Gazsó Orsolya sem először jár a Hegyalja utcában, majdnem minden évben összefutunk.

— Minden évben itt vagyok, mindig úgy alakítom a programomat, a nyaralást vagy a munkát, nehogy véletlenül közbejöjjön valami. Úgy akarom átélni a Dombost, hogy közben semmi mással ne kelljen foglalkoznom, csak érezni és élvezni a Dombos-vibe-ot négy napon keresztül. Nagyon szeretem a kisszínpad produkcióit, függetlenül az előadótól, hiszen már magának a helynek van egy különleges hangulata, a színpad oldalának falába illesztett kis mécsesekkel, a fehér lampionokkal. Ez a színpad mindig hoz számomra valami meglepetést. Sokszor olyan zenekarok lépnek fel, amelyekről életemben nem hallottam, Dombos után viszont beiktatom őket az életembe, annyira magukkal ragadnak. Az idén nagy élmény volt számomra a Besh o droM koncertje. Tíz-tizenöt éve nem látott arcokkal ugyanúgy buliztunk rá, mint annak idején, ezer éve. Közösen öregedtünk egy picit, de a lelkület mindenkiben megmaradt. Lajkó Félix koncertjeit is imádom, s általában a fesztivál vége felé lép fel, így méltó lezárás az ő koncertje. Vele én is egy picit elbúcsúzom, s elteszem magamban egy évre a Dombost. Egyébként a nővérem mutatta meg nekem a fesztivált sok évvel ezelőtt, s utána akkor jártam, amikor egyszerre volt a szabadegyetemmel, minden este kijöttünk a lányokkal. Arra emlékszem, hogy már elsőre nagyon megfogott a löszfal. Azt éreztem, szép keretet ad a fesztiválnak, és nem akar több lenni, mint ami. Ez az érzés a mai napig megmaradt bennem, s most is így látom.

Petheő Boglárka ínyenc fesztiválozó, egészen Révkomáromból érkezett a Dombosra. Vajdaságiként persze ő is régi motoros, vissza-visszatér Kishegyesre (is).

— Szeretek fesztiválokra járni, a kisebbeket jobban kedvelem. Néhány fesztivál van, ahová igyekszem minden évben elmenni, s ezeknek azért van néhány közös vonásuk. Imádom a Domboson a falfestést s azt, hogy a zenekarválasztás mindig meglepő és aktuális. Vannak olyan zenekarok, amelyeket máshol Vajdaságban nem lehet hallani, csak itt a Domboson. Az idén két napra jöttem le, itt is aludtam, s a kedvencem egy délutáni, kisebb közönség előtt zajló Subtones-koncert volt. Meglepő volt, üdítő, s számomra a legjobban várt színfoltja az estének, hiszen nemrég fedeztem fel az együttest, szerintem kiválóan zenél. Annyira jó volt látni, hogy tehetséges muzsikusok ennyire komolyan veszik a dolgukat, s emellett ennyire élvezik is, amit csinálnak. Ettől megszépültek a színpadon, szinte ragyogtak. Örülök, hogy ilyen sok gyermek van itt, néhány éve én is elhoztam a gyerekeimet, s a fiúknak nagyon tetszett, imádták az óriási tábortüzet, és hatalmasat táncoltunk a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertjére családostul. Szóval egy egyedül és családdal is nagyon élvezhető fesztiválról beszélünk, biztosan itt leszek jövőre is.

Pakai Ákos a szalmabálákon ücsörög a Subtones-koncerten, később már az új sós karamellás mézes pálinkát kóstolja Schultz standjánál.

— Nagyon szeretem a Dombos Fesztivált, és nem biztos, hogy el tudom mondani, miért. Ahogy egy igaz szerelmet sem tudsz megfogalmazni, nem tudod elmagyarázni, miért szereted, egyszerűen csak így van. Beszippant az aurája. Szeretni kell, és visszaszeret. Én nem is szoktam átböngészni a programot, csak kijövök, hogy itt legyek. Minden évben próbálok több napra is kilátogatni. Nem elég az egy nap a jóból. Hogy melyik koncert volt emlékezetes? Nem akarok hazabeszélni, de nagyon megmaradt bennem a néhány évvel ezelőtti Sin Seekas-koncert, és Lajkó Félix is mindig jó partnereket hoz. Emlékszem, amikor az Óperentzia zenekarral muzsikált, huh, az nagyon-nagyon jó volt! Azon poénkodtunk Julival (Sóti Juli — a szerző megj.), hogy egy picit késve érkeztünk, s itt hátul lopakodva siettünk a nagyszínpadhoz a Subtones koncertjére, mert ha a klasszikus dombosos megérkezést éljük, akkor 5 méterenként ismerősbe botlunk, akivel le kell állni egy kis beszélgetésre, így lekéssük a koncertet. De ezt is szeretem ebben a fesztiválban. Viszont a beszélgetéseket most a zene utánra hagytuk. És hát a Domboson nagyon jó a kaja is. Az idén vannak különlegességek, de a lángosos nénik is itt ülnek, és már ha csak rágondolok, éhes leszek, úgyhogy most hagyjuk is abba a beszélgetést.

Rajsli Emese nem csak „egyszerű” fesztiválozó, hiszen a Dombos Remix, azaz a délutáni irodalmi program egyik szervezője is. 

— Nagyon élvezem ezt az irodalmi részét a Dombosnak. Félig-meddig ugyebár mi szervezzük a Forum Könyvkiadóval és Virág Gáborral. Kiemelném a Jó ebédhez soul elnevezésű programot, mert ez az, ami első hallásra már reménytelennek tűnik. Tudniillik ebéd mellé olvassuk fel könyvekből kedvenc részleteinket vagy csak valamit, amiről azt gondoljuk, másoknak is érdekes lehet. Az emberek esznek, beszélgetnek, csörögnek a tányérok, nagyon kevesen fülelnek a szövegre. Tehát egy reménytelen küldetés, mi mégis kitartóan megszervezzük minden évben annak az egy-két embernek, mert látjuk értelmét. De az irodalom mellett a koncerteket is nagyon szeretem, az idén borzasztóan örültem a Besh o droMnak, hiszen régóta ismerem, nagy rajongója vagyok. Most lehet, egy picit kevesebben voltak a koncertjén, mint, mondjuk, Pesten szoktak, de a buli és az energiák ugyanazok voltak. A másik nagy dombosos élményem tavaly Keck Mária előadása volt. A nevét sem hallottam előtte, s zseniális volt, amit csinált a kisszínpadon. Hiányoltam azonban az idén a Dombos Visualt. Az is része a teljes Dombos-csomagnak, remélem, jövőre újra megszervezik.

Horváth Lászlóval, a Dombos Fesztivál fő szervezőjével az utolsó estén ültem le néhány szusszanásra. Amikor már egy fő szervező is fellélegezhet.

— Most már talán fellélegezhetünk, igen. Ennyi év után azonban még mindig nem megy minden olajozottan, a stáb megengedi magának azt a luxust, hogy utolsó pillanatra készít el mindent. Nem tudom, miért jó ez a vajdasági mentalitás. (Nevet.) Persze azt is megértem, hogy 38 fokban nem lehet sem tervezni, sem például kerítést festeni. Egyébként ez a hihetetlen meleg el is gondolkodtatott, hogy ha már klímaváltozás van, lehet, szét kellene húzni a fesztivált, májusra, júniusra mozdítani. Én az idén is jól éreztem magam, szerintem jó fesztivál volt. A szombati nap tökéletes lett. A Flock Project csapata és produkciója kell ide. A löszfalon való művészkedés, az akrobatika és a tánc szinte minden alkalommal libabőrös élményt nyújt. A Parno Graszt pedig hihetetlen, mit tud, tagjai világsztárok a maguk mezőnyében. Mindig arra gondolok, lehet, sok a négy nap, de amikor benne vagyunk, már nem tűnik annak, és bebizonyosodik, hogy érdemes csinálni. Ennyi gyereket, fiatal családot sehol nem látni magyarországi fesztiválokon, s ezt az ottani ismerőseim is megerősítették. Közösségünk tehát működik, az emberek szeretik a Dombost, jönnek, korzóznak a Hegyalja utcában. Jól működik az irodalmi rész is a Dombos Wine Clubban, annak is van látogatottsága. A szombati afterparty pedig egészen hajnalig tartott, tömegek fordultak meg a pincében. Van kísértés a hajnalig tartó mulatozásra, mely máshol már nem divat. Ez is egy ilyen tipikus vajdasági dolog. S az idén nagyon működött a Rokon Ilonka-képlet, vitték a könyvet, mint a cukrot. Kell az embereknek az irónia, a gag, ebben mindig jók voltunk. Mi is látjuk más fesztiválokon, hogy ha elhívsz egy bizonyos előadót, megháromszorozod a látogatók számát. Hát engem ez soha nem érdekelt. A Csík Zenekar is akkor járt nálunk, amikor még a kutya sem hallott róla. Ma már ki sem tudnánk fizetni. Egy sztárgázsiból inkább elhívunk néhány kisebb produkciót. Hála és köszönet az NKA-nak s a magyar kormánynak, hogy támogatja a határon túli közösségeket, nagyságrendekkel több pénz érkezik most, amivel tervezhetővé vált a fesztivál, már tudunk azon gondolkodni, mit fejlesszünk. Nyakig benne vagyok a PajtaKult projektumban is, s engem már nem érdekel az 5000-es tömeg bája és hatalma, legyen ez a szám inkább 100-200, mert így még az emberek szemébe tudsz nézni, s válaszként egy mosolyt kapsz. A PajtaKulttal felfedeztünk egy tanyaromot, egy összedőlni akaró épületet, egy család életútjának utolsó, még látható helyszínét, mielőtt a földdel válik egyenlővé, s mindenki elfeledi. Mindig az a kérdés, hogy jeleket hagysz-e magad után, vagy illúziókat, délibábokat kergetsz. És máris a művészet magas értelmezésébe fogtunk. Jó, hogy ezt még merjük feszegetni.