* Valahogy úgy képzelem, hogy téged születésed óta körülvesz a zene.

— Ötéves korom óta hegedülök. A családunkban a férfiak generációk óta, több mint száz évre visszamenőleg mind zenészek. Üknagyapám például Bécsben volt koncertmester. Szóval nem is volt kérdés számomra, hogy én mi leszek. Nálunk főleg a vonós hangszerek voltak jellemzőek, de apukám például klarinétos volt, a Népszínházban dolgozott több mint negyven évig. S a családban kezdtem tanulni. Apámtól, a nagybácsiktól, unokatestvérektől, hiszen én voltam a legfiatalabb, nem mertem velük ellenkezni. A zeneiskolában Pekár Tibor tanár úrnál kezdtem tanulni.

* Szorgalmas gyerek voltál?

— Huncut gyerek voltam világéletemben, s ez a temperamentum a mai napig bennem van, az életem része. Ilyen vagyok. Soha nem voltam visszahúzódó típus. Ötéves korom óta a szabályokat sulykolják belém, azt, hogy komolynak kell lennem, és ha azt vesszük, hogy a régió két szimfonikus zenekarának is koncertmestere vagyok, illene is annak lennem. Én komolyan veszem a zenét, és szigorú vagyok magammal: ha hibázom, azt bevallom, és nem nézem el magamnak. De megmaradtam huncut gyereknek. Engem soha nem érdekelt másik hangszer, csak a hegedű. A zeneiskolában ellógtam az órákról, de nem azért, hogy kávézóba menjek, hanem hogy gyakoroljak. Az akkori igazgató, Balázs Piri István néha a fülemnél fogva vitt vissza órára.

* A családi összejöveteleken előkerülnek a hangszerek?

— Nálunk ez annyira nem jellemző. Roma család vagyunk, igen, de inkább a komolyzene felé fordultunk, és klasszikus zenét nem fogok egy buliban játszani, oda más való. Számomra a klasszikus zene a csillagos ég, minden más ez alatt van, hiszen olyan emberekről beszélünk, mint Bach, Beethoven, Mozart. Ők óriások, és az én szememben senki nem nőhet fel hozzájuk. De persze én is hallgatok mást, például Prodigyt és AC/DC-t, jazzt, popot is. De a klasszikus zene a csillagos ég.

* Tanítasz a Szabadkai Zeneiskolában. Milyen vagy tanárként?

— A kicsikkel nem vagyok szigorú, játékosan tanítok nekik, hogy élvezzék az órákat, ne menjen el a kedvük a hangszertől. A középiskolásokkal már szigorúbb vagyok, mert ha ezt szakmának választották, akkor komolyan kell venni. S a nagy művészek nem a csendes, halk, színkitűnő diákokból lesznek, hanem a legszeleburdibb, temperamentumosabb gyerekekből. A művészethez kell egy kis „rossztanulóság”, de nekem ezt tanárként kordában kell tartanom.

* A tehetséget rögtön kiszúrod?

— Most már nagyon könnyen, hiszen idestova húsz éve oktatok. De szeretem a meglepetéseket. Egy éve tanítok egy kínai kislányt, ami úgy kezdődött, hogy a szüleivel folyamatosan jöttek hallgatni a koncertjeinket. Sanghajból költöztek ide, nagyon kedves, intelligens családról van szó. Egy alkalommal a kislány szeretett volna lefényképezkedni velem, én pedig utána rákérdeztem, nem akar-e hegedülni tanulni, ha már így szereti a klasszikus zenét. No, azóta tanítom. Ő pedig engem kínaira, s már tudok vagy harminc szót. (Nevet.) Nagyon tehetséges, jó érzéke van a hangszerhez, gyorsan tanul. Még csak nyolcéves, de ha így folytatja, sokkal jobb hegedűművész lesz, mint én. S ennek én nagyon örülnék, hiszen egy tanárnak az az igazi dicsőség, ha a diákjai túlnőnek rajta.

* És a saját gyermekeid? Folytatódik a hagyomány, zenész lesz valamelyikükből?

— Én vagyok az, aki ezt a hosszú tradíciót megszakította. Vannak dolgok, melyekben nagyon régimódi vagyok, másban meg nagyon nem. Mindkét gyermekem elkezdte a zeneiskolát, de láttam, hogy nincs meg bennük az, ami ehhez kell, ezért azt mondtam, hagyjuk, válasszatok valamit, ami érdekel benneteket, én támogatni foglak benne. S mindketten szakácsok lettek, ami szuper dolog, mert a családban mindenki szereti a hasát, én magam is szoktam főzni, nyáron majd közösen is főzünk, megnézzük, ki a jobb. (Nevet.) 

* A Garden Party egy új formáció, nemrég volt a bemutatkozó koncertetek. Nem klasszikus zenéről van szó, feldolgozásokat játszotok, bulisabb zene. Ez is közel áll hozzád?

