home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Színház élőben, színház vetítve
Szerda Zsófi
2020.10.08.
LXXV. évf. 40. szám
Színház élőben, színház vetítve

Befejeződött a XXVII. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Szabadkán. Maszkos, apró közönség töltötte meg (félig) a színház és a mozi termeit. Az idén a rendhagyó helyzet miatt az előadások egy részét videón lehetett megtekinteni, hiszen a külföldi előadások nem tudtak jelen lenni. A fesztivált szeptember 20-a és 24-e között rendezték meg a szabadkai Gyermekszínházban és a Jadran Színpadon. A vetített előadásokat az EuroCinemában követhettük végig.

Az öt nap alatt tizenegy előadást nézhettek meg a gyermekek, az előadó társulatok pedig Kínából, Oroszországból, Izraelből, Németországból, Ausztriából, Szlovéniából és Szerbiából érkeztek vetítve vagy élőben a fesztiválra. Az idén Vladimir Andrić író, dramaturg, rendező és Slavčo Malenov bolgár rendező kapta meg a fesztivál Kisherceg elnevezésű életműdíját. Andrić több mint négy évtizedet töltött a Belgrádi Televízió gyermekműsorainak szerkesztőségében. A Jó éjszakát, gyerekek című bábsorozat, illetve a Kalandor című széria epizódjait írta. Több drámáját játszották színházban, hangjátékait pedig a rádiók tűzték műsorra. Slavčo Malenov pedig Bulgária egyik legnevesebb bábművésze. Több mint kilencven darabot rendezett, számos nemzetközi fesztiválon ért el sikereket velük. Az idén első ízben ítéltek oda posztumusz életműdíjat is, ezzel Zoran Lozančić színész emléke előtt tisztelegnek.

Az előadások mellett az idén is színes kísérő programokat szerveztek, kiállításokat, könyvbemutatókat és beszélgetéseket. Úgy látszik, nem csak a felnőttközönség, a gyermekek is ki voltak már éhezve a színházra, hiszen a megszokottnál fegyelmezettebben viselkedtek, ráadásul maszkot is viseltek.

A záróelőadás a szabadkai Gyermekszínház Csokibaba utazása című darabja volt, mely Oláh Tamás szövege alapján készült Döbrei Dénes rendezésében. Egy játék baba kalandjait követhetjük végig, akit Vörös Imelda személyesít meg, ám nem egyedül látható a színpadon, Asztalos Alfréd és klarinétja is fontos része a történet meg a díszlet alakulásának. A gyerekek körében a legnagyobb kacagást természetesen itt is a bukfencek csalogatták elő. Úgy látszik, van, ami mindig vicces marad. Azért a jövőben remélhetőleg nem felvételről nézünk majd színházat, s a társulatok újra szabadon mozoghatnak határokon belül és kívül.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..