A hagyományok és a népművészet iránt érdeklődő jelentkezők a foglalkozásokon megismerkedhettek a szövéssel, a gyékényfonással és -szövéssel, a nemezeléssel, a növényi festéssel, a kovácsmesterséggel, a bőrművességgel, valamint a viseletkészítéssel és a ruhatervezéssel. A táborba elsősorban felnőtteket vártak, de szívesen invitálták a családokat is.

A szerző és a Hagyományok Háza Hálózat — Vajdaság Facebook-oldala  

Kovács Nádi Karolina szervező elmondta, a helyszín kellemes, hallani a csendet, mókusok ugrálnak a fán, madarak csicseregnek, mindenki jól érzi magát, és a helyiek is jól fogadták őket.

— A tavalyi alkalmat másként terveztük, de a tapasztalat azt mutatta, hogy a felnőttek, akik közül a legtöbben hobbiszinten foglalkoznak kézművességgel, nehezen tudnak egy hetet rászánni a táborra. Ezért gondoltam, hogy az idén két rövidebb, néhány napos tábor legyen, és úgy tűnik, ez az elképzelés lesz a jó. Az első táborban két házaspár oktatott. Nagy Mari és Vidák István textilművészek, a népművészet mesterei segítségével a nemezelés és a növényi festés rejtelmeibe leshettünk be. A bajsai Szuhankó Ruzsena szövést, Szuhankó Sándor gyékényfonó pedig a szálas anyagok felhasználását, fonását, szövését tanította. A második váltásban a viseletkészítőket Tajti Erzsébet és Donkóné Birkás Tünde népi iparművészek, illetve egy friss diplomás textiles szakember, Maldrik Laura irányította.

A horgosi Berényi Mihály és az adai Bajusz Sándor kovácsmestereknek női tanítványuk is akadt, Dobai Ágnes bőrműves útmutatásával pedig mutatós szandálok készültek. A táborban kezdők és haladók egyaránt vannak, de elmondhatom, hogy mindenki megtalálja a helyét. Például a nemezelőknél a kezdők is ugyanolyan sikeres munkákat készítettek, mint azok, akik már több éve gyakorolják ezt a mesterséget. A Hagyományok Háza Hálózat tanfolyamain részt vevők megjelennek a táborban is, viszont a programot úgy állítjuk össze, hogy ők is tanuljanak valami újat. Mivel az előző táborban több gyermek is volt, pedagógus foglalkozott velük. Változatos esti programokat is kínálunk. Például Juhász Gyulával népi énekeket tanultunk, néhány oktató bemutatta a tevékenységét, Német Bálint Eszterrel kovászos kenyeret sütöttünk, a Marki’s farm jóvoltából pedig kecskesajtokat kóstoltunk.

Maldrik Laura ipari termék és formatervező mérnök szakon végzett Budapesten, majd enteriőr-, ruha- és kiegészítőtervezői specializációra ment, amihez szüksége volt szakmai gyakorlatra. Tajti Erzsébet viseletkészítőhöz jelentkezett, akivel eljutott hozzánk, Vajdaságba, Gombosra is.

— A gombosi viselet, illetve az, ahogyan erről a falusi asszonyok meséltek, annyira a szívemhez nőtt, hogy eldöntöttem, ez lesz a témája a szakdolgozatomnak. Tízdarabos kollekciót terveztem, melyből három ruhát meg is kellett valósítani. Ezek mai, modern ruhák lettek, melyekhez a gombosi viseletnek az anyagát és a díszítését vettem át. Szeretném, ha minél többen megismernék a régi hagyományokat, és sajnálom, hogy ezekben a falvakban megtörtént a kivetkőzés. Persze, most nem tudjuk elképzelni, hogy a négy-öt alsószoknyás viseletet hétköznapokon hordjuk, de nagyobb ünnepekkor fel lehetne venni.

Nagy lehetőség számomra ez a tábor, és ezt mindazoknak köszönöm, akik lehetővé tették, hogy oktatóként vegyek rajta részt. A tervezési gyakorlatokban segítek megmutatni, miként lehet elindulni egy alapanyagból, hogyan lehet például akár egy viseletből kivenni egy motívumot, és azzal tovább dolgozni, beleépíteni a mai ruhatárunkba. Célunk, hogy a táborban mindenki elkészítsen magának egy ruhadarabot. Először megtervezték, utána jött az anyagválasztás, majd a szabásminta-szerkesztés, végül a szabás és a varrás. Tudom, hogy vannak itt gyakorlott résztvevők is, de új emberek is jelentkeztek, akik szintén nagyon érdeklődőek. Ahány ember, annyi gondolkodásmód, és ez már abból is látszik, hogy ugyanazt az anyagot mennyire másként használják fel. A tábor pedig arra is jó, hogy megbeszéljük az ötleteket, segítsünk annak, aki elakad a kivitelezésben.

Laura azt is elárulta, ő maga is mindenképp sokat szeretne még tanulni, az álomcélja pedig egy vállalkozás, ahol a saját ruhamárkáit tervezhetné.

Dobai Ágnes Újvidéken él, cipészettel foglalkozik. A szakmát öt-hat éve ismerte meg, saját női programja van, baba- és divatcipőket is készít, valamint a műhelyben javításokat is vállalnak. Hangsúlyozta, a bőrművesség és a cipészet náluk családi hagyomány, ő sem iskolában tanulta. Arról is beszélgettünk, hogy a cipőik előállítási folyamatában sok a kézi munka, és az ortopéd modelleknél sem mindegy, hogyan mutatnak, mert az emberek megválogatják, mit vesznek fel.

— Ilyen típusú táborban először oktatok, és örülök a felkérésnek. Nem sablonok alapján dolgozunk, egyedi bőrszandálok vagy papucsok készülnek, mindenki megtervezte, milyet szeretne. Engem egyébként is idegesítenek az egyforma dolgok. A tanoncok nagyon ügyesek és kreatívak, már egyedül dolgoznak, én felügyelek és segítek, ha kell.

Miközben búcsúzom, a táborlakók ebédhez készülnek. Nehéz otthagyni a nyugodt, zöld környezetet, a vidám csevegést, a szorgos, alkotó kezek látványát. Már kifordulok a főútra, de még sokáig hallani vélem a kovácsmester kalapácsának a hangját.