Csonti István (a szerző felvétele)

* Egy építészmérnök miért kezd el helytörténettel foglalkozni? — kérdeztem beszélgetőtársamat.

— A helytörténeti kutatásaimat valójában azért kezdtem el, mert úgy éreztem, Cs. Simon István író, költő, újságíró halála után űr keletkezett, és szükség lenne annak a tevékenységnek a folytatására, amelyet ő kezdett el. Aki ismerte, tudja róla, hogy ő volt Csóka és a környék kiváló ismerője, és ezt számos írásában bizonyította. 2010-ben Zentán a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a székesfehérvári Kodolányi János-iskola 120 órás történelemtanár-továbbképzést tartott, melyet én is végigcsináltam. Ott ismerkedtem meg a módszertannal, melyet később hasznosítani tudtam. Van egy füzetem, ma is vezetem, melyben címszavakban összeírtam, mivel szeretnék foglalkozni, és összegyűlt vagy kétszáz tétel. Egy kis részét már sikerült feldolgozni, az írásaim a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság Évkönyveiben jelentek meg. Ezek nem éppen csókai témák, és nemcsak a történelemhez kötődnek, hanem az emberi sorsokhoz is. Például a feleségem nagyapjának az I. világháborús emlékei — mesélte Csonti István, majd felugrott, és egy furcsa tárggyal tért vissza. — A családunk őrzi ezt a Doberdóról származó ereklyét, mely egy ágyúba való, 80 mm-es töltényhüvely. Írtam az egykori Léderer-birtokot behálózó úgynevezett lórévasútról, Csóka fogadott ünnepéről, Szent Anna napjáról, feldolgoztam a csókai és a környékbeli falvaknak az emlékkereszt-állományát is.

* Van még ereje a további témákhoz kapcsolódó anyagok felkutatására, a tanulmányok megírására?

— Van, és ez egyúttal orvosi javaslat is. Nem egészen két éve volt egy szélütésem, nyolc napig feküdtem kórházban, és a doktor azt mondta, tartózkodjak minél többet a szabadban, a levegőn, sétáljak, de ne erőltessem meg most már magamat. Én ugyanis negyven évet húztam le az építőiparban.

* Úgy értesültem, ön is a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület alapítói közé tartozik.

— Az egyesület hivatalosan 1970-ben alakult meg, mely nekem nagyon emlékezetes év volt, mert munkába álltam, és augusztusban meg is nősültem. Akkor kezdtem az életet, kellett az anyagi biztonság, és inkább annak a megteremtésével foglalkoztam, nem igazán maradt időm, hogy részt vegyek a művelődési egyesület tevékenységében. Még a megalapítás előtt azonban ősbemutatót rendeztem, egy avantgárd kabarét, melyet a hotelban adtuk elő. Citromízű banán volt a címe, és sok szereplője még ma is él. A darab valójában az akkor divatos magyar táncdalok szövegeinek az elszavalásából állt, a kézirat Miskolczi József nevéhez fűződik. Személyesen tőle kaptam, és még mindig őrzöm.

* A csókai magyarság szempontjából mi volt a jelentősége akkor az egyesületnek?

— Abban az időszakban tombolt a testvériség-egység, egy kicsit lazább volt a politikai elnyomás, és alakulgattak az egyesületek. A Móra létrejöttében Simon Pistának volt a legnagyobb érdeme. Ő lett az első elnöke is. Kellemetlenségei is adódtak, többször járt kihallgatáson, mert akkor a rendőrségen kellett bejelenteni a civil szervezeteket. Bizonyára „jótanácsokat” adtak neki, hogyan kellene működtetni az egyesületet, mert az akkori pártvezetőség mindenbe beavatkozott, valószínűleg voltak beépített emberei is. De azt tudod-e, hogyan került a kocsorháti kisharang a Mórába? Ha nem, akkor elmesélem. A harang, melyet 1845-ben, mint a felirata tanúsítja, Szent Istvány tiszteletére öntettek, az I. világháború után — mielőtt meghúzták volna a határvonalat, hogy most már nem lehet átjárni — a romániai Kocsorhát birtokon volt, és valószínűleg szakrális célokat szolgált. Onnan egy éjszaka elhozták Csókára, mert Kocsorhát is a Léderer-uradalomhoz tartozott. A Rét majorban állították fel, és harangszóval hívták az embereket munkába. Megjegyzem, Borbély Lajos is a Rét majorban született 1823-ban, az édesapja intéző volt az akkori földesúrnál. Nos, a harang átvészelte a II. világháborút, és továbbra is ugyanarra a célra használták. A Móra megalapítása után B. Gy. (mivel élő személyről van szó, a teljes név kiírásától eltekintek — a szerző megj.), az akkori párttitkár elrendelte, hozzák be a faluba, és helyezzék el a művelődési egyesületben. A székházban, bizonyos rendezvények kezdetén még ma is megkongatják.

* 2010-től a Móra Ferenc MME-ben a nemzeti történelmi és kulturális örökség szakosztályának a vezetője.

— Igen, de a szakosztálynak sajnos elég kevés tagja van. Nagyon szeretnénk fiatalokat toborozni, próbálkozunk is, de a gyerekek, ha el is jönnek — én például minden évben tartok néhány előadást —, nem arra figyelnek, ami elhangzik, inkább előveszik a telefonjukat. Talán azért nem érdekli őket, mert nem látványos dolgokkal foglalkozunk, nincsenek versenyek, eredmények, rivaldafény. A mi csoportunk a gyűjtők szakosztályával együtt megemlékezik a magyarsággal kapcsolatos ünnepekről, és mi újítottuk fel a Borbély-sírhelyeket a csókai katolikus temetőben. Említést érdemel ugyanis, hogy Csóka egyik nagy szülötte Borbély Lajos (1843—1919), a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság vezérigazgatója, mérnök és újító, valamint a budapesti országgyűlés egykori tagja. Igen haladó eszméket vallott, hiszen — az akkori korszellemmel ellentétben — azzal a kikötéssel építtette föl az úgynevezett Nagyiskolát, hogy az intézmény mentes legyen az egyház hatásától, és tegye lehetővé minden gyermek oktatását vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Borbély Lajos cselekedetét valaha emléktábla hirdette, melynek a ’60-as években nyoma veszett. Úgy gondoljuk, végső ideje volna ismét kirakni az eredeti helyére. A csókai katolikus temető egyik legrégibb sírkertjében nyugszik a Borbély család három tagja, közöttük az iskolaalapító Otrokóczy Franciska is. Vágó Józseffel és Csapó Jánossal, a szakosztályunk másik két tagjával évekkel ezelőtt mintegy 300 órányi önkéntes munkát szántunk az építmény tatarozására.

A Borbély család sírkertje a csókai temetőben (a szerző felvétele)

* Hogyan fogadta a Plakett díjat? Hatással van-e az elismerés a további terveire és munkájára?

— Nem számítottam rá, de arra sarkall, hogy újabb helytörténeti tanulmányokat írjak. A Móra Ferenc MME nagytermében van egy pannó, mely a kutatásaim alapján a történelmi Csanád vármegye (1000—1715) településeit mutatja be a mai Vajdaság területén, levéltári okiratokat felhasználva. A témáról előadást is tartottam, a szövegből pedig könyvet szeretnék megjelentetni. Meglátásom szerint a teljes mű körülbelül egymillió karaktert tartalmaz majd, én viszont nagyon lassan gépelek, valószínűleg szükségem lesz segítségre, valakire, akinek diktálhatnék. Azt sem adtam fel, hogy megírjuk Csóka monográfiáját. Több ember kellene hozzá, egy nagy szerkesztőbizottság, melynek tagjai más-más területen dolgozó szakemberek lennének. Meg kellene nézni, mi van már meg, és mit kell még összeszedni — vázolta az elképzeléseit Csonti István.  

A Plakett elismerés átvételén: Sutus Áron, a VMMSZ elnöke, Rancz Károly és Kiss Tóth Erika, a VMMSZ alelnöke, Csonti István (Herédi Krisztián felvétele)