„Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed”
(Hozsanna/Hitélet énekeskönyv 293.)

A katolikus egyház tanítása szerint „az egyház egyes híveit szentté avatva, azaz ünnepélyesen kinyilvánítva, hogy hősiesen gyakorolták az erényeket és Isten kegyelméhez hűségben éltek, elismeri a szentség benne élő Lelkének hatalmát, és erősíti a hívők reményét azáltal, hogy a szentekben példaképeket és közbenjárókat ad nekik. Az Egyházban egész történelme folyamán a legnehezebb körülmények közepette is mindig a szentek voltak a megújulás forrásai és kezdeményezői.” (Katolikus egyház katekizmusa, 828. szakasz)
Nemzetünk szentjeinek közössége is több boldoggal gyarapodott II. János Pál és XVI. Benedek pápák pontifikátusa alatt. 1997-ben boldoggá avatták Apor Vilmos (1892—1945) győri püspököt és vértanút, aki a püspöki palota pincéjében élete árán védte meg a szovjet katonák erőszakoskodása elől oda menekült nőket és leányokat. 2001-ben Romzsa Tódor (1911—1947) munkácsi görög katolikus püspököt és vértanút avatták boldoggá. Ő nem volt hajlandó behódolni a kommunista rezsimnek és Sztálin azon törekvésének, hogy a kárpátaljai görög katolikus egyházmegye olvadjon be az ukrán ortodox egyházba. Romzsa ellen 1947-ben Sztálin parancsára merényletet követett el a KGB. 2006-ban a boldogok közé sorolták Salkaházi Sára (1899—1944) szociális nővért és vértanút. 2009-ben boldoggá avatták Meszlényi Zoltán (1892—1951) címzetes püspököt, esztergomi érseki helynököt és vértanút, aki mindennemű bírósági ítélet nélkül az ÁVH hírhedt kistarcsai internálótáborában raboskodott, és végül itt lelte halálát ismeretlen körülmények között. A feketetói születésű Bogdánffy Szilárd (1911—1953) nagyváradi titkos püspököt és vértanút, aki szintén bírói ítélet nélkül négy évig sínylődött Románia legkeményebb börtöneiben, s végül mártírhalált halt, 2010-ben avatták boldoggá. Szintén a román kommunista rezsimmel való szoros együttműködésre és behódolásra mondott nemet Scheffler János (1887—1952) szatmári püspök, akit emiatt előbb a máramarosszigeti börtönbe, majd a zsilavai földalatti megsemmisítő táborba zártak, ahol vértanúként fejezte be földi életét. Őt 2011-ben avatták boldoggá.
Boldog Batthyány-Strattmann László feleségével, Coreth Mária Teréziával példás keresztény családi életet élt, amelynek gyümölcseként az Úr tizennégy gyermekkel ajándékozta meg őket. Gyermekeik közül tizenegy érte meg a felnőttkort. László családapai és szemorvosi hivatástudatát és szolgálatkészségét akarta kifejezni azzal, hogy a család ősi címerének jelmondatát (Fidelitate et fortitudine — Hűséggel és erővel) így módosította: Fidelitate et caritate (Hűséggel és szeretettel). Sem grófi címét és vagyonát, sem pedig szemorvosi képesítését nem öncélúan, hanem Isten nagyobb dicsőségére és a nép javára használta. 1902-ben Köpcsényben (Kittsee, Burgenland), a család kastélya mellett 25 ágyas magánkórházat rendezett be, az I. világháború alatt pedig 120 ágyas katonakórházzá bővítette. A Trianoni békediktátum következtében Köpcsény és a családi birtokok nagy része Ausztriához került. Batthyány szemorvos feltett szándéka volt, hogy őseihez híven magyar honban szolgálja Isten népét, ezért a család 1920-ban Körmendre költözött. Itt 100 ágyas szemklinikát rendezett be, a műtéteket pedig saját maga végezte — teljesen ingyen! A kórházi kezelésért és ápolásért csupán azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot. Testi egészségükön kívül törődött betegei lelki egészségével is. A műtétek előtt együtt imádkozott a beteggel, hogy Isten áldása kísérje munkáját. Minden alkalommal hangsúlyozta: ő csak a műtétet végzi, a gyógyulást Isten adja.
Örömmel és büszkeséggel töltheti el nemzetünket az a tény, hogy országalapító, első királyunk, Szent István mellett az utolsó magyar királyt, Boldog IV. Károlyt is a szentek közösségében tisztelhetjük. Példás keresztény életéről már írtam egy korábbi cikkemben a Hét Nap hasábjain.
Ha a kedves Olvasóban a fentiekben leírtak után az a gondolat merülne fel, hogy az egyház „gazdag és befolyásos urak”-at könnyen juttatott ilyen elismeréshez, akkor rögvest szeretném eloszlatni ezt a kételyt. Tagadhatatlan tény ugyan, hogy a Habsburg család támogatta IV. Károly boldoggá avatását, de az osztrák „merjünk kicsik lenni” politika minden erejével egykori uralkodója boldoggá avatása ellen küzdött. Ausztria az I. világháború végén „végképp eltörölte a múltat”, s mindmáig érvényben levő törvényben rögzítette, hogy a Habsburg család férfi tagjai csak a hatóságok külön engedélyével léphetnek osztrák felségterületre. Hogy miért került a boldogok sorába a békét akaró császár és király? A portugál hívek tiszteletének köszönhetően! Boldog Károly utolsó, száműzetésben töltött éveit a portugál Madeira szigetén élte le.