home 2024. május 26., Fülöp napja
Online előfizetés
Szükségünk van alternatív valóságokra
Salvai Ramona
2017.03.01.
LXXII. évf. 8. szám
Szükségünk van alternatív valóságokra

Beszélgetés Boross Martin rendezővel

Boldog tudatlanság vagy húsbavágó valóság? A STEREO Akt utópiája az e két végpont közti dilemmát mutatja be sci-fi hangulatú, Emlékek klinikája című színházi előadásában. Boross Martin rendező, aki 2016-ban Junior Príma díjat kapott, szívesen dolgoz fel társadalmi, közösségi témákat. Mostani darabja elsősorban a hatalom személyiségre gyakorolt hatásával foglalkozik.

Az első felvonás paródiája egy kereskedelmi csatorna kvízjátékának, melybe sztárokat hívnak meg. A műsorban szereplő énekesnő túszul ejti a stábot és a nézőket azért, hogy üzenetét élő adásban közölje. A második felvonásban egy klinikán vagyunk, ahol nem is annyira burkolt módon agymosást végeznek. A főszereplő, akit Hajduk Károly alakít, személyes emlékei megjelennek a színpadon, és megpróbálják meggyőzni őt arról, hogy vágyjon a Tiszta Szem nevű találmányra, mely lebutítja ugyan a látottakat, de segít a hit, a normálisság, a közösséghez tartozás érzetét erősíteni. Az előadás így arról a dilemmáról szól, hogy inkább a kétségek és a kritikai hozzáállás felé megy-e a főszereplő, vagy a boldog tudatlanságot választja.

Az Emlékek klinikája című előadás legközelebb március 24-én tekinthető meg a Trafó színpadán, Budapesten.

* A korábbi előadásaid tematikáját tekintve sokat foglalkozol olyan kérdésekkel, témákkal, amelyek a legtöbbünket érintenek. Hogyan alakul egy-egy koncepció kidolgozása?

— Ez témánként nagyon eltér. Mindig van egy személyes érdeklődés, valamilyen frusztráció, még akkor is, ha közéleti kérdésről van szó. Szerintem a kortárs színházi alkotókban az a közös, hogy arról csinálunk előadást, ami éppen foglalkoztat bennünket, a társadalmi feszültség pedig része a mindennapjainknak. Egy politikai ügynek ugyanúgy lehet személyes vonzata, mint egy egzisztenciális kérdésnek vagy szerelmi történetnek. Az alkotótársakat pedig projekt alapon vonom be attól függően, hogy milyen formát képzelek el egy-egy témához. Velük kezdünk el beszélgetni, referenciákat gyűjteni, így elindul az alkotás közbeni kutatómunka.


Dömölky Dániel felvétele

* Hogyan folytak az előkészületek erre az előadásra? Miből merítetted az inspirációt?

— Általában úgy dolgozunk, hogy a próbafolyamat közben az alkotóstáb közös munkájaként alakul ki az előadás struktúrája. Ehhez képest az Emlékek klinikája annyiban más, hogy most egy már 80%-ban kész forgatókönyvvel kezdtünk. Thury Gábor dramaturggal írtuk. Az állami szintű propagandáról vagy olyan típusú propagandisztikus agymosásról kezdtünk el gondolkodni, amely nagyon jellemző a kereskedelmi és az állami médiában, illetve arról, hogy mik azok a hatalomtechnikai eszközök, amelyekkel befolyásolják a lakosságot. Az ember sztorikat, narratívákat gyárt magának ahhoz, hogy elfogadhatóvá tegyen olyan döntéseket, amelyek alapján, mondjuk, korruptnak tűnne. Szerintem szükségünk van ilyen alternatív valóságokra. Állandóan ideológiagyártás folyik. Néztünk propagandafilmeket, videókat a hidegháború idejéből, reklámokat elemeztünk, és igyekeztünk átvenni, értelmezni azokat a technikákat, amelyekkel megpróbálnak tömegekre hatást gyakorolni.

* Különleges jellemzője a társulatnak, hogy a nézőket is részvevőkként kezelitek. Ennél az előadásnál milyen szerepet szánsz a közönségnek?

— Az Emlékek klinikája valahogy úgy alakult, hogy a nézők kevésbé vannak aktivizálva, de az előadás nagy részében tudomásul vannak véve mint a teremben ülő emberek. Inkább belsőleg aktív pozícióban vannak. Az első felvonásban a stúdióban ülő és a később túszul ejtett nézők pozíciójába kerülnek, a klinikán pedig ők is kezeltek, de olyanok, akik inkább úgyszólván végignéznek egy demót, és így passzív szerepük van. Egyébként körbeülik a színpadot, ami azonos közelséget tesz lehetővé mindenki számára.


* Abból fakadóan, hogy ilyen aktív szerepet szánsz a nézőknek, arra következtethetünk, hogy az ő viselkedésük is inspiráló lehet számodra egy-egy újabb téma feldolgozásánál. Hat rád a korábban tapasztalt reakció, visszacsatolás?

— Igen, indirekt módon, de nagyon. Elég sokféleképpen próbáltunk már bevonni a nézőket. Többször arra hagyatkoztunk, hogy valamilyen fejhallgatót viselnek, melyen akár instrukciókat is kaphatnak. Például az Etikettben a színpad két oldalán, egymással szemben ülnek, és néha különböző hanganyagot hallgatnak, ezáltal adunk nekik játéklehetőséget a többi nézővel. A Promenád című előadásban a nézők utasok: egy busz fedélzetéről követik a városban történő eseményeket és a szereplőket. A Felülről az ibolyát darabban megkérdezzük az embereket a bakancslistájukról, a céljaikról, a vágyaikról, és kisebb interakciókra is sor kerül. A Cím nélkül a hajléktalanságról szól, konkrétan egy színházi stratégiai társasjáték, melyben a nézőknek, csapatokra bontva, döntéseket kell hozniuk. Ezek pedig mindig tanulságosak. Általában az a cél, hogy a néző ne azt érezze, hogy egy olyan terepre kényszerítették, ahol nem ismeri az elvárásokat, és ezért nem is tud azoknak megfelelni.

* Olyan közönség érkezik az előadásokra, amely fel van készülve, illetve nyitott erre, vagy olyanokkal is találkozol, akik inkább a hagyományos, passzív szerephez vannak hozzászokva?

— Kezd tágulni a közönségünk, egyre több olyan ember jön, aki nem igazán tudja, mire számítson. Több előadásunkon is azt veszem észre, hogy a nézők az elején még fenntartással kezelik a helyzetet, de idővel ráhangolódnak, úgyhogy alapjában jók a tapasztalatok. A nyugat-európai színházi élményeim alapján elmondhatom, hogy vannak olyan társulatok, amelyek sokkal bátrabban vonják be a nézőket. Szerintem ez azzal függ össze, hogy egy-egy társadalom mennyire szeret részt venni a közösségi ügyekben. Magyarországon a kortárs színházat egyébként is főleg olyanok látogatják, akik jobban fel szokták karolni a szociális közösségi ügyeket. Viszont szeretném azt gondolni, hogy a színház és a közügyekkel való foglalkozás nem az értelmiség privilégiuma.

* Ha gondolkodsz egy társadalmi kérdés kapcsán, akkor előbb-utóbb nyilvánvalóan egy saját álláspontot is kialakítasz. Igyekszel mellőzni a szubjektív álláspontod, vagy fontosnak tartod, hogy érzékelhető legyen az előadásaidban?

— Ez jó kérdés. A Cím nélkül esetében például nem mellőzhetőek azok a tények, amelyek az én gondolkodásomra is hatottak. Ezt a darabot egy szélesebb közönség számára szóló, érzékenyítő előadásként képzeltük el. Egy tényanyag átadásán kívül valamilyen szinten az is cél, hogy megváltozzon az emberek hozzáállása a hajléktalansághoz. A tények, melyeket munka közben ismertem meg, hatottak a véleményemre, és ezt a darab is tükrözi valamennyire. Viszont egy olyan előadás esetében, amely színpadi, esztétikai élményt is akar nyújtani, fontos, hogy ne moralizáljunk. Nekem sokszor furcsa is, ha van egy egyértelmű üzenet. Ha inkább egy kérdést fogalmazunk meg, akkor a véleményünk nem igazán derül ki.

* Az Emlékek klinikájában felmerül egy kérdés, melyen mindenkinek egyénileg kell elgondolkodnia. A szereplők az úgynevezett boldog tudatlanság és a fájó igazság között választhatnak. Te személyesen melyik mellett döntenél?

— Úgy érzem, és ez a történetünkben is megjelenik, hogy az ember az agyával sokszor az igazság felé húz, de a szívével inkább a nyugalom és a mese világa felé. Így vagyunk összerakva, nagy bennünk a hajlam arra, hogy elaltassuk a bűntudatunkat, mert csak így lehet élni, és ez alól én sem vagyok kivétel. Úgyhogy inkább maga a jelenség az, amit górcső alá veszünk, és nem is annyira a döntésen van a hangsúly.

* Ha témát választasz egy újabb előadásodhoz, akkor a globálisak érdekelnek, vagy vannak olyan magyar vonatkozásúak, amelyekkel szintén foglalkoznál?

— A következőkben Baranya megyében, kisebb falvakban szervezünk egy dokufikciós műhelymunkát. Ennek keretében a részt vevő fiatalok a segítségünkkel kis klipeket, filmeket hoznak létre, melyeknek ők maguk az írói, rendezői és szereplői is. A saját jövőjükkel kapcsolatos pozitív vágyképeket kell megfogalmazniuk. A következő évben pedig — ez még nagyon friss — egyelőre Védett férfiak munkacímmel készítünk egy előadást, mely a sovinizmussal és a szexizmussal foglalkozik egy kicsit utópisztikus keretbe foglalva. Ez is hatalmas deficitje a mai Magyarországnak, nyilván sok országhoz hasonlóan. Noha szeretnénk egyenjogúnak láttatni a nemeket, a valóság még nagyon távol áll ettől. Ebben a darabban egy női hatalommal bíró társadalom a kiindulási szituáció.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..