home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szabadkai diáksiker Kecskeméten
Kartali Róbert
2020.10.06.
LXXV. évf. 40. szám
Szabadkai diáksiker Kecskeméten

Az idei 5letből jövő! elnevezésű, Magyarországon megrendezett gazdasági versenyen a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola csapata szerezte meg a harmadik helyezést. A díjjal járó félmillió forintot a TripMap elnevezésű ötletével érdemelte ki, mely egy Szerbia felfedezését elősegítő turisztikai applikáció kidolgozására irányult, beépített idegenvezetéssel. Az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő megmérettetést ötödik alkalommal szervezték meg, az idei már nemzetközi volt, így a határon túlról is jelentkezhettek. Ezúttal 54 csapat indult, hogy megszerezze a 2 millió forintos fődíjat, és közben játékos formában gyakorlati tudást, tapasztalatot szerezzen.

A szabadkai Majkemi nevű csapatot Tadián Viola, Koleszár Judit, Kujundzsity Klaudia és Dudás Norbert alkotta, felkészítő tanáruk pedig Koncz Hajnalka volt. A Kecskeméten megrendezett, múlt heti döntő után vendégül láttuk őket szerkesztőségünkben, hogy beszámoljanak a sikerükről.

— Iskolánkat tavaly Rab Attila, a verseny egyik szervezője kereste fel, a részvételi lehetőséget több osztályban népszerűsítettük, így alakult ki ez a csapat, amely megszerezte a harmadik helyezést — emelte ki lapunknak Koncz Hajnalka tanárnő. Mint mondta, a verseny online folyt, és a csapatok közül végül öt juthatott be a döntőbe. — Egy vállalkozói ötletet kellett kidolgozniuk, melyet később továbbfejlesztettek, és az ötödik online forduló végén üzleti terv formájában kellett átadniuk. A zsűri minden forduló végén értékelte a teljesítményt. Határidőre kellett dolgozni, és akiknek ez nem sikerült, azoktól pontot vontak le, illetve összeget a nyereményükből. A mi csapatunk nagyon ügyes volt, mindent határidőn belül teljesített. A döntőt megelőző öt forduló legelején több vállalkozói ötlettel is elő kellett állni, ezeket kellett szűkíteni, illetve a csapattagok kompetenciái alapján meghatározni, ki milyen tevékenységi kört töltene be a cégen belül. Elkészítettek egy üzleti modellt, és amikor egyre szűkült a lehetséges ötletek száma, akkor lehetett részletesen kidolgozni az üzleti tervet. Az iskolai oktatástól eltérően itt nem csupán az elmélettel ismerkedtek meg, például, hogy milyen elemeket tartalmaz egy üzleti terv, mivel itt egy konkrét tervvel foglalkoztak. Utánajártak a költségvetésnek, és reális számokkal dolgoztak. Továbbá egyéb kompetenciákra is szert tettek: nőtt a problémamegoldó képességük, átültették az elméleti anyagot a gyakorlatba, bővültek a marketing- és a pénzügyi ismereteik is, de sok esetben felmerült a találékonyság, a csapatban való együttműködés és a konfliktuskezelés is.

Koncz Hajnalka egy különdíjban is részesült, diákjai benevezték őt A munka gyümölcse című különversenybe, ahol a kedvenc tanárok mérhették össze népszerűségüket. A közgazdász szakos tanárnő több mint 1300 voksot gyűjtött be az online szavazás során, ezt egy laptoppal díjazták a szervezők. Elmondása szerint ha talál jelentkezőket, akkor a következő versenyre is összeállít egy csapatot. Elsősorban azért, mert kihívás számára motiválni és ösztönözni a fiatalokat, másodsorban pedig ezzel is segítheti őket abban, hogy megvalósítsák az álmaikat, és így ő is részese lehet a diákok sikerének.

A négytagú csapatból Tadián Viola és Dudás Norbert osztálytársak voltak. Viola elmondása szerint amikor hallottak erről a lehetőségről, akkor rögtön eldöntötték, hogy részt vesznek a vetélkedőn, és megpróbáltak olyan csapattársakat találni, akik ugyanannyira motiváltak voltak, mint ők. Így került közéjük baráti ismeretség révén Koleszár Judit és Kujundzsity Klaudia, hiszen mindhárom lány Kupuszináról jött Szabadkára tanulni.

— A verseny nagyon nehéz volt, minden forduló jelentős kihívás elé állított bennünket, így fontos volt a motiváció. Szerencsére mindig sikerült leküzdeni az akadályokat, biztattuk egymást, és a tanárnőtől is sok bátorítást kaptunk. A legnehezebb feladat az üzleti terv megírása volt, de közben a szakmai tudásomat is fejlesztettem, és megtanultam, hogyan kell csapatban dolgozni.