— Igen, és nagyon élvezem, mert szerintem hihetetlenül jól szól. Németh György hangszerelte át a dalokat, s itt én már nem klasszikus zenész vagyok, hanem rocksztár, popsztár, akinek meg kell mozdítania a közönséget. De úgy látszik, ez is a véremben van. Roma gyerek vagyok, az őseim is játszottak éttermekben, csinálták a bulit, csinálom én is. A zenekarban mindenki egyenrangú, mindent megbeszélünk, de Gyurinak nagy munkája van benne. S hát gitárszólókat is mi játszunk vonós hangszereken, még Metallicát is, szóval lehet zúzni is. Nagyon élvezem. Ahogy a Kurina Michaellel, azaz Miskával való együtt zenélést is, aki cimbalmon játszik. Van egy háromórás repertoárunk filmzenéktől Piazzolláig, aki nagy kedvencem. Szabadkán az ’50-es évektől minden második kocsmában szólt a zene, cimbalmos és hegedűs játszott, ezt jó lenne visszahozni. A zenei szcénát eléggé félretették a városunkban. Sokan abba is hagyták a zenélést, vagy külföldre mentek, megszűntek a különféle formációk. Pedig Szabadka sok jó zenészt adott a világnak, meg kellene becsülni őket, s ismét nyitni a világ, Európa felé.

* Mitől függ az, hogy ez megtörténik-e?

— A támogatásoktól és a mi hozzáállásunktól is. Nekem vannak terveim, például szimfonikus jelleggel egy Tribute to Prodigy, de szeretnék megint filmzenét is játszani, jó lenne több koncertet adni templomokban. Nekünk kell életben tartanunk a kultúrát, akik maradtunk. És miért ne jönnének Szabadkára is el egy jó koncertre? Miért csak Belgrádról és Budapestről beszélünk? S miért kell a másik város, másik ország zenészeit jobban tisztelni, mint a sajátjaidat? S itt nem a világhírű előadókra gondolok, és nem is csak a zenére. Egy pesti színészt, festőt, írót mindenki körberajong, a sajátját pedig nem. Ha én Bécsbe születek, akkor nagyobb a tudásom, és jobban szeretnek Szabadkán? Ez engem nagyon zavar, hiszen nekik a csillagos eget lehozzák, nekünk, akik itthon vagyunk, húzzák a szájukat, hogy nincs pénz. Szóval jó lenne, ha ebben az országban olyanok vezetnék és mozgatnák a kulturális életet, akik értenek is hozzá. Nem kéményseprők és titkárnők. Én sem megyek agysebésznek vagy közgazdásznak.

* Van olyan zenész, akivel szívesen állnál színpadra?

— Én imádok a barátaimmal együtt muzsikálni, mert jó zenészek, és sokat segítenek abban, hogy fejlődjek. Most sok embert tudnék mondani, de kiemelném Molnár Viktort, Stefanović Slobodant, Németh Nemes Arankát, Németh Györgyöt, László Juditot, Végső Zoltánt. Jó velük muzsikálni. De szívesen játszanék együtt a volt tanárnőmmel, Irina Jaskirivel, aki az akadémián tanított. Ő már Grúziában él, egy idősebb hölgyről van szó, s vele szívesen lejátszanék egy Bach vagy egy Vivaldi kettős hegedűversenyt. Megemelné a lelkemet nagyon.

* Biztos sok koncerten jártál, van olyan, amelyet soha nem felejtesz?

— Több is, de Joshua Bell budapesti koncertjét soha nem feledem. Nem hittem el, amit a hegedűjével művel. Ilyeneket ki lehet játszani? Leesett az állam.

* Pali, téged mindig elegáns, csinos ruhákban látni, melegítőben szerintem az utcára sem lépsz ki.

— Hahaha. Igaz. Nekem ez nagyon fontos, mert elég szegényen nőttem fel. A ’90-es években Szerbiában senkinek nem volt semmije, szakadt cuccokban jártam, ami nekem annyira fájt, hogy sokszor sírtam is emiatt. Apukám azt mondta, ne sírjál, csak gyakorolj, meglátod, minden jó lesz. És igaza lett. Gyakoroltam, és már nem járok szakadt ruhákban. Szeretek csinos ruhákat húzni, de azért inkább egy laza, elegáns stílusnak mondanám a sajátomat. Nem csokornyakkendőben megyek a boltba. De mi, romák szeretünk csinosak lenni. 

* Itt a nyár, tudsz majd pihenni?

— Hát nem igazán. Szeptember 5-én Isaac István Székely barátom jön haza Spanyolországból, és a Szabadkai Filharmóniával szimfonikus jellegű koncertet fog játszani. Ő Grieg a-moll én pedig Mendelssohn e-moll három tételét játszom. Két óriási műről van szó, csoda szépek, ajánlom őket mindenki figyelmébe. Szóval erre sokat kell készülnöm, úgyhogy a nyárra eltűnök, és otthon gyakorlok majd, mert nagy kihívás ez technikailag, zeneileg. Napi négy-öt órát tervezek gyakorolni, emellett eljárok majd edzeni, mert a gerincem miatt muszáj. Ha sikerül eljutni néhány napra nyaralni, oda nem viszem a hangszert, mert pihenni is kell.