Szabadka mint a szecesszió jeles képviselője természetesen az idén sem szűkölködött programokban. A világnap idei témája a fény volt. Az alábbiakban a több helyszínen zajló rendezvénysorozatból emelek ki néhányat.  

A Szabadkai Városi Múzeum Színes fény nevet viselő, gyerekeknek szánt műhelymunkája indította az elmúlt hetet. A résztvevők általános iskolás tanulók voltak. Először Ljubica Vuković Dulić művészettörténész előadását hallgathatták meg a szecessziós stílus fő jellegzetességeiről, majd megkapták a feladatot: saját vitrázst kellett készíteniük. Az alkotáshoz sok inspirációt kaptak képek, valamint a múzeum épületrészeinek megfigyelése által. A szecessziós stílusra jellemzően a rajzaikat számos növényi motívum díszítette, melyeket fekete kontúrvonalakkal emeltek ki, emellett különböző geometriai formák játéka elevenedett meg a papírokon. A műveket pálcákkal kimerevített rizspapírra készítették. Egy erre kialakított, árnyékolt szobában a szervezők egy asztalon gyertyákat helyeztek el, az elkészült alkotásokat eléjük rakva pedig az átszűrődő fény különleges megvilágításba helyezte a képeket.

A délután folyamán a Szabadkai Kortárs Galériában elkezdődött az ékszerkészítő workshop. A foglalkozás vezetői Székely Zsófia dizájn- és művészetmenedzser, a galéria Erasmus+-ösztöndíjasa és Jasmina Vidaković múzeumpedagógus, a galéria kurátora voltak. A jelenlévők süthető gyurmából készíthették el a szecesszió inspirálta ékszereiket, majd a fémrészeket ráapplikálva viselhetővé tették őket. A résztvevők többsége még nem dolgozott ezzel a technikával, így egy rövid gyorstalpaló után kezdődhetett az alkotás.

Június 12-én, a Szabadkai Kortárs Galériában Brunner Attila budapesti levéltáros előadásának lehettünk részesei, mely a Raichle és palotái. Művészek házai a századfordulón és adatok Raichle J. Ferenc további munkásságához címet viselte. Az est folyamán többet megtudhattunk Raichle Ferenc munkásságáról, életéről, valamint a korszak építészeti stílusáról, jelentősebb épületeiről és az ezeket megálmodó építészekről. Első körben a századfordulós művészházakról beszélt az előadó. Ezek olyan, az építészek által saját maguknak tervezett házak, amelyekbe nagy műgonddal adták bele művészeti ars poeticájukat. A szecesszió újdonsága volt, hogy belülről kifelé tervezték a házakat, fontos volt a természetközeliség, a művészi szempontok előtérbe helyezése, népi motívumok használata, forma és funkció összhangja. Akkoriban elterjedt volt a színes-mázas Zsolnay kerámiák használata, és arról is értesültünk, hogy Apatinban is működött egy cserépgyár, mely annak idején versenyre kelt a Zsolnay kerámiával. Az est második fele Raichle korai munkásságáról szólt. A kezdetekről sokat tudunk, például azt, hogy nagyon jó tárgyaló- és üzleti készséggel volt megáldva, így hamar nagy vagyonra tett szert, viszont az élete utolsó évtizedéről kevés adat maradt fenn. Raichle lányának visszaemlékezései is fellelhetőek, melyekben a szabadkai Raichle-palotában töltött gyermekkoráról számol be. A levéltári adatokból az is kiderül, hogy Raichle Ferenc nagyon idős korában is alkothatott mint építész, felbukkantak az aláírásával ellátott tervek. Tevékenységéből arra következtetünk, hogy kockázatvállaló egyéniség lehetett. Miután Szabadkán csődbe ment, és elárverezték a palotát, Szegeden újra építkezésbe kezdett, majd azt is hátrahagyta, és Budapestre költözött. Az egyik nagy érdeme, hogy a két város, Szabadka és Szeged között olyan vizuális kapcsolatot tudott kialakítani, amely az Alföld építészetében egyedülálló.

* Mióta foglalkozik a szecessziós építészet kutatásával? — kérdeztem az előadás végén Brunner Attilát.

— A történet Kiskunfélegyháza feldolgozásával indult, majd egyre nagyobb körökben tájékozódtam, és rájöttem, hogy az alföldi régióban olyan páratlan, európai szinten is jelentős építészeti kincs van, amellyel nem lehet eleget foglalkozni. A szabadkai szecessziós szakirodalmat több mint tíz éve ismerem, forgatom, gyűjtöm. Szerencsére megvannak a fontosabb könyvek a témában, és még nagyon sokáig szeretném ezt a területet kutatni.

* A munkája során mi okozza a legnagyobb kihívást?

— A sajátos forrásadottságok. Az építészethez köthető levéltári források egy közigazgatási hatósági funkció lenyomatai, és ha ennek az adminisztrációnak eltűnnek az iratai, vagy nem jól vannak kezelve, az nagyon megnehezíti a kutatást. Az építési engedélyezési iratok a legfontosabbak, abból tudjuk egy házról, hogy mikor épült. Ez olyan, mint az emberek esetében az anyakönyvi kivonat, ha ezek hiányoznak, maradnak a sajtóforrások. Az újságírók vagy beszámolnak egy jelentős épületről, építkezésről, vagy nem. Vannak olyan települések, amelyek építési hatóságának az iratanyaga egyáltalán nem maradt fenn. Szerencsés, ha egy város saját levéltárat tart fenn, és az a mai napig kutatható dokumentumokat őriz.

* Szabadka, testközelből látva a sok szecessziós épületet, milyen érzéseket keltett önben?

— Az eső sem rettenthetett el, nagyon élvezem ennek a városnak az atmoszféráját, annyira jó érzés az utcákon sétálni, tágasak, fásak, kényelmesek. A városkép pedig minden utcaszegletről máshogy tárulkozik fel, és ez egy sajátos alaprajznak is az erénye, következménye. Nagyon varázslatos hangulatú, világszínvonalú épületekkel van tele, és ezekben itt lenni, megtapasztalni a belsejüket, visszaadhatatlan élmény. 

Június 13-án a Szabadkai Városi Múzeum Festett üvegablakok című konferenciakötete bemutatójának lehettünk részesei dr. Korhecz Papp Zsuzsanna restaurátor, a program szakmai koordinátora tolmácsolásában. Az azonos címet viselő konferenciát 2022-ben rendezték meg a Szabadkai Városi Múzeumban. 2022 volt az üveg nemzetközi éve, így a tanácskozás a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program Festett üvegablakok — kutatás és konferencia pályázatának keretében valósult meg. Célja a Kárpát-medence üvegablakainak bemutatása, kutatási eredmények ismertetése, valamint a restaurálási munkák értékelése volt több ország részvételével, köztük magyarországi, szerbiai, romániai, horvátországi előadókkal. A kötet 2023 folyamán készült el, 14 kutatást tartalmaz, mely magyar és szerb nyelven olvasható. Melléjük jár számos gyönyörű, fényképes illusztráció. A szerzők között művészettörténészek, kézművesek, üvegfestők, restaurátorok és történészek szerepelnek. A kötetből egyéb kutatások mellett sokat megtudhatunk a szabadkai városháza, zsinagóga, valamint a kórház kápolnájának vitrázsairól, Róth Miksa, Ligeti Sándor és a zombori Stanišić-műhely munkásságáról, olvashatunk a Kossuth-kultuszról az üvegfestésben, Újvidék és különböző egyházak festettüveg-ablakairól.