéről, a költő születésének 200. évfordulója kapcsán számolt be a jelenlévőknek arról, hogy milyen módokon közlekedhetett a forradalmár a XIX. században.
Amint a résztvevők átvették jutalmukat — melyek értékes könyvutalványok, rollerek voltak, a két fődíjas esetében pedig kerékpár —, csoportkép következett.
Az egyik nyeremény újdonsült gazdáját, Vörös Rominát arról kérdeztük, mit szeret rajzolni.
— Én nagyon-nagyon szeretek rajzolni. Boldog vagyok, amikor ezt csinálom. Általában csoportban rajzolok, tehát a barátaimmal, barátnőimmel. Nagyon szeretem megmutatni, hogy mit tudok rajzolni, és én főleg az ilyen érdekes tematikájú rajzokat szeretem, melyek engem is érdekelnek, de bármit, úgy érzem, ha kell, le tudok rajzolni.
* Mi jutott eszedbe ennek a témának a kapcsán?
—Petőfi Sándort rajzoltam, ahogy egy lovas kocsin ült, és húzták a marhák.
* Milyen technikával szeretsz dolgozni?
— Én a tojásos technikával szeretek rajzolni leginkább, minél aprólékosabb munkát szeretek végezni a rajzolás folyamatában.
A szabadkai városháza csodálatos helyszíne volt a kedd délelőtt megtartott díjátadónak.
Fényképezte: Sörös Vince