home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Több mint harminc első hely
Tóth Tibor
2014.07.30.
LXIX. évf. 31. szám
Több mint harminc első hely

Tehetségek nem születnek mindennap. Ahhoz, hogy valaki érvényesüljön valamely sportágban, a tehetség mellett kitartásra, alázatra is szükség van. Az eredmények nem jönnek azonnal, csak többéves, kemény munka, izzasztó edzések és rengeteg lemondás hozza meg a várt sikert.

A szabadkai Čokić Aleksandarban minden tulajdonság megvan ahhoz, hogy egy szép napon világhírű asztaliteniszezővé váljon. Tehetség, kitartás, a sportág iránt érzett határtalan szeretet és alázat jellemzi a Spartacus tízéves játékosát. Hat és fél éves korában kezdett asztaliteniszezni, s viszonylag rövid idő alatt kimagasló eredményeket ért el. Első versenyén, az óbecsei nemzetközi tornán azonnal a dobogó legfelső fokára állhatott, ami — ismeretlen versenyző lévén — hatalmas meglepetésnek számított akkoriban. Azóta már az ellenfelek is hozzászokhattak: ahol Aleks asztalhoz áll, ott nekik nemigen terem babér. Szinte minden versenyről aranyéremmel tér haza, vitrinében több mint harminc, első helyért kapott serleg található. Az asztalitenisz előtt kipróbált más sportágakat is: cselgáncsozott, úszott, kézilabdázott, végül az asztalitenisznél kötött ki. Első edzője — még a SRCEF csapatában — Nebojša Gabrić volt, majd a Spartacusban Mirko Gavrilović kezdett vele dolgozni, aki mindmáig egyengeti a tehetséges játékos útját.

— Nebojšának kivételes érzéke volt a gyerekekhez, nagyon tudott velük bánni, soha nem kiabált, nem emelte fel a hangját. Hiába járt le az edzésre szánt idő, ők gyakran akkor is lejátszottak még egy játszmát, még egy mérkőzést. Az új asztalitenisz-terem elkészültével az edzőt átigazolták a Spartacusba, és megkérdezte, hogy esetleg Aleks is vele tartana-e, hiszen ott több, különböző stílusú játékossal találkozhat. A fiam a Spartacusban 2-2,5 éve Mirko Gavrilović keze alatt edz, de Branko Brstina és a többi edző is foglalkozik vele. Nemcsak saját korosztályának tagjaival, hanem idősebbekkel, a felnőtt csapat játékosaival is rendszeresen sparringol — mondta Viktor Čokić, Aleksandar édesapja.

Aleksandar védőjátékos, ami ilyen fiatalon ritkaság, mivel ebben a korban főleg a támadásra helyezik a hangsúlyt.

— Védekezéssel kezdek, majd megvárom az alkalmas pillanatot, és ellentámadásba lendülök. Előre kiszámolom, mit csinál majd az ellenfelem, megvárom a megfelelő labdát, közelebb lépek az asztalhoz, és támadok. Eddigi legnagyobb sikeremet a németországi Düsseldorfban, a Tehetségek Kupáján arattam. Egyéniben aranyat nyertem, és első helyen végeztem a hét versenyszámot magában foglaló többpróbán is — mondta szerényen Aleksandar.

A 2011/12-es idényben négy tornán vett részt a miniserdülők és a fiatalabb serdülők mezőnyében, egy évvel később tizenkilenc, két évvel később pedig huszonnyolc tornán állt asztalhoz. Szinte lehetetlen felsorolni a hazai és a nemzetközi versenyeken elért sikereit, de néhányat mindenképp ki kell emelni: októberben, a Topolyán megtartott országos bajnokságon (miniserdülő korosztály, tízéves korig) egyéniben és a dobanovci Luka Damjanovićtyal párosban is országos bajnoki címet szerzett, az idén januárban az idősebb korosztály, azaz a fiatalabb serdülők Vajdaság-bajnokságán egyéniben és párosban is (a bácsföldvári Benkő Ákossal) a harmadik helyen végzett, áprilisban, a fiatalabb serdülők óbecsei országos bajnokságán egyéniben szintén bronzérmet nyert, az idősebbek között indulva pedig a TOP 12-n ezüstérmet szerzett. A külföldi viadalok közül a düsseldorfi torna mellett kiemelkedik a linzi tornán elért egyéni első és a csapatban szerzett harmadik helye, a szegedi és a kiskunmajsai tornagyőzelme, valamint a budapesti és a zágrábi harmadik helyezése. Az év végén a ranglista harmadik helyén zárt a két-három évvel idősebbek között. Legnagyobb ellenfelének a bácsföldvári Benkő Ákost és a vranjei Petar Filipovićot tartja, a legédesebb győzelmét pedig a linzi nemzetközi torna elődöntőjében aratta, amikor a német Petrost verte 3 : 0-ra. A találkozó csak látszólag volt könnyű, hiszen több játszma is 16 : 14 arányú eredménnyel végződött. A Jovan Mikić Általános Iskola szeptembertől ötödikes tanulójának célja a felnőtt-világbajnokságra való kijutás. Elmondása szerint nem baj, ha nem nyer érmet, a lényeg, hogy ott legyen az asztalitenisz egyik legnagyobb eseményén. De addig még számtalan verseny, serdülő- és ifjúsági világ–, illetve Európa-bajnokság vár a szabadkai asztaliteniszezőre.

A sikerekhez feltétlenül szükséges a szülői támogatás is.

— Aleks az asztalitenisz-edzésekkel egyidejűleg kezdett iskolába járni, így az elején sokat segítettünk neki, hogy minden a megfelelő ütemben haladjon. Úgy kellett megszerveznünk az életünket, hogy ő is odaérjen a sportcsarnokba az edzésekre, az iskola se szoruljon háttérbe, és mi is idejében ott legyünk a munkahelyünkön. Az elmúlt idényben 1000-1500 euróba került a külföldi versenyekre való kiutazás, az ott-tartózkodás, a belföldi versenyek költségeiről nem is beszélve. A tornákra azonban menni kell, nem szabad megszakítani a lendületet, a folyamatos játékot. A sikerekhez kell egy nagy adag tehetség, az edzők munkája, és végül is szükséges a mi támogatásunk is — mondta az apuka.

Az első négy osztályt kitűnő eredménnyel befejező Aleks a nyári szünidőben is napi két edzéssel készül a rá váró feladatokra. Augusztus 1-jétől tízen (nyolc serdülő, egy fiatalabb serdülő és Aleks mint miniserdülő) Verbászra utaznak egy egyhetes edzőtáborba, majd a düsseldorfi torna következik. Hazai asztal mellett legközelebb augusztus végén Csókán, a Szabó István emlékére szervezett versenyen láthatjuk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..