Büszkén és bátran kijelenthető, hogy a népzene fellendülőben van. Egyre keresettebbek, hangosabbak a táncházak, egyre tovább is tartanak, a jó idő megérkezésével pedig a népzenei rendezvények felett a tetőszerkezetet felváltja a csillagos ég.

Az ifjú, ám állandó mozgásban levő Pendergő zenekar a húros hangszereknek ellenállni nem tudó öt vajdasági fiatalból áll, aki nemcsak műveli, de utaztatja is a népzenét. A zenekar két tagjával, Csonka Balázzsal (prímtambura, basszprímtambura, harmonika, ének) és Gombis Dénessel (tambura-kontra, prímtambura, ének) beszélgettünk a muzsikálás örömeiről. A zenekar vezetője, Balázs elmesélte, hogy a vajdasági fiatalok igazi zenészélete valójában Szegeden kezdődött.

Vázmér Tímea felvételei

— Mindössze két évet kell visszautaznunk az időben, amikor is két zenekar tagjai Apró Kristóf ötlete nyomán jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetem kulturális versenyére, hogy a népzenei kategóriában megmérettessék magukat. Az Egyetemi Zenei Verseny első díja és egy koncertfelkérés lett a jutalmunk, melynek nagyon megörültünk. Ezután egymást követték a felkérések, a táncházak, úgyhogy azon kaptuk magunkat, hogy folyamatosan muzsikálunk, és még nincs neve a zenekarnak. Elkezdtük lapozgatni a szógyűjteményt, és a Pendergőre esett a választásunk, mert ez az elnevezés a pengetésre, a pendergő húrra asszociál.

A zenekar öt taggal indult, majd a létszám négy személyre csökkent, amikor is a kontrás kilépett a csapatból. A kontráskérdést Gombis Dénessel sikerült megoldani.

— Kaptam egy felkérést a zenekartól, hogy segítsem ki egy fellépésen, Szegeden, a Milleniumi Klubban és Kávéházban. Végül a másik kontrás is ráért, így két kontrás lépett fel aznap este. Ezután egyre többször kísértem a zenekart, és megmaradt ez a felállás. Sokáig az is gondot okozott, hogy a zenekarnak nem volt állandó nagybőgőse, minden fellépésre hívni kellett valakit. Nagy bőgőshiány van a környéken, és egyébként sincs sok zenész. A zenekarnak az egyik fellépésre szüksége volt egy basszprímásra, és én ajánlottam az egyik csantavéri ismerősömet, Hajagos Dávidot, akivel nagyon jót muzsikáltunk. Mivel még mindig nem volt nagybőgősünk, rábeszéltük Dávidot, hogy tanuljon meg játszani a hangszeren, és ez nagyon rövid időn belül meg is valósult, így Apró Kristófon (basszprímtambura, tamburacselló, bőgő) és Zombori Péteren (basszprímtambura) kívül ő is a zenekar tagja.

Balázs, a zenekar vezetője nagyon reméli, hogy megmarad ez a felállás, mert úgy érzi, a csapat immár összeszokott.

— Gyerekkoromban harmonikán kezdtem el játszani, de nem vonzott a szólóban muzsikálás. Sokkal jobb élmény csapatban játszani, és azt gondolom, többről van szó, mint hogy valaminek a tagjai vagyunk.

Dénes már egy együttesben kezdte a zenélést, hiszen a bátyjai után ő is csatlakozott a csantavéri Mendicus Művészeti Központ Tamburazenekarához.

— 2003-ban kezdtem el érdeklődni a népzene iránt, amikor hat-hét éves voltam. A bátyáim akkor már muzsikáltak Vörös Róbert zenekarában, én pedig kíváncsisággal nézegettem nagyapám prímtamburáját. Ő biztatott, hogy tanuljam meg pengetni a hangszert, a testvéreim pedig elvittek egy próbára, melyen nyolc-tíz évvel idősebbekkel voltam körülvéve. A szüleimnek nem tetszett, hogy a próbák késő estig tartottak, és féltek, hogy mindez az iskola rovására fog menni. Sodródtam az árral, rengeteg helyen megfordultunk a zenekarral, melyben másodprímás voltam. Kipróbáltam magam több hangszeren is, gitároztam, kontráztam. Amikor megürült a kontrás helye, hangszert váltottam, és 2011-ben én lettem a zenekar kontrása. Az idén lesz egy éve, hogy mindkét együttesnek tagja vagyok, ám nem csak én játszom több zenekarban.

A Pendergő leginkább a bácskai térségre jellemző népzenét szólaltatja meg a pengetős hangszerek által. A közönség Szegeden is nyitott a tájegységünk dallamai iránt.

— Magyarországi és itthoni felkéréseket egyaránt kapunk, legutóbb Szegeden muzsikáltunk. Régen nagy hagyománya volt a tamburazenének, és mostanában is felkapott jelenség lett. Van egy sajátos hangzása, mely sokak számára újdonság. Néhány évvel ezelőtt a vajdasági táncházak szerényebbek voltak, mint most, hiszen az emberek ma már teljes odaadással táncolnak és énekelnek. A magyarországi táncházakra még nem jellemző ez a felszabadult hangulat. Leginkább tehát ilyen rendezvényeken szeretünk muzsikálni, ahol közvetlenebb a kapcsolatunk a közönséggel.

Dénes kiemelte, hogy Magyarországon akár előnyös is lehet, ha egy zenész vajdasági talpalávalót húz.

— A többség nem ismeri térségünk népzenéjét, ezért érdekes és jóleső, hogy az emberek láthatóan figyelik, hallgatják a zenét. Emellett az is fontos, hogy rengeteg vonószenekar létezik, ezért a tamburazene különlegesnek számít.

Mivel a fiúk Magyarország és Vajdaság között ingáznak, mindössze havi egy alkalommal tudnak együtt próbálni. A technikának köszönhetően hangfelvételek segítségével hallgatják meg egymást, és otthon persze mindenki lelkiismeretesen gyakorol a saját hangszerén, hogy a fellépésekre meglegyen az összhang.

— A Fonó Budai Zeneházban április 13-án lesz egy lemezbemutató koncert, melyen mi is részt veszünk, mivel mi is nyertünk a Hagyományok Háza által kiírt lemezpályázaton. Gombosi lakodalmas zenével fogunk szerepelni a Táncház — Népzene 2018 című albumon. A jelenlegi tervek szerint májusban Szegeden fogunk muzsikálni egy koncerten és egy táncházon. Szeretnék majd körutazásokra is pályázni, valamint megjelentetni két CD-t, szóval terv és kedv van bőven.