home 2024. május 21., Konstantin napja
Online előfizetés
Szilánkok Kavillón
Szerda Zsófia
2022.02.27.
LXXVII. évf. 8. szám
Szilánkok Kavillón

Ha azt halljuk, Kavilló, mindenkinek a Tanyaszínház jut eszébe. Figura Terézia első asszociációja is biztosan ez, ő azonban tovább gondolkodott, s úgy döntött, ha már itt ez a kis művésztelep, miért ne szervezne ide téli diákszínjátszó tábort a Színes Szilánkok Diákszínpad kis színészeinek. A táborzárón én is ott voltam.

* Ez az első táborotok?

— Tavaly volt egy nyári tábor, mely nagyon jól sikerült, szerették a gyerekek, amit ott csináltunk, látszott rajtuk, hogy jó nekik kiszakadni a városi környezetből, és már régebbről volt ez az ötletem, hogy milyen jó lenne télen is kimenni valahová. Ez itt egy tökéletes helyszín, minden megvolt, csak valahogy ebben a téli időszakban soha nem tudott megvalósulni. A színházban ebben az időszakban mi általában próbálunk, dolgozunk, ilyenkor van a legtöbb munka, nehéz elszabadulni a kötelezettségektől. Nyáron ezt könnyebb volt megoldani. Most azonban éppen úgy jött össze minden, hogy ráértem. Nem akartam a téli szünet idejére szervezni, hiszen akkor sokan elutaznak, ráadásul akkor éppen mi is benne voltunk az Idióta főpróbahetében, de jött ez a hosszú hétvége, amikor mindenki ráért. Úgyhogy lehet, hogy ezt az időpontot a jövőben is megtartjuk. 

* Jó sűrű napirendjük volt a gyerekeknek, ők maguk főztek, takarítottak, egy kicsit a Tanyaszínház mintájára léteztek itt kint. Minden megvalósult ebben a néhány napban, amit szerettél volna?

— Minden. Én egy maximalista ember vagyok, tehát ez nem is volt kérdés. Ugye ők még gyerekek, de volt egy beosztás, melyet mindenkinek követnie kellett. Volt olyan, akinek van munkaszokása, volt, akinek kevésbé. Nagyon fontosnak éreztem, hogy mindent együtt csináljunk, hiszen csapatépítő szándék is volt bennem, nem is kevés. A gyerekekkel egy próbafolyamat elején vagyunk, s egy tábornak köszönhetően jobban rá tudunk hangolódni a közös munkára. Mindenki mindent csinált. Takarított, főzött, mosogatott, fánkot sütött, tésztát dagasztott, palacsintát készített, a fiúk fát fűrészeltek, talicskáztak, hiszen a kemencében a tüzet egész nap táplálni kellett. A vécétakarítás nem volt a kedvencek között (nevet), de mindent szó nélkül megcsináltak.

* Ezek valóban nem olyan dolgok, amelyeket egy gyerek otthon mindennap csinál.

— Nem, mégis óriási öröm volt, amikor felszolgálhatták az ételt, melyet ők készítettek, vagy amikor a másik megdicsérte őket ezért. S ezt kérés nélkül meg is tették, amin teljesen meg voltam döbbenve, és annyira jólesett látnom. Már az első napon, amikor leültünk az ebédhez, és jó étvágyat kívántunk egymásnak, mindenki hangosan megdicsérte az aktuális kis kuktákat, hogy mennyire finom lett az étel. Mert kell a megerősítés, hogy megveregessük egymás vállát. 

* Te egyedül voltál kint velük táborvezetőként?

— Sajnos igen. A körülmények úgy hozták, hogy senki más nem tudott kijönni. Gondolhatod, hogy nem ez volt az eredeti terv, hogy húsz gyerekkel egyedül legyek. De állták a sarat ők is, én is. Majd kérdezz még két nap múlva, hogy érzem-e még a hátam. Nem is emlékszem, mikor ültem le legutóbb ebben a négy napban. A megerősítés még nagyon fontos volt a gyerekeknél. Hogy ne dorgálással, hanem dicsérettel kezdjem. Ha az ember a pozitívval kezdi, abba szépen bele tudja csomagolni a negatívat (ha van), és máris máshogy fogadják. Volt, aki azt mondta, hogy ő otthon nem csinál ilyen dolgokat, mert nem engedik meg neki, mert úgysem csinálja meg jól, nem ért hozzá, nem neki való. A másik arról számolt be, hogy a kezébe sem adnak kést, nem engedik a forró olaj közelébe, mert veszélyes. Más szemmel kellene látnunk a világot, mert bizony mindent nagyon ügyesen megcsináltak. Persze mindenhol ott voltam a sasszemeimmel, és figyeltem őket. De nagyon ügyesek, és nagyon gyorsan alkalmazkodtak az új körülményekhez.

* Akkor ez egy élettapasztalat is volt számukra.

— Remélem. Persze a házimunka mellett ott volt a színházcsinálás, a beszédórák, a közös olvasás, mert úgy gondolom, hogy a mai gyerekek nem olvasnak eleget, vagy nem olvasnak kellően jól, mert nem érdekli őket. Ez a felgyorsult világ hozadéka. Volt közös filmezés, néztünk egy romantikusabb filmet s egy koreai science fictiont. Tehát olyan filmeket, amelyeket eddig biztosan nem láttak, amelyek kellőképpen ismeretlenek számukra, és új izgalmat hoznak be, hogy lehessen utána beszélni róluk, és valóban beszéltek is utána, volt mondanivalójuk bőven.

