A biennálét 2003-ban rendezték meg először, azzal a céllal, hogy megmutassák, hol tart jelenleg a vajdasági magyar iparművészet. A kétévente megszervezett esemény nemcsak arról ad hiteles képet, hogy a művészek pályájuk mely szakaszában tartanak éppen, hanem azt is megmutatja, kinek számít még a kollektív tudat, a csoportban való gondolkodás.

Az első évben harmincnégy alkotó mutatkozott be. A kezdeti tapogatózások után a rendezvény hamar megtalálta a helyét, több nyertes pályázattal sikerült meghonosítani, kibővíteni a programot. A legsikeresebb év kétségkívül 2011 volt, amikor is ötvenöt részvevő munkáját állították ki. Hogy az idén miért csak huszonöt alkotó válaszolt a kiírásra, az talány. Mindenesetre Boros György, a kiállítás szervezője több szempontból is bírálta a fennálló helyzetet. Elsősorban azért, mert szerinte most már ott tartunk, hogy egy szabadkai művész nagyon nehezen tud bekerülni a városnak erre a célra létrehozott intézményébe, a Kortárs Galériába. Ezért is tartja rendkívül fontosnak egy kamara-kiállítóterem, vagyis az ARTPORTA Galéria szerepét, mert óriási igény mutatkozik rá. A galéria jelenleg tetszhalott állapotban van ugyan, ám Boros azért is emelte ki Ágoston Pribilla Valériát, a polgármester művelődési tanácsosát, mert ő a remények szerint cselekedni fog a képtár „feltámasztásának” ügyében.

A kiállítás szervezője azokat a művészeket is kritikával illette, akik ilyen-olyan okból nem válaszoltak a felkérésre, illetve a megnyitóra sem jöttek el. Megköszönte viszont mindazok segítségét, akik közreműködtek a kiállítás létrejöttében. Külön kiemelte azokat az alkotókat, akik az elsőtől az utolsóig valamennyi tárlaton szerepeltek, kitartottak a Vajdasági Iparművészek Egyesülete mellett, és akiknek egy céljuk van: magasabb szintre emelni a művészetet, az iparművészetet.
Ezek az alkotók név szerint: Csanák Kurai Edit (Budapest—Szabadka), Csernik Attila (Topolya), Gyurkovics Hunor (Szabadka), Holló Borbála (Horgos), Korhecz Papp Zsuzsanna (Szabadka), Kreszánkó Viktória (Szabadka), Maravić Đorđe Đuro (Szabadka), Németh Anna (Topolya), Németh Csaba (Újvidék), Nemes Fekete Edit (Szabadka), Ózsvár Péter (Magyarkanizsa), Sinkovits Erzsébet (Palics), Vékony Oltványi Irén és Vékony Lajos (Szabadka), Szilágyi Gábor (Szabadka), valamint Kalmár Médi (Zalaegerszeg—Szabadka).

Boros azokra is visszaemlékezett, akik az első kiállításokon részt vettek, de azóta már nincsenek köztünk: Bacsity Ilona, Kalmár Ferenc és Magda, Moják Péter, valamint Togyerás József.

A körülmények megismerése, illetve a bírálat hangjai után a fő szervező végül eljutott mondandójának ahhoz a részéhez is, amely miatt a legtöbb érdeklődő megjelent. Boros a kiállító művészeket és alkotásaikat egyenként mutatta be, az előző felsorolást az újabb részvevők nevével kiegészítve: Basch István, Blaskó Árpád, Donoslović Suzana, Junger Bába Ilona, Juriga Augustin, Lennert Géza, Ózsvár Zsófia, valamint Szalma Viktória.

Molnár Edvárd felvételei

Ahogyan azt Mile Tasić képzőművészeti kritikus a kiállítás katalógusában is megírta, a kétévente ismétlődő összejövetel arra ösztönzi az alkotókat, hogy művészetük maximumát nyújtva eredeti és értékes alkotásokat hozzanak létre: „Éppen ez teszi lehetővé, hogy a kiállításon látható alkotások túlmutassanak a használati jellegükön, és a művészet légkörébe emelkedjenek, hiszen művészi értékükkel minden bizonnyal szebbé teszik életünket.”