Viola volt a csapat marketingmenedzsere, így népszerűsítési, illetve tartalomszerkesztői feladatokat is ellátott a megálmodott vállalkozásban. Kiemelte, hogy egyes fordulóknál a közösségi összefogás révén is sok segítséget kaptak, a Csapatos csapatás! nevű versenyszámban például szavazatokat kellett gyűjteniük, ezért, kollégisták lévén, a szabadkai Középiskolások Diákotthonában szobáról szobára járva kérték a többiek segítségét. Ebben a fordulóban így külön jutalomra is szert tehettek, fülhallgatókat kaptak ajándékba.

Koleszár Judit egy évvel fiatalabb a csapattársainál, a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskola diákja. A csapat pénzügyi menedzsere szerint ő még nagyobb kihívásként élte meg ezt a versenyt, mert a nulláról indult, hiszen csak az idei évtől tanul vállalkozástant. A versenyen azonban nagyon sok mindent elsajátított, a legnehezebb pedig az üzleti terv kidolgozása volt számára. Mivel azonban egy évvel fiatalabb a többieknél, és még az idén is középiskolába jár, van esélye arra, hogy a következő idényben is részt vegyen a vetélkedőn. Elmondása szerint ha talál megfelelő csapattársakat, akkor feltétlenül indul majd.

— A harmadik helyezést egy turisztikai alkalmazással sikerült elnyerni, melybe digitális idegenvezető van beépítve — mesélte Dudás Norbert, a csapatkapitány, a vállalkozás ügyvezetője. Mint mondta, a megálmodott applikáció a megnyitása után helymeghatározást kérne a felhasználótól, és így egy útvonalat alakítana ki a közelben levő nevezetességekhez, látványosságokhoz.

— 500 000 forintot nyertünk, viszont itt azt is kiemelném, hogy nem volt könnyű dolgunk. Rengeteg feladatot kellett kidolgoznunk, de a nyereményt — véleményem szerint — megérdemeltük, hiszen nagyon sok energiát és időt fektettünk be a versenybe. Magát az applikációt természetesen nem kellett megvalósítani, csupán az ötlet kidolgozása volt a feladat. Ez csak egy prototípus, melyet prezentálni kellett a szakmai zsűri előtt, mely értékelte az ötletet. Az üzleti tervünk 12 oldalt tett ki, de el kellett készíteni a pénzügyi és a marketingtervet is, továbbá magát a terméket szöveges formában bemutatni. Rengeteg háttéranyag elolvasására volt szükség, hiszen az üzleti tervben folyamatosan alá kellett támasztanunk az állításainkat. Egy termék ugyanis akkor lehet jövedelmező, ha tudjuk róla, hogy a nagyközönség is használná. Ezért piackutatást végeztünk, mert ezzel is validálhattuk az ötletünket. A Google kérdőíveit nem csupán szerbiai, de magyarországi lakosoknak is elküldtük kitöltésre.

Dudás Norbert szerint az általuk kidolgozott üzleti terv a való életben is megállná a helyét, hiszen számos szakembert kérdeztek meg annak létjogosultságáról.

— A Studio Present vállalattól kértünk árajánlatot, az applikáció létrehozásához 4,2 millió forintra lenne szükség, azaz 12 000 euróra. A cég arra is választ adott, hogy ez az applikáció megállná-e a helyét a piacon, továbbá azt is megtudtuk, hogy jelenleg milyen hasonló jellegű alkalmazások érhetőek el, valamint arra is kerestünk választ, hogy melyek lennének azok a többletszolgáltatások, amelyekkel mi valamilyen pluszt tudnánk adni a felhasználóknak. Szerbiában ilyen applikáció ilyen funkciókkal még nem érhető el, így egy hiánypótló alkalmazás lenne. Ennek értelmében gondolkodtunk is azon, hogy érdemes lenne megvalósítani ezt az ötletet, viszont jelenleg már egy sokkal jobbon dolgozunk Violával, de ez még nem publikus. Mindezek alapján elmondhatom, megtörténhet, hogy egyszer még vállalkozók leszünk, ez pedig leginkább éppen ennek a versenynek köszönhető, hiszen nagyon jó vállalkozási alapismereteket és gyakorlati tudást adott, melyet felhasználhatunk majd a továbbiak során.

Az 5letből jövő! verseny fődíját és az azzal járó 2 millió forintot a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium csapata nyerte meg, másodikak pedig a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulói lettek, akiknek nyereménye 750 000 forint volt. Egyébként több vajdasági csoport is indult a versenyen, például két gimnazistacsapat Szabadkáról, de csupán a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola jutott be a döntőbe. A beszélgetés során az is kiderült, hogy a két idősebbik résztvevő, Tadián Viola és Dudás Norbert a következő verseny során mentorálhatják majd a Vajdaságból benevező csapatokat.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..