home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Titelnek is van kopjafája Szarvason
Kónya-Kovács Otília
2024.07.11.
LXXIX. évf. 28. szám
Titelnek is van kopjafája Szarvason

A magyarországi Szarvas melletti Ezüstszőlőben megrendezett idei Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok keretében a XXVII. Aratónapon Titel volt a díszvendég. Felavatták a kopjafát, melyen a dél-bácskai település neve, az évszám, a község jelenlegi elnökének, Dragan Božićnak, valamint az ottani magyarság vezetőjének, Latinkić Magdának a neve is helyet kapott.

Az aratóünnepség előtti napon Szarvas központjában, a zenepavilonban kis műsort is adtak a díszvendégek, melyben a Torontálvásárhelyi Művelődési és Művészeti Központ énekcsoportja, valamint a Muzslai Petőfi Sándor MME Cickafark énekcsoportja mutatkozott be.

A Kárpát-medence minden tájáról érkezett csapatoknak felejthetetlen élményben volt részük, hiszen Szarvas-Ezüstszőlőben felvonulással kezdődött az Aratónap, majd az Összetartozás Emlékparkban felvonták a zászlót, miközben elhangzott a Magyarok világhimnusza.

A köszöntők után az összetartozás fáját ültette el Kovács Elvira, a szerbiai parlament alelnöke, illetve Jakab István, az Országház alelnöke, aki egyúttal a szarvasi ünnepség fővédnöke is.

— Egy-egy ilyen jeles ünnepen, amikor együtt vagyunk, a Kárpát-medence magyarsága az itteni nemzetiségekkel, az igazi, mély, lélekből fakadó emberi összetartozás érzése hatja át a lelkünket. Ez egy csodálatos nap ennek megörökítésére, hogy valóban az élet is igazolja, itt jártunk, itt vagyunk, és nyomot hagytunk. Az alelnök asszonnyal együtt egy tölgyfát ültettünk, melynek a gyökerei erősek, és mélyre hatolnak, és hiszünk benne, hogy századokon keresztül megmaradnak — mondta Jakab István.


Kovács Elvira és Jakab István elültette az összetartozás fáját

Kovács Elvira kiemelte, a titeli Magyar Konyha Napján ígérte meg, hogy ott lesz a szarvasi rendezvényen.

— Amikor a titeli Magyar Konyha Napján megismerkedtem a szarvasiakkal, a szervezőkkel beszélgettünk arról, hogy jó lenne, ha a magyar—szerb együttműködést erősítenénk ezen a rendezvényen is. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, ahol Titel a díszvendég, valamint közép- és dél-bánáti résztvevők is jelen vannak. Jó itt lenni, és örülni egymásnak.


A titeliek kopjafája

Závoda Ferenc a házigazda szerepében mondott összegzést, mely szerint nekik a huszonhét év alatt sikerült kiépíteni az összetartozást az olyan csapatok, települések között, amelyek hasonló módon magyar népszokásokat, hagyományokat építenek, élnek meg, és továbbadják őket a következő nemzedéknek.

— Kijelenthetem, hogy a Vajdaságból hat-hét településsel van élő kapcsolatunk, de ugyanúgy Romániában, a Bánságban, Erdélyben vagy a Felvidéken is összejöttünk bizonyos települések civil szervezeteivel, vagy pedig az önkormányzatokkal, és aláírt szerződések is vannak. Meg szeretném említeni Kárpátalját, körülbelül tíz éve van kapcsolatunk, és egyre nehezebb volt nekik eljutni hozzánk. Mi meg talán három éve nem is tudtunk kijutni hozzájuk, de bízunk abban, hogy hamarosan béke lesz. Az idei díszvendégekkel, a titeliekkel Romániában, Óteleken találkoztam. Sikerült tavaly eljutni hozzájuk, ők is voltak nálunk, az idén ismét elmentünk, segítettük a rendezvényüket. Én úgy gondolom, hogy tőlünk nagyon sok település, civil szervezet el tudja vinni azt, ami az ő eseményükön hasznosítható vagy ötletként megvalósítható. Az idén is sikeres volt a titeli főzőverseny, de nemcsak azért, mert főztünk és díjat nyertünk, hanem találkozhattunk is Kovács Elvirával, a szerbiai parlament alelnökével.

A titelieknek nagyon nagy megtiszteltetés, hogy díszvendégek lehettek Szarvason, hallottuk Latinkić Magdától, a Titeli Magyar Művelődési Központ elnökétől.

— Titelen a magyarok helyzete nem éppen könnyű, mert kevesen vagyunk, de azért mindent, amit csak tudunk, megteszünk, hogy összehozzuk az embereket. Talán fölismerték bennünk, hogy jó házigazdák vagyunk, igazi barátok, és együttéreznek velünk — fogalmazott Latinkić Magda.

Szarvason jövőre Kúla lesz a díszvendég. Valka Károly, Kúla község alelnöke vette át Závoda Ferenctől a meghívólevelet.

— Megtisztelő volt, amikor fölkértek bennünket, hogy fogadjuk el ezt a meghívást. Én úgy gondolom, az összmagyarság érdekében fontosak az ilyen új rendezvények, mert ez köti össze a Kárpát-medence magyarságát. Azt is tudni kell, hogy a kúlai Népkör a legöregebb egyesület Vajdaságban, és ezzel még nagyobb a felelőssége az ottani magyarságnak, mely szintén szórványban van. A községnek mindössze körülbelül 8 százaléka magyar, de igyekszünk összetartani. Azt gondolom, hogy mindenki lázasan fog készülni erre a rendezvényre, és bízunk benne, hogy valami maradandót tudunk alkotni — hangsúlyozta Valka Károly.

Szarvason is összeöntötték a Kárpát-medence minden tájáról hozott Barátság Búzáját, ebből a Szent István-napi rendezvényre sütnek kenyeret. Ezúttal egy 7 kilós óriáscipót áldottak meg a szarvasi lelkészek, melyet később kiosztottak a jelenlevők között.

Megtartották a magyaros ételek főzőversenyét is, és a zsűri, Sági Szilárd elnök vezetésével, a helyszínen értékelte a csoportok teljesítményét. A jó ebédhez a Kikindai Vidám Fiúk húzta a nótát, de természetesen más programok is voltak, a többi közt a 3 + 2 együttes is koncertezett.

A szerző felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..