Keviből Törökfalu felé haladva nyilván én is egyszerű, elhagyatott téglagyári kéménynek gondoltam volna az út mentén égbe szökő építményt. Olyannak, amilyenből számtalan van Vajdaságban. Pedig egészen másról van szó!

A topográfiai tornyok vagy piramisok (szerb nyelven geotopografska piramida) a XVIII. és a XIX. században létesültek, az anyaguk tégla, a becsült magasságuk 15 méter. Mivel az alapjuk háromszög alakú, és felfelé keskenyednek, a korabeli dokumentumokban piramisként jelölték őket. Az objektumokat általában magaslaton helyezték el, ahol mindenekelőtt topográfiai jelzőoszlopként funkcionáltak. Ezt bizonyítják azok a régi térképek, amelyeken megtalálhatóak, mindegyiknek van ugyanis saját kódja. A keletkezésükről és a valódi rendeltetésükről azonban nagyon kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. A felépítésük arra enged következtetni, hogy katonai célokra is használták őket, valószínűleg bizonyos jelzések leadására.

Graca Harmath Judit, Perpauer Attila és Matykó Árpád (a szerző felvételei)

Egyébként a tornyokat valóban úgy alakították ki, hogy tüzet is lehetett gyújtani bennük, az alsó részükbe ugyanis kőből készült tűzrakó hely került. Az üreges belsőből magasba emelkedő füstöt messziről észlelhették az emberek. Ezzel a módszerrel — legalábbis a Wikipédia szerb nyelvű leírása alapján — akár rejtjeles üzeneteket is küldhettek, vagy a közelgő veszélyre figyelmeztethették a lakosságot.

A jól megtervezett tornyokat minőségi téglából emelték, a külsejüket bevakolták, éppen ezért áll közülük még ma is néhány. Bizonyos információk szerint megtalálhatóak voltak Szlovéniában, Magyarországon és Horvátországban is. Állítólag egy fémtáblát is elhelyeztek bennük, de mivel ezekből egy sem maradt meg, nem tudni, milyen szöveg állhatott rajtuk. Feltételezik, hogy az azonosítási jelet vagy kódot tartalmazták, és talán a használati utasítást.

A mai Vajdaság területén legalább húsz ilyen torony lehetett, de a többségüket már rég megsemmisítették. Az interneten fellelhető táblázat alapján Kúla és Szabadka környékére három-három jutott, emellett a listán szerepel még a többi közt Hódság, Babapuszta (Aleksa Šantić), Sztapár, Topolya, Szenttamás, Homokrév (Mokrin), Bánátnagyfalu (Banatsko Veliko Selo), Nagykikinda és Fehértemplom is. Valamint a még meglevő kettő, Kevi és Tóthfalu határában, melyek jelentős kultúrtörténeti emlékek, de mégsem élveznek semmilyen törvényes védelmet.

A Kevi közelében levő toronyhoz Matykó Árpád helytörténet-kutató, Perpauer Attila, a kevi Móra István Művelődési Egyesület elnöke és Graca Harmath Judit elnökségi tag, a helyi iskola tanítónője társaságában indultunk el. Attila arról mesélt, hogy gyermekkorukban gyakran játszottak a „piramis” körül, és úgy tudta, megvan még az oda vezető dűlőút. A helyszínen viszont azzal szembesültünk, hogy az utat felszántották, és a helyén sárga napraforgók bólogatnak. Így a közelben levő Kalmár-tanyára köszöntünk be, és ott Irénke néni nagy örömmel fogadott bennünket. Amikor megtudta, miért jöttünk, kinyitotta az udvar végén található kaput, mi pedig a rekkenő, déli hőségben a napraforgó-, majd az utána következő kukoricaföldön átvágva — ezúttal szó szerint — toronyiránt indultunk a célunk felé. A műútról nem látszik, de az építmény valóban magaslaton áll, a szép kilátáshoz nem is kellett az ott heverő, ismeretlen eredetű és rendeltetésű kövekre felmászni, ahogyan Attiláék tették gyermekkorukban.

— A kevi topográfiai toronyról szóló adatokra véletlenül bukkantam egy internetes keresgélés során — mesélte Matykó Árpád helytörténet-kutató, miközben a magunkkal hozott régi térképet tanulmányoztuk. A semmi közepén arcmaszkban, hiszen mégiscsak járványhelyzet van. — A szócikk szerint a tornyok térképészeti célból épültek, a háromszögeléshez használták őket, illetve hadászati feladatokat is betölthettek. A mai Szerbia területére nagyjából húsz torony jutott, de csak kettő maradt meg. A II. katonai felmérés térképén már szerepelnek mint háromszögelő pontok, tehát 1850 környékén már kiépült hálózatuk létezett, sőt, talán már az 1790-es évek körül is megvoltak. A világhálón két másik, még létező tornyot is sikerült felfedeznem, a szlovéniai Lendva környékén, valamint Szendrő (Smederevo) városa mellett. A smederevóiak úgy tudják, hogy az övékét az 1700-as évek végén építették az osztrákok.

Azt is hallottam, hogy a II. világháború után, az 1950-es években munkálatokat végeztek a tornyokon, de ezeknek már nem lehetett nagy hadászati jelentőségük, tehát ez az információ is bizonytalan.

Perpauer Attila hangsúlyozta, mindenképp szeretnék, ha a topográfiai torony bekerülne a Vajdasági Magyar Értéktárba.

— Az épített örökségeink közül még a település határában található vaskeresztre, a Rózsafüzér Királynéja római katolikus templomra és a helyi általános iskolára gondoltunk. Keviben az előző iskolaépületet, melyet most óvodának használunk, 1906-ban építették, a két tantermes iskolánk pedig, mely a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola kihelyezett tagozataként működik, 1912-ben készült el. Ahogyan Kalmár Károly A zentai elemi iskolák története című, több részből álló könyvében is olvashatjuk, az objektum építészeti szempontból egy kisebbfajta kúriához hasonlítható. Sváb Gyula típustervét Berzenczey Domokos zentai főépítész alakította át a helyi igényeknek megfelelően. Az átdolgozott terveket ugyanebben az időszakban még két iskolaépületnél alkalmazták, Zentagunarason és Tornyoson — az utóbbi jelenleg a helyi művelődési egyesület székháza.

A régi fotókon látható, hogy a ’90-es évek derekán műemlékké nyilvánított épület középső részének homlokzatán egykor a magyar címer ékeskedett. Perpauer Attilától azt is megtudtam, hogy hamarosan megjelenik a kevi, vagy ahogyan a helybeliek mondják, kevijei sütemények receptjeit tartalmazó kiadványuk is, melyet szintén az értéktár részének szánnak. 

Újabb topográfiai torony

Miután a Hét Nap 33. számában megjelent az írásom, amelyben többek között Matykó Árpád helytörténet kutatóval beszélgettem a Vajdaságban található topográfiai tornyokról, illetve arról, hogy ezekből a titokzatos épületekből már csak kettő található tartományunkban – az egyik Kevi, a másik Tóthfalu közelében – Pecze István gunarasi helytörténet kutató felhívta a figyelmünket, hogy Gunarastól 7 kilométerre, Pecesor irányában haladva is áll egy ilyen építmény. Olvasónk, akinek a munkásságát már mi is bemutattuk a Hét Napban, nem volt rest, ellátogatott az általa ismert toronyhoz, és fényképeket is küldött nekünk. A helyiek elmondása alapján 1950-ig fából volt, majd katonák érkeztek teherautókkal és megépítették a most is látható tégla objektumot. Az alapja négyszögletű, két 80 cm magas ajtaja van.

Fotók: Hodolik Boglárka

A cikkben szereplő állításunkat a világhálón fellelhető szerb nyelvű szövegre (is) alapoztuk, amely táblázatba szedve sorolja fel a mintegy húsz vajdasági topográfiai toronynak a helyszínét, megjegyezve, hogy már csak kettő létezik, a többi megsemmisült. Érdekes, hogy ez az összesítés meg sem említi a Gunaras és Pecesor között lévőt.

Matykó Árpád utánanézett, és „KutasPuszta” alatt, 52-95 koordinátákkal megtalálta a tornyot a II. katonai felmérés idejéből való térképen, amelyet Magyarországon az 1819-1869 közötti időszakban végeztek. Fényképmellékletünkben a torony és a korabeli térkép részlete látható.

Köszönjük Pecze Istvánnak az értékes információt, és egyben várjuk a fotókat az esetleges újabb tornyokról. Mert most már mi is kíváncsiak vagyunk, hogy valójában hány ilyen építmény áll még Vajdaságban?