„…a szegények mindenkor veletek lesznek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velök…” (Mk 14,7)

Mint megtud(hat)tuk, a szerző objektívjén keresztül megörökített tények fotódokumentációja intenzív, két hónapos munka eredményeként született. Húsba vágó őszinteséggel ugyan, mégis kellő alázattal, mindenekelőtt pedig többszörösen megerősített belső szellemi tűzfallal felvértezve. Engedélyeket kért. Felülről közelített. Meg akarta élni az élményt, hogy találkozzon a hajléktalanná vált emberekkel. Azokkal, akik megértik szándékát, vállalják a felvételt névvel, s elfogadják a közibük — a Jóisten tudja, honnan és merről — érkező fotográfus kinyújtott paroláját: hidat kíván építeni (meg)létük és a nagyváros lüktetésében egyre tompuló érzékszervvel „bíró” többiek között. Magyarán és mellébeszélés nélkül: közöttük és közöttünk!

TACCSVONALON – Hol a határ?*

„Voltaképpen mi is a határ? Mert, ugye, lehet ki- vagy bejárat. Vagy valami, ami nem enged tovább. Egész jó kis kifejezéseink vannak ezzel a szóval. Önkorlátozóak és önfelszabadítóak is. Például tudjuk, hol a határ. De az örömünk lehet határtalan. És olyan is van, hogy túlmegyünk minden határon. Vagy épp ellenkezőleg: elkezdünk valamit, és világos, hogy a határ a csillagos ég. Az is igaz, hogy amikor mi, magyarok kimondjuk ezt a szót, egy kicsit összerezzenünk. Határ, határon túli. A határon túli nekünk nem egyszerűen az, ami odaát van, hanem amit elválasztottak, amit elvettek tőlünk. Ha nem vagyunk túl fiatalok, emlékezhetünk arra is, amikor nagyon vágytunk a határon kívülre, de nem tudtuk, szabad-e, illetve hogy képesek vagyunk-e rá. Van egy olyan szavunk is, hogy léthatár. Nem biztos, hogy pontosan tudjuk, mit jelent, de azért ha halljuk, mindannyian lesütjük a szemünket. Ha csak lelki értelemben is. De miért is?

Tisztában vagyunk azzal, hogy a létünk nem határtalan. A léthatár mégis bonyolultabb kifejezés, sokkal többet értünk alatta. Például megértettük, hogy a létünk határán belül is tudunk a léthatáron túl jutni. Mi van ott? Miféle tartomány az? Tényleg akarjuk tudni? Valóban fürkésznénk, van-e tovább, illetve vissza? Hogy a léthatár az ki- és bejárat is, vagy csak az egyik? És hogy van-e erőnk magunktól ajtót nyitni rajta? Kodály Háry Jánosa úgy oldja meg az átkelés problémáját, hogy egyszerűen áthúzza a határon a határőrbódét a saját oldalára. Onnantól kezdve ő dönt.

Valóban ilyen egyszerű volna?”

*Kerékgyártó György újságíró ajánlója a tárlat keretében olvasható.

A szóban forgó alkotásokat a tárlat hivatalos megnyitásának napján volt szerencsém nézni és látni. Igaz, technikai okokból adódóan jóval a méltatás és az azt követő beszélgetés után, viszont a szerző, Gaál Zoltán így is hajlandó volt válaszolni egypár kérdésemre, illetve beleegyezését adni. Az eseménynek s üzenetének megosztására vonatkozót. Köszönjük a lehetőséget és a megelőlegezett bizalmat.