A Magyarcsernyei Nőszervezet és Kézimunkaszakkör teadélutánt szervezett. A zenés társalgást, barátkozást a tűzoltóotthonban tartották meg. A vendégeket virágokkal díszített asztalok várták.
Sári Piroska elmondta, tizenöten vettek részt a szervezésben. Az eseményt megelőző vasárnapon volt a gyűlésük, melyen megbeszélték, kinek mi lesz a feladata.
Képek forrása: A szerző felvételei és Facebook
— Ha többen vagyunk, a szervezés is könnyebb. Minden tag édes süteményt hozott, melyet otthon készített el. A pékkiflit a kisoroszi péktől rendeltük, a teát itt, a helyszínen főztük. A zenész Farkas Róbert volt, aki szintetizátoron játszott. A tombolához az ajándékokat mi vásároltuk a szervezet pénzéből, illetve otthonról is hozott mindenki néhány apróságot, hogy minél több nyeremény legyen. 100 dinárért 3 sorsjegyet lehetett venni, a belépőjegy 200 dinár volt. A teadélutánra a Vöröskereszt képviselői is eljöttek, szép, kézzel gyártott papírtáskákkal kedveskedtek minden asztaltársaságnak.
Sári Piroska arról is beszámolt, hogy évente két eseményt rendeznek.
— Október vége felé tartjuk meg az almás- és tökösbéles-kóstolót, amikor már lesz tök és alma is. Emellett szeretünk más települések teadélutánjaira is elmenni, illetve itt a faluban is részt veszünk a különféle programokban.
A vendégek Kisoroszról, Tamásfalváról (Hetin), Tóbáról, Nagykikindáról, Káptalanfalváról, Magyarittabéről, Szerbcsernyéről, Kláriról (Radojevo), Muzslyáról, Livadáról (Bozitópuszta) érkeztek, valamint a helyi civil szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek is megjelentek. Valójában bárki eljöhetett, akinek kedve volt egy kis társalgáshoz, táncoláshoz, kikapcsolódáshoz.
Mintegy száz személy gyűlt össze a teadélutánon. A sütemények ízletesek voltak, a sós kiflire jól csúszott a citromos, üdítő tea, a rengeteg nyereményből pedig szinte mindenkinek jutott. Idősek, fiatalok egyaránt jól érezték magukat.