
Július elsején, vagyis ma kezdődik a munkálatok második fázisa az új városháza melletti aluljárón, ami azt jelenti, hogy a Belgrád–Budapest gyorsvasút építése miatt az év végéig teljesen szünetel a forgalom ezen a szakaszon.

Egyelőre a meglévő alternatív útvonalak állnak a polgárok rendelkezésére: a Koszovó utca, a Majsai út, a Lošinj utca, a Balkáni utca, és az Újvidéki út, azaz a palicsi kerülőút.
Az ígéretek szerint július 5-re elkészül az az új út, amely összeköti a Lošinj utcát a Zentai úttal, július 20-ra pedig el kellene készülnie a Bajnát utca meghosszabbított szakaszának is.
Mától üzembe helyezik a nemrégiben felépített gyalogos felüljárót az új városházánál.
A Jadrannál és a Majsai hídnál, ideiglenes jelzőlámpák segítik a közlekedést, a Đuro Đaković utcában ideiglenesen megszűnnek egyes gyalogátkelőhelyek és buszmegállók.
Az építkezés a buszok menetrendjére nincs kihatással, de a menetirányra igen. A változás a 3-as, a 4-es, a 6-os, a 9-es, a 10-es, a 16-os városi, illetve a Ludas és Szabadka, valamint a Törökkanizsa és Szabadka között közlekedő járatokat érinti.
Erről részletesebben ITT olvashatnak.
Forrás: subotica.com, Pannon RTV
Fényképezte: Szalai Attila