Még mindig a Kanári-szigeteken járunk, Tenerifén. Természetesen az lenne az igazi, ha az ember valamennyi szigetet meg tudná látogatni, erre viszont a hétköznapi, földi halandónak nemigen van lehetősége. Így nem maga dönti el, hogy mi módon jut el oda (ha eljut), hol fog megszállni, egyáltalán meddig lehet ott, és mit láthat meg a sok csodából. Bezzeg a barátomnak, akivel együtt nőttünk fel, és aki immár ötven éve él Svájcban, nem kellett így tennie. Elismert fotóművész létére egy kismotor társaságában szállt kompra, és elvitette magát a Kanári-szigetekre. Így aztán módja volt bejárni a szigetek zegét–zugát, hogy majd azután írótársával újabb nagyszerű könyvet adhassanak ki, a Kanári-szigetekről is.
Mi csak úgy „egyszerűen” odarepültünk (erről már írtam), aztán már minden papírforma szerint történt, persze így is felejthetetlen az élmény, és ha az idő múltával fakul is, ott van a rengeteg fotó, melyet ott készítettünk, gondolatban újra ott érezhetjük magunkat.
Nem kezdeném elölről Tenerife déli részének méltatását, csak úgy egy-két szó erejéig.
Már elhangzott, hogy Tenerifén a tél ismeretlen fogalom, és a nyár sem túl meleg. A klíma szubtropikus és óceáni, a tenger hőmérséklete sem süllyed 20 fok alá, és eső is csak ritkán esik. Természetesen ez inkább a sziget déli oldalára jellemző. Az óriási kialudt vulkán, mely a szigetet alkotja, nemcsak csodálatos hátteret nyújt, de nagy hatással van a sziget klímájára is. A déli part melegebb és szárazabb, az északi pedig mérsékeltebb éghajlatú. Zöld, buja növényzet jellemzi. Tenerife északi partja a sziget leglátványosabb része. Igaz, az időjárás sokkal csapadékosabb a déli területekhez képest, de cserébe dús a flóra, és olyan szubtrópusi növények nőnek itt, mint a banán és a narancs. A banánültetvények mellett elsétálva, mint amilyen a Puerto de la Cruz környéki Guanache is, látható, hogy nemcsak banánt termesztenek, hanem más egzotikus gyümölcsöt is, mangót, ananászt, papaját, grapefruitot, licsit és gránátalmát is. A mesterségesen kialakított szupertropikus akklimatizációs botanikus kertben, mint amilyen a Jardin Botanico, több ezer fajta növény látható. A többi közt a masszív, kétszáz éves dél-amerikai gumifa, orchideák stb. Puerto de la Cruztól nyugatra terül el a jól ismert bortermő vidék, Icod de los Vinos, mely a több mint ezeréves sárkányfájáról híres.
A sziget második legnagyobb városa az északi oldalon Puerto de la Cruz, utunk most ide vezet rendezőink jóvoltából, a messze földön híres Loro Parque-ba (papagájparkba). A sok attrakció közül a Loro Parque az egyik legszebb gyöngyszem Tenerifén. A látnivalók bőven kárpótolják azt a kétórás autóbuszutat, amely 85 km–en át, a sziget déli csücskétől, Playa de los Américastól az északi Puerto de la Cruzig, az ott található híres Loro Parque-ig vezet. Érdemes megemlíteni, hogy útközben rengeteg impozáns szélerőművet láttunk, melyek a sziget villanyáram-szükségletének csaknem az egyharmadáról gondoskodnak. És hogy milyen kicsi a világ, arra akár az is bizonyíték lehet, hogy ezek mögött az óriási légcsavarok mögött talán éppen a mi városunkban, Szabadkán előállított generátorok találhatóak.
Térjünk azonban a tárgyra, mert a Loro Parque halairól akarok írni, melyek a papagájok mellett az állatkert főszereplői. Az egész egzotikus park 135 000 m²-en fekszik, és még egy teljes nap sem elég rá, hogy az ember mindent megnézzen, hát még csupán néhány óra, hiszen nekünk csak ennyi idő állt rendelkezésünkre. Így aztán nagyon sok mindent nem is láthattunk. Például az óriásteknősöket, a leguánokat, a fehér tigrist és sajnos az orchideaparkot sem — a feleségem legnagyobb bánatára. Halakat azonban minden mennyiségben, színben és alakban láttunk.
A bejárati pagodák, azaz a thaiföldi falu — így hívják ugyanis a csodálatos aranyozott pagodákat, melyek egyébként a sziámi király adományai — egy gyönyörű kis tóra van építve, melyben legalább ezer színpompás koi ponty (aranyhal) ficánkol. Piros, rózsaszín, fehérezüst színekben, fekete foltokkal tarkítva pompáznak a sok látogató csodájára.
Korlátozott mennyiségű idő állt rendelkezésünkre, de az akváriumházba azért bejutottunk. Itt aztán az egzotikus halak minden fajtája látható volt. Utunk egy víz alatti üvegfolyosóba vitt, ahol termetes cápák és ráják úszkáltak a fejünk felett. Később egy 8,5 m magas üveghengerben 7000 szardínia úszkált és nyújtott csodálatos látványt. A Delfináriumban meghatározott időpontban kezdődött a műsor, úgyhogy sietnünk kellett, nehogy lekéssük. A betanított gyönyörű állatok produkciója csodálatos volt, amit talán felesleges is külön hangsúlyoznom. Nekem az volt a legszimpatikusabb, amikor a delfinek a műsor végén kicsusszantak a medencéből a szárazra, és mintegy elbúcsúzva tőlünk a farkukkal integettek.
Nem kevésbé volt érdekes a gyilkosbálna-show sem. Ezeket az állatokat a sok mutatványon kívül arra is betanították, hogyan áztassák el a közönséget. Mármint azokat a tájékozatlan szerencsétleneket, akik nem vettek magukra egy nagy kék esőkabátot, melyet éppen e célból osztogattak. Igen sok csuromvizes turistát láttunk lógó orral távozni az arénából. Az idomároknak elég volt valamit odasúgniuk az orkáknak, és azok mélyen a víz alatt szinte észrevétlenül úsztak a medence széléig, majd óriási lendülettel magasra vetették ki magukat a vízből, éppen a közönség előtt. Amikor pedig a hatalmas testükkel visszazuhantak, a kicsapódó víz még a 10 méterre ülőket is elérte.
Természetesen fókákat és papagájokat is betanítottak különféle mutatványokra, de ezekre a műsorokra már nem jutottunk el. Akkor már csak egy „szendvicsnyi” időnk maradt. Ezalatt hófehér papagájok szórakoztattak bennünket, melyek a szemben lévő ketrecben tartózkodtak, és még „kezet is fogtak” velünk, amikor a busz felé kellett vennünk az irányt.
(Vége)