A legutóbbi találkozó díjazottjai (Szabó Attila felv.)

Amikor egy rendezvény (ezúttal a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók találkozójáról van szó) tizedik alkalommal kerül megrendezésre, óhatatlanul felvetődik a kérdés: mennyire sikerült és egyáltalán sikerült-e érvényt szerezni, eleget tenni azoknak az elveknek, elvárásoknak, amelyeket a találkozó alapítója, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség fogalmazott meg, amikor tíz évvel ezelőtt ezzel az újabb rendezvénnyel gazdagította művelődési életünket.
A kérdésre, legalábbis véleményem szerint, minden tekintetben igenlő a válasz. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség úgy látta, s nagyon jól látta, hogy évek óta stagnál a vajdasági magyar műkedvelő színjátszás, hogy évek óta nem tud érdemben előbbre lépni. Volt ugyan némi mozgás, egy-két társulat, ismert, neves társulat révén előadások is születtek, de összességében színjátszó mozgalmunk nem volt képes a régi, gazdag hagyományok szellemében működni. Szükség volt tehát a mozgalom munkájának újraértékelésére, újjászervezésére. Szükség volt arra, hogy olyan emberek sorakozzanak fel a mozgalom mögé, akik értékelik és megbecsülik műkedvelő színjátszóink munkáját, akik igyekeznek azt önzetlenül támogatni is. A Szövetségben ilyen emberek voltak és vannak ma is.
Amikor a találkozóról beszélünk, akkor mindenekelőtt annak mozgósító szerepét kell megemlítenünk. Nem kétséges ugyanis, hogy az a felismerés, miszerint a mozgalomra kezdenek odafigyelni, mi több, a segítségére is sietnek, komoly visszhangra talált. Felgyorsult a mozgalom belső vérkeringése. A már működő színjátszó társulatok mellett újak jelentkeztek.
A másik igen fontos tényező, amely ugyancsak a műkedvelő színjátszás újjáéledését, népszerűsítését igyekezett szolgálni, a Szövetségnek az a döntése volt, hogy a találkozókat mindig más és más helységben (faluban vagy városban) kell megrendezni.
Hogy mennyire járult hozzá az ilyen elképzelés a műkedvelő színjátszás népszerűsítéséhez, az nagyon hamar kiderült. Azok a helységek ugyanis, amelyeket az a megtiszteltetés ért, hogy a Szövetség rájuk bízta a találkozó megrendezését, igaz, őszinte ünneppé avatták azt. A közösségek, amelyek vendégül láthatták a vajdasági magyar színjátszó csoportokat, mindent megtettek, hogy a rendezvény emlékezetes maradjon a részvevők számára. Különösen Bácskertes (Kupuszina), Nagykikinda, Kisorosz, Feketics (Bácsfeketehegy) és Muzslya mutatta meg, hogy mennyire elkötelezett a mozgalom iránt, mennyire igyekszik annak tevékenységét újjáéleszteni. Ez a példás viszonyulás azt igazolta, hogy műkedvelő színjátszásunkat nem számolta fel az idő, hogy igenis helye, szerepe van művelődési életünkben.
A találkozó a mozgósító szerepén kívül, amely ugye arra irányult, hogy minél több színjátszó csoport bekapcsolódjon a mozgalomba, a nemes megmérettetést sem hagyta figyelmen kívül, hiszen a vajdasági magyar műkedvelő színjátszás rangja megkövetelte és természetesen megköveteli ma is, hogy a minőségi szempontokról ne feledkezzünk meg. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az elmúlt kilenc találkozón fellépő társulatok legtöbbje számára ezek a szempontok meghatározóak voltak. Emlékezetes, szép előadásokkal ajándékozták meg a nőzőket.
Persze, voltak előadások, amelyekben még fellelhetőek voltak a dilettantizmus elemei, amelyek arra utaltak, hogy kezdő társulatról van szó. Ezeknek a debütáló együtteseknek tulajdonképpen a találkozó jelentette az első, igazi megmérettetést. Meg kell mondani, hogy ennek a megmérettetésnek az eredménye, amely sok esetben eléggé lehangoló volt, nem keserítette el az érintetteket, nem taglózta le őket, hanem ellenkezőleg: további munkára serkentette. Személyes tapasztalatom alapján állítom, hogy nem egy olyant társulat volt, amely az őszinte bírálatok után nem a sértődöttséget választotta, nem azzal búcsúzott, hogy a jövőben nem vesz részt a találkozókon, hanem megköszönte a bírálatot, és a következő találkozón újra ott volt a színpadon, minek hála a néző már egy olyan előadást láthatott, amely komoly szakmai elemekre épült, s amelyet már csak dicsérni lehetett. Hogy mi történt? Semmi különös. Egyszerűen az, hogy egyik-másik kis helység, közösség lelkes színjátszó csoportja, ugyancsak lelkes pedagógusainak vezetésével, bebizonyította, hogy alapos munkával eredményeket érhetnek el a színjátszó mozgalomban. Tehát ha a találkozónak a mozgalomra gyakorolt sokrétű hatását emlegetjük, akkor az ilyen példákat sem szabad elhallgatni. A nemes megmérettetés ugyanis ösztönzőleg hat, hathat a társulatokra, legalábbis azokra, amelyek felelősségteljesen viszonyultnak a mozgalomhoz, amelyek minden lehetőséget igyekeznek kihasználni, hogy minél jobb, tökéletesebb produkcióval lépjenek a közönség elé.
Sajnos, azt is tapasztaltuk, szerencsére csak egy-két helyen, hogy a mozgalom iránt nemigen fogékonyak az emberek, hogy nemigen érdeklődnek a színjátszó munka iránt, és persze az előadásokat sem igen látogatják. Az ilyen viszonyulás miatt megtörtént, hogy egy-két helyen elmaradt az ünnep, színjátszásunk ünnepe, amelyet a mozgalom résztvevői nagyon is megérdemeltek volna.
Tapasztalhattuk továbbá azt is (szerencsére megint csak egy-két esetről van szó), hogy volt olyan magyar színjátszó társulat, amely azért nem jelentkezett a találkozóra, mert fél, hogy az ,,illetékesek' megróják, hogy egy ilyen ,,egynemzetiségű' rendezvényen vesz részt. Érdekes módon az ilyen ,,illetékesek' valahogy elfeledkeztek arról, hogy itt a Vajdaságban már több mint harminc éve a szlovákok, románok, ruszinok színjátszói rendre -- már komoly hagyományt teremtve mozgalmuknak -- megtartják színjátszóik találkozóit, ünneppé avatva azt, és természetesen a maguk nyelvén!
Ezek a mindenképpen elgondolkoztató jelenségek azonban egy pillanatra sem kérdőjelezték, illetve kérdőjelezhetik meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók találkozóját. Ma már mély gyökeret eresztett művelődési életünkben. Jelentőségét, szerepét ma már nem kell magyarázni, hiszen nagyon is világos mindannyiunk számára. S ha esetleg még vannak olyanok, akik nem barátkoztak meg ezzel a felismeréssel, azoknak nagyon el kell gondolkodniuk magatartásukon!
Alig fél esztendő maradt hátra a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 10., jubileumi találkozójáig. A nagykikindai Egység Művelődési Egyesületben már készülnek a vendégek, a színjátszó csoportok fogadására. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a nagykikindai Magyar Művelődési Egyesületet bízta meg a jubileumi találkozó megrendezésével, azt a művelődési egyesületet, amely jövőre ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját. Két jubileum, amelyet -- őszintén hisszük és reméljük -- ünneppé, emlékezetes ünneppé avat majd Nagykikinda, az ott élő kis magyar közösség.