Július 24-e és 31-e között tartották meg a 37. Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábort (TAKT), mely az idén kísérleti jelleggel, két helyszínen folyt.

A TAKT felvételei

Választott témája, a tabu mindenkinek mást jelent, de mindenkit megindít. A legtöbben nem a saját tabuikat döntögették, inkább azokra fókuszáltak, amelyek általában másoknak, a többségnek számítanak annak. Persze volt kivétel is.

Soltis Miklós szabadkai, Budapesten élő festőművész szerint egy művészeti alkotásnak nem az a feladata, hogy konkrétumokra világítson rá. Sokkal inkább az, hogy gondolkodásra kényszerítse a befogadót, aki jó esetben a saját intellektuális, szociális, érzelmi hátteréhez és fejlettségéhez mérten leszűr valamit, ami mentén fejlődni tud.

— A tabu — nagyon leegyszerűsítve — tilalom, tiltás. Számomra viszont inkább azt jelenti, hogy bizonyos dolgok tudomásulvételét, beismerését, nyilvánosság elé tárását mellőzzük a szégyen megélésének elkerülése érdekében. E helyzetek meghatározói — vélt vagy valós — etikai, erkölcsi és egyéb szabályok egy-egy közegben, szóval ez elég relatív. Egy kormány számára például, mely populista politikát folytat, és kampányát a bevándorlók vagy más embercsoportok elleni gyűlöletre építi, tabu az arról szóló hír, hogy a területen, melyről a bevándorlók jönnek, történetesen népirtás folyik. Egy egyébként öntudatos és lázadó művész számára tabu lehet, hogy olyan szervezet ösztöndíját élvezi, amely a mindenkori kormány (hatalom) kezében van. A hazaszeretetre nevelt egyén számára pedig tabu lehet a tény, hogy bármely nemzet — ezáltal a sajátja is — nagyjából egyformán hajlamos a (szélsőséges) nacionalizmusra. Számunkra, a „nyugati civilizáció” kényelmét élvezők számára tabu, hogy részben a (Közel-Keletre is) kihelyezett háborúink — és az e háborúk helyszínén élők nyomora, kizsákmányolása — árán dúskálunk különböző javakban. Ezenkívül vannak mindenkori tabuk, de ha jobban belegondolok, ezek is kontextusfüggőek. Egy pedofil pap is „csak” abban az esetben tabu, ha az őt körülvevő közösség tagadja meg a dologról való diskurzust vagy a belátást, akár tényszerű mivolta ellenére is. „Jelenség szintjén” azonban nem igazán tabu, a többi közt filmekben is nyíltan kommunikált téma (lásd Almodóvar Rossz nevelés című filmje, Spotlight stb.).

Szóval felvetődik a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán valódi tabu… Számomra egy Lukács Béla elméleti fizikussal készült beszélgetés világított rá egy elemi, általános tabura. A világ keletkezéséről kérdezgették az interjú során, majd a naprendszer, a tejútrendszer, a galaxisok létrejöttével kapcsolatos elméletek után eljutottak a „na jó, de mi volt az ősrobbanás előtt” kérdésig. Válasza a következő volt: „Ezt igazából a legmagasabb szakmai berkekben ügyködő tudósoktól sem illik megkérdezni...” Szóval ez egy abszolút tabu. E kérdés körül matatva, nyilván viszonylag könnyen találhatjuk magunkat a filozófia útvesztőiben, illetve akár A VÉGTELEN fogalmának kényelmetlen kérdéskörével szemben is. Ezután pedig már — szó szerint — csak egygondolatnyira vagyunk a VAN/NINCS definiálhatatlanságának témakörétől — újabb tabuktól...

Soltis ugyan általában figuratív képeket fest, most mégis egy kicsit konceptuálisabb módon igyekezett kommunikálni a témát.

— Egy ideje vonz a különféle sokszorosító technikákkal (például linóleummetszetek nyomtatásával) létrehozható, egyenetlen minőségű felületek hibás „esztétikája”, az egyszerre gépies és manuális jellegük kombinálása más képzőművészeti eljárásokkal. Ennek nyomán az idei TAKT művésztelepen szövegalapú, olaj-vászon képeket hoztam létre, melyek gondolati tényezőkön alapulnak, egy kissé hibásan nyomtatott szövegek vizualitását idézve. A linóleumból egyenként kimetszett, majd festővászonra nyomtatott betűk, szövegek viszont a hagyományos képgrafikai eljárásnak köszönhetően önálló képi elemként is megállják helyüket. Minden (le)nyomat esetében másmilyen a festék telítettsége a vásznon, a felületen létrejövő „nyomtatott” szavak jelentésüktől elvonatkoztatva, önálló festészeti formaként, foltként is értelmezhetőek.

Miklós a témára több alkotást is készített. Az egyiken például egy személyes „tabu” témát dolgoz fel.

— Egy szókép, illetve a betűk formáival, azok megtükrözésével való játék során a festményen a „tabu” szóból „apu” lesz. A két szó hangzása és „képe” nagyon hasonló, ezenkívül számomra — egyrészt saját emlékeimnek és élményeimnek köszönhetően, másrészt általánosabb pszichológiai elméletek alapján — e két szó között asszociációs kapcsolat létezik, szinte szinonimái egymásnak. Az apa szerepe/motívuma életünkben és emlékeinkben sok esetben tabukat hoz létre.

A TAKT Kis Endre palicsi, Erdélyben élő képzőművész számára is legfőképp a kísérletezgetés színtere. Mivel a hétköznapokban javarészt önreflexiós témákat dolgoz fel, adta magát a lehetőség, hogy itt társadalmi tilalmakkal foglalkozzon.

— Művemhez a görög mitológiát vettem alapul, ezen belül pedig Kronosz életéből ragadtam ki egy elemet, melyet nem is volt olyan egyszerű kiválasztani, hiszen a történet hemzseg a tabuktól (apagyilkosság, kasztrálás, vérfertőzés stb.). Végül a Kronosz felfalja gyermekét motívumot választottam. Egyébként minden kornak és kultúrának megvannak a maga tabui, melyek ma már banálisnak tűnhetnek. Például Manet Reggeli a szabadban című képe is nagy felháborodást keltett a maga korában. A hétköznapi életben szükségünk van a tabukra, de beszélnünk is kell róluk, és sok esetben ez csak a művészet nyelvén valósulhat meg.

A tábor vezetője, Varga Valentin temerini festőművész úgy véli, a taboo polinéz szó eredeti jelentését nem figyelembe véve talán a legfontosabb, hogy szinte minden ősi kultúrában találunk tabukat, melyeknek főleg vallási és erkölcsi okaik vannak.

— Az ember az ismeretlennel szemben, a saját védelmére, mindig alkotott a világról egy képet, melyhez hozzátartozott egy elképzelés a boldog, helyesen cselekvő, idillikus életről, valamint ennek ellenkezőjéről is. A különféle tiltások sokszor nem a szentséghez, hanem a gonoszhoz kötődtek. Nem véletlen, hogy manapság, ha taburól van szó, az első asszociációnk a beszédhez kötődik. Vagyis ahhoz, amiről nem beszélünk. A beszéd, egyáltalán a logosz, az archaikus kultúrákban a teremtő aktushoz kötődik. Valami, ami a gondolat után, de még a cselekvés előtt van. Valószínű, hogy ha egy szónak ilyen ereje van, akkor egy szentség megsértésétől és annak következményétől való félelem hozta létre a tiltásokat. Hogy mi a tabu, azt általában az adott társadalmi, kulturális közeg határozza meg. Ma, ha eltekintünk a hagyománytól és a vallástól, a legtöbb tabu triviális. Az ember nem szívesen beszél olyan dolgokról, amelyek a világról és a saját magáról alkotott illúzióját szétrombolják, de ebben az esetben is valahol a félelem az ok.

Varga tabuművének témája a halál.

— Véleményem szerint a mai nyugati civilizáció legnagyobb félelme a múlandóság — melyről nem akar tudomást venni, ezért tabut csinált belőle. Ezen belül is a halál egy olyan formája, ahol nagyon közel kerül egymáshoz a születés és a halál, valamint az érzelmi szélsőségek, a szociális helyzet és az ürülék. Kerti wc-be szülés. Egy tömény, elborzasztó megjelenítése az emberi létnek. A műalkotás nem döntöget tabukat, és állást sem foglal. Csak sajátos formában reflektál vagy megjelenít. Emlékeztet.

Az idei TAKT-ot a Hevér-tanyán és a TAKT temerini alkotóházában egyidejűleg tartották meg.

— Létrejött egy generációs szakadék, mely indokolttá tette ezt a megoldást, viszont megpróbáltunk folyamatos átfedésről gondoskodni a két helyszín között. A jövőre nézve több opció is felmerült a művésztelep formáját és helyszínét illetően. Megpróbálunk olyan megoldást találni, amely minden részvevőnek megfelel — magyarázta a táborvezető.

Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág