* Tudom rólad, hogy már gyerekkorodban imádtál énekelni. Otthon sok zene vett körül? Mi szólt a rádióból, mit hallgattatok?

— Igen, már egész kicsi koromtól fogva nagyon szerettem énekelni. A szüleim sokszor mondták, hogy előbb tudtam énekelni, mint beszélni. Ezt sokáig nem hittem el, nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan is lehetséges. Aztán tavaly megszületett a kislányunk, aki beszélni még nem igazán tud (néhány szót leszámítva), de már énekel, és imádja a zenét. Kiskoromban anyukám rádiót hallgatott a házimunkák végzése közben, s onnan mindenféle zene szólt. Viszont én három-négy évesen hatalmas Szandi- és Zoltán Erika-rajongó voltam. Emlékszem, volt egy óriási ceruzánk, nekem is, és a nővéremnek is, az volt a mikrofonunk, és a tv előtt állva táncoltunk, énekeltünk a videokazettára felvett koncertfelvételekre. Aztán jött a Neoton Família-láz, majd Koncz Zsuzsa. A nővérem hat évvel idősebb nálam, és így utólag visszagondolva, szerintem a zenei ízlésemet akkoriban ő formálta. Közös szobánk volt, s amit ő hallgatott és szeretett, azt hallgattam és szerettem én is. Így tört be a ’90-es évek közepén az életembe a Kelly Family is. Bár angolul egy mukkot nem tudtam, a saját kis halandzsa nyelvemen minden dalt kívülről fújtam. A népzenével csak később kezdtem ismerkedni, talán olyan tízéves korom körül, amikor a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület Kispacsirta leánykórusában kezdtem el énekelni. 

Fotó: Takács Zsófia

* Néprajz szakot is végeztél, ekkor még nem az éneklés volt első helyen?

— Az éneklés mindig első helyen állt a szívemben. De talán soha nem voltam elég bátor, hogy ezt bevalljam magamnak, beleálljak, és zenei pályára álljak. Pedig a családom támogatott volna ebben, ahogy mindig mindenben mellettem voltak, és vannak most is. Ami tehát a zenei utamat illeti, a legtöbbször a kerülőutat választottam. De ma már azt érzem, hogy ez talán így volt jól. Sok mindent tanultam, megannyi stílusban kipróbálhattam magam, ami számos helyzetben előnyömre vált. Nem olyan énekesnő és színésznő lettem, aki csak egyféleképpen tud énekelni. Ha kell, népdalt, ha kell, operettet, musicalt vagy éppen rockot adok elő. 

Fotó: Fehér Alexandra 

* Hogyan lettél a Kormorán zenekar tagja?

— Félreértésből. (Nevet.) Ez viccesen hangzik, de valójában igaz. Egy félreértés miatt hozott össze a sors Szűts Istvánnal, majd később a zenekarvezetőnkkel, Koltay Gergővel. A néprajz szakon voltam másodéves hallgató, s egy konferencián énekeltem a Mente Folk Zenekarral, melynek a prímása Gáspár Álmos, aki egyúttal a Kormorán hegedűse is volt már akkor, és most is. Elkérte a telefonszámom, mondván, éppen készül egy albumuk a Kormoránnal, melyen határon túli énekesek is fognak szerepelni, s beajánl. Néhány hét múlva egy közös ismerősünk hívott fel, hogy miért nem vállaltam el, hogy énekeljek a Kormorán zenekar albumán. Teljesen megdöbbentem, mert engem az égvilágon senki nem keresett ezzel kapcsolatban. Így esett, hogy ez az ismerősöm felhívta Szűts Istvánt, a Kormorán billentyűsét, zeneszerzőjét, és megszervezett egy találkozót vele. Vittem magammal hanganyagot, mely alapján végül Pisti meghívott egy szólólemezére vendég előadónak. Majd megindult a lavina, és fél évvel később, huszonegy évesen, ott álltam egy akkor már harmincöt éves múltra visszatekintő zenekar énekeseként.

Fotó: Bezzeg Gyula

* Mit tartasz életed legnagyobb szakmai kihívásának?

— A Kormorán zenekarba való bekerülésem egyértelműen életem legnagyobb szakmai kihívása volt. Úgy jutottam az együttes élére, hogy azt sem tudtam, hogyan kell igazából mikrofonba énekelni. Vagy hogy egyáltalán hogyan kell színpadon létezni, viselkedni, a közönséget megszólítani. El voltam veszve. Nagyon sok kritikát kaptam, főleg hideget. A rajongók nem tudták, mi történik. Ami teljesen érthető, hiszen egy nagyon jól menő formáció után lettünk mi Vadkerti Imrével a zenekar énekesei. Évekig (talán még egy kicsit most is) folyamatos megfelelési kényszerrel küzdöttem. De talán ez is segített abban, hogy fejlődjek, és ma már magabiztosan állhassak a színpadra, némi egészséges izgulással. És nagyon sokat köszönhetek a zenésztársaimnak, hogy türelmesek voltak velem, és bíztak bennem. Rengeteget tanultam tőlük.

* Beszéljünk egy kicsit a színházról. Az Elisabeth musical címszerepéről a Győri Nemzeti Színházban életed egyik meghatározó élményeként beszélsz. Miért volt ennyire fontos?

— Ahogy teltek az évek, a Kormorán mellett a színházi munkáim is szaporodtak. 2016 őszén kerültem a Győri Nemzeti Színház társulatához félig-meddig statisztaszerepbe. Majd a kisebb szerepek után egyre nagyobbakat kaptam. Csodálatos évek voltak. Az Elisabeth véleményem szerint a világ legszebb musicalje. Szerintem nincs olyan musicalszínésznő, aki ne szeretné eljátszani. Nekem megadatott, és nagyon hálás vagyok érte. Egy egész életet átívelő szerep, folyamatos jellemfejlődéssel. Tizenhat éves kislánnyal indul a történet, és eljutunk a megtört hatvanéves császárné haláláig. Gyönyörű és egyúttal nagyon nehéz feladat színészileg és hangilag is. Rengeteget tudtam fejlődni a próbaidőszak alatt, illetve minden előadás alkalmával is. És nem utolsósorban ez volt életem első igazi nagy főszerepe egy kőszínházban.

Fotó: Szalay Ivett

* Egy énekes biztosan külön figyelmet szentel a hangja megóvásának. Neked vannak praktikáid?

— Különleges praktikáim nincsenek. Igyekszem kevés szénsavas italt inni, figyelek, hogy fellépések előtt két-három nappal ne egyek például olajos magvakat, mert azok nagyon meg tudnak tapadni a hangszalagokon, és gátolhatják a megfelelő hangszalagzáródást, rekedtséget okozva. Nagyon fontosnak tartom azonban a folyamatos gyakorlást és a külső kontroll jelenlétét. A hangszalag is olyan, mint egy hangszer, folyamatos gyakorlást igényel. Leginkább egy sportoló izomzatának edzésben tartásához tudom hasonlítani. Ha egy sportoló nem edz, elveszíti a kondícióját. Ha egy énekes nem gyakorol, elveszítheti a megfelelő technikai és fizikai felkészültség meglétét. Én szinte a pályám elejétől fogva folyamatosan járok énektanárhoz. A színházi munkáim miatt meg még inkább úgy éreztem, hogy szükségem van a megfelelő technikai tudásra és annak folyamatos szinten tartására. Ehhez pedig elengedhetetlen egy énektanár, aki mentor is egyúttal.

* Visszaköltöztetek a családoddal Vajdaságba. Ez eléggé ritkaságszámba megy manapság (sajnos). Mi állt a döntés hátterében?

— 2021-ben megszületett a kisfiunk, 2023-ban pedig a kislányunk, s a férjemmel tudtuk, hogy nem szeretnénk Budapesten gyerekeket nevelni. Annak sem láttuk értelmét, hogy kiköltözzünk valahova Pest környékére, az agglomerációba, hiszen egyikünket sem köti oda igazából semmi, s fontosnak tartottuk, hogy legalább egyikünk otthon lehessen. A családunk nagy része a határon túl él. A férjemé Erdélyben, az enyém Vajdaságban. A párom az évek során nagyon megszeretett itt, és mára már teljesen belesimult a vajdasági létbe. Azt is láttuk, egy picit már külső szemmel is, sokévnyi nem itthon lakás után, hogy igenis vannak itthon lehetőségek. Nagyon sok tervünk is van. S ahogy te is mondtad, ritkaság, hogy valaki hazaköltözik, de ha a mi példánkból kiindulva már csak egy ember visszajön, vagy meggondolja magát, és nem megy el, akkor már megérte így dönteni.

* Milyen szerepek várnak rád a nyáron és a következő évadban?

— A nyári időszakot a Kormorán-koncertek töltik ki, s nem lesz ez másképp az idén sem. Úgyhogy nyakunkba vesszük a nagyvilágot, és a zenekari busz lesz a harmadik otthonunk néhány hónapig. Amióta a gyerkőceink megszülettek, színházi munkát nagyon keveset vállalok. A Komáromi Magyar Lovas Színházban a tavasszal játszottam egy János vitéz blokkot, de be kell látnom, hogy a gyