A szigetországról a budapesti Ferencvároshoz került, egy évre rá a dániai Aarhus városában működő Aabyhoj Basketball együttesének kispadjára ült, szeptember 1-jétől pedig az írországi Portlaoise Panthers vezetőedzőjeként dolgozik. A Topolya nagyságú városban a férfi- és a női felnőttcsapat edzésein kívül az utánpótlás-korosztályokkal is foglalkozik.

* Szerbia, Málta, Magyarország és Dánia után Írországban folytattad pályafutásod. Miért éppen Írország?

— Hívtak Kamerunba és Indiába, de én egy európai szerződésben reménykedtem. Felvetődött egy magyarországi lehetőség is, végül azonban bejelentkeztek az írek, két napot kaptam a szerződés aláírására. Nem akartam kockáztatni, és megegyeztem velük. Máltán több írrel is megismerkedtem, és nagyon kedves, vicces, rugalmas, egyszersmind harcias embereknek ismertem meg őket. A külföldieket befogadják, nincsenek negatív előítéleteik az idegenekkel szemben. Nem csalódtam bennük.

* A harciasság a pályán is megmutatkozik?

— Nem ijednek meg az erősebb ellenféltől sem. Győztes mentalitással vannak megáldva, nagy önbizalommal lépnek pályára. Ha mérkőzés előtt nem azt mondom nekik, hogy biztos nyerni fogunk, akkor nem fognak száz százalékon teljesíteni. Mindig úgy kell őket pályára küldenem, hogy teljes mértékben hiszek a győzelemben, még akkor is, ha az ellenfél papíron jobb csapat. Utolsó leheletükig képesek küzdeni, több mérkőzést is a padlóról felállva, vesztes helyzetből, a hajrában nyertünk meg. Az ő mentalitásukhoz kell a munkát igazítanom. Írországban nem dolgozhatok úgy, ahogy Szerbiában vagy Magyarországon edzősködtem. Alkalmazkodni kell az ország játékosainak képességeihez, figyelembe kell venni, hogy egy játékos korábban milyen technikai és taktikai alapokat kapott. Adhatok én új alapokat neki, fejleszthetem a képességét, viszont nem kell teljes mértékben az én elképzeléseimnek megfelelővé formálnom. Meg kell találnom azt a pluszt, amelytől ő eredményesebb lesz a pályán, amelytől sikeresen megold bizonyos szituációkat. Ha olyan taktikával szeretném játszatni a sportolókat, amellyel korábban még nem találkoztak, akkor többnyire úgy állnak hozzá, hogy ez nekik nem fog sikerülni, mert korábban nem tanulták. Meg kell győznöm őket arról, hogy amit edzésen gyakorolunk, az a mérkőzésen is sikerül. Ha valamilyen taktikai elemet egyik nap gyakorolunk, akkor ők azt várják, hogy másnap az már hibátlanul működjön. Ez képtelenség. Nem értik, miért ismételgetünk valamilyen elemet ma, amikor csak két hónap múlva fogjuk használni. A férficsapattal már másfél hónapja a január végi kupadöntőre gyakoroljuk a különféle elemeket. Olyan támadásvariációkról van szó, amelyeket csak a döntőben alkalmazunk, így meglepjük vele az ellenfelet. Eleinte csodálkoztak, minek megtanulni többféle támadáskombinációt, de néhány perc után rájöttek, miért fontos ez. A szerb játékos a falon is átmegy, hogy az edző által adott feladatot elvégezze, az ír játékos viszont mérlegel, hogy amit az edző mond neki, az vajon jó-e, vagy sem. Egyetlen dolog nem tetszik: Szerbiában és Magyarországon sosem kellett a csapatkapitánnyal szakmai dolgokról beszélnem. Írországban kell.

* Mekkora a munkabírásuk az ír kosárlabdázóknak?

— Nagyon nagy. A szerb csapatokra jellemző védelmet tanítom meg velük. A labdát vezető játékos megállítására törekszünk. Az ellenfelekre állandó nyomást gyakorolunk, így nem tudják azt játszani, amit elterveztek, és a hibázás lehetősége is megnő. Mondtam a játékosaimnak, az sem baj, ha a gyakorolt védekezési formát csak a bajnokság második felére sajátítják el, mert utána lehet, hogy senki sem tud bennünket legyőzni.

Az amerikai centerrel, Nicole Sterlinggel

* Hogy szerepeltetek a bajnokság őszi idényében mind a női, mind a férficsapattal?

— A női csapat az előző idényben az utolsó mérkőzésen harcolta ki a ligában maradást, most viszont a Szuperliga ötödik helyét osztjuk egy másik csapattal. Bízom benne, hogy a legjobb négy között végzünk, és a rájátszásban a bajnoki címért harcolhatunk. A második, a harmadik és a negyedik helyezett csapatnak csupán egy győzelemmel van többje. Az alattunk lévő csapatokat mind idegenben vertük meg, hazai pályán játszva pedig kötelező a győzelem. A három legerősebb csapat ellen ugyanennyi vereséggel kezdtük az idényt, azóta azonban feljavult a játékunk. Nicole Sterling személyében egy 95 kg-os, 195 cm magas amerikai játékost igazoltunk, aki jelenleg a liga legponterősebb játékosa. Nagyon sokat kellett vele egyénileg foglalkoznom, mire eljutott a jelenlegi szintre. Másik centerünk a legtehetségesebb ír játékos, egy 18 éves lány, ő már kapott meghívót a felnőttválogatottba. Nagyon furcsán néztek rám, amikor első mérkőzésemen egy 17 és egy 16 éves lányt küldtem a kezdő ötösben a parkettre. Ezek a fiatal játékosok aranyat érnek, mert maximálisan betartják az edzői utasításokat, viszont az idősebb, tapasztaltabb játékosokra már nem mindig jellemző ez a hozzáállás. A férficsapatunk tizenegy győzelemmel és egy vereséggel vezeti a harmadosztályt. Remélem, megtartjuk helyünket, sikerrel vesszük a rájátszás elődöntőjét, és feljutunk a másodosztályba. Csapatomat kizárólag saját nevelésű ír játékosok alkotják, mi vagyunk az egyetlenek, akik idegenlégiósok nélkül játszunk. A kupában bekerültünk a döntőbe, melyet január 20-án játszunk hazai pályán.

* Az ír kosárlabda felénk eléggé ismeretlen...

— A ’80-as években az ír válogatott viszonylag jó volt, a ’90-es években azonban a kosárlabda-szövetség néhányszor melléfogott. Az írek akkoriban a B divízióban játszottak, és az Európa-bajnokságon való részvételt tűzték ki célul. Rengeteg pénzért egy amerikai edzőt szerződtettek, edzőtáborokba utaztak, sokat fektettek a csapat felkészítésébe. A kontinenstornára azonban nem jutottak ki, a szövetség nagy adósságot halmozott fel, melyet azóta is törleszt. Több külföldi edzőre van szükség az utánpótlásban, viszont köztudomású, hogy az utánpótlásedzők sehol sincsenek jól megfizetve.

* Milyen az időjárás Írországban, milyenek az ételek?

— Nyáron sokat esik az eső, ősszel azonban kellemes, nem túl csapadékos az időjárás. Nyugat-Európa ételei tele vannak mesterséges adalékokkal. Ír specialitás nem is létezik, főleg az angol ízek dominálnak, melyeket Máltán már végigkóstoltam. Nem lelhetőek fel igazi, hazai ízek.

* Hosszú távra tervezel-e Írországban, vagy a szerződésed lejárta után máshol folytatod a pályafutásod?

— A klub vezetősége már érdeklődött afelől, hogy hol szeretném folytatni. A maradás mellett szól, hogy az ország legjobbjai közé tartozó serdülőcsapat a miénk. Ha megtartjuk, felneveljük, beépítjük az első csapatba, akkor nem kell gondolkodnom, hogy maradjak-e, vagy sem. Női vonalon szintén jól állunk, hiszen van egy kiváló, 15 és 17 éven aluli gárdánk, melyet szintén saját nevelésű lányok alkotnak. Ha a férficsapatunk felkerül a II. ligába, akkor a jelenlegi játékoskerettel nem vállalom a folytatást. Meghatározott posztokon szükségem lesz külföldi játékosokra, akikkel sikeresek lehetünk a másodosztályban is.

* Itthoni tartózkodásod alatt sem pihentél, hiszen Zomborban egy szemináriumon vettél részt.

— Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy meghívtak Zomborba, a Négy Nemzet Kupára, illetve hogy Szituációs edzés az egyéni és a csoportos védelem fejlesztéséért címmel előadást is tarthattam neves szakembereknek. Az elkövetkező hónapokban a város három edzői továbbképzésnek nyújt otthont, és Dušan Ivković, Željko Obradović, valamint Boško Đokić mellett valószínűleg én is újra előadást tartok. A tornán, melyet a zombori kosárlabda-akadémia nyert meg, megismerkedtem az egykori pécsi bajnokcsapat játékosával, Daliborka Vilipićtyel és férjével, Zoran Kmezićtyel, aki Magyarországon hatalmas szaktekintélynek számít, és jelenleg a magyar bajnok Szolnok csapatának a vezetőedzője.