* Amit ma bemutattak, ez a kis Örkény-jelenet és a tánc, melyet láttunk, ezt ők maguk állították össze?

— Igen. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy kiosszam a feladatot. Nem volt könnyű egyedül felügyelni mindent, néha öt helyen kellett lennem egyszerre. Szándékosan olyan zenékből válogattunk, amelyek nem a mai rádióslágerek, hogy ezzel is valami újat kapjanak a gyerekek. A zenéről is beszélgettünk. Milyen hangulatot sugall egy-egy kis részlet, s utána ennek alapján ők összeraktak egy kis koreográfiát. Én csak annyit állítgattam rajta, hogy figyeljenek a V alakzatra, a formációra, tegyenek hozzá egy fejmozdulatot, stb. A jelenet pedig Örkény István Nagy menetelés című egypercese volt. Ezt megkapták kinyomtatva, beszéltünk a karakterekről, kiről mit illik tudni, aztán azt mondtam, csináljanak vele, amit szeretnének. És nyilván, mivel gyerekek, nem társadalomkritikaként élték meg, hanem meseként, így is láttak hozzá. Színpadra visznek egy mesét. Be is indult a fantáziájuk, úgyhogy kitalálták, adjunk hozzá még egy történetszálat, azt, hogy igazából ők megszöktek, s elmentek Alaszkába, mert nem akarnak hazamenni. Aztán ezt alakítottuk, színeztük, elhintettük ezt a tévhitet a szülők között is, s beépítették az egyperces elejére, azért érkeztek meg dideregve. Annyira komolyan vették, hogy aznap nem is kommunikálhattam a szülőkkel, megtiltották. Hiszen mi Alaszkában vagyunk. Gombos Dani szerkesztett a Photoshopban egy képet, melyen a gyerekek üdvözletüket küldik a hideg Alaszkából (Greetings from Alaska), csak ezt küldhettem el a szülőknek a közös csoportba. Persze rögtön kaptuk a kérdéseket, de semmit sem válaszolhattam. Ráadásul a kaput is bezártuk, ők elbújtak, hogy még hitelesebb legyen a történet. 

* Ők maguk nem is használhattak mobiltelefont, amíg kint voltak a táborban?

— Nem. Tilos volt a mobil, nem is volt kint egy sem, a sajátomat kivéve. Ez már a nyári táborban is így volt, és nem is hiányzott nekik. Ők igazából nem is igénylik. A felnőttek el sem hiszik, mennyire kinyílik a világ a gyerekek számára, ha nincs a kezükben a mobil. Máshogy hallanak, látnak, gondolkodnak. Annyira fölgyorsul a fantáziájuk, és annyira pozitív irányban hatnak rájuk a különféle impulzusok, hogy az valami eszméletlen. A humoruk is felerősödik. Olyan jófajta humort képesek gyártani már ilyen fiatalon, mint a felnőttek. Megfűszerezve egy kis naivitással és öniróniával. Mindez csak azért, mert nincs a kezükben a telefon, mely bezárja őket, hanem minden kinyílik kifelé.

* És a kreativitás is megnő.

— Bizony. Egyik délután mandalákat és könyvjelzőket készítettek. Előre kinyomtattam olyan 40-50 darabot, hogy lehessen válogatni, volt fiús, lányos mindenféle. Hoztam egy hatalmas doboz filctollat, színes ceruzát, ragasztót, mindent. Ők színeztek, rajzoltak, díszítettek, majd az elkészült munkákat színes kartonokra ragasztottuk, hogy haza is vihessék őket, ebből pedig egy kis kiállítást rögtönöztünk a szülőknek.

* Hát akkor igazán színes kis tábor volt ez a néhány nap.

— Színes. Mint a Színes Szilánkok. (Nevet.)

* Arra nem gondoltál, hogy kibővítsd a tábort, hogy olyanok is jelentkezhessenek, akik nem tagjai a diákszínpadnak?

— Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ami az energiámat illeti, ennél többet nem tudok bevállalni, és most ezt a fajta csapatépítést fontosabbnak tartom. S azért a diákszínpad nem csak újvidéki gyerekekből áll. Vannak tiszakálmánfalviak, pirosiak, temeriniek, szenttamásiak, sőt, egy lány Becséről utazik a próbákra, tehát a társaság elég vegyes, de még egyszer hangsúlyozom, nekem most elsődlegesen az volt a fontos, hogy ez a csapat úgy össze tudjon kovácsolódni, mint a régebbi csapataink, melyek a mai napig együtt járnak síelni, nyaralni, egymás esküvőjére mennek, tehát örökös barátságok születnek. Ezt szeretném elérni ennél a csapatnál is. Már nem abban a világban élünk, mint régen, túl sok az aktivitás, túl sokfelé vannak, túl sokfélét csinálnak, s a nagy rohanásban egy picit elveszik a barátkozás. Ezt szeretném visszahozni az életükbe.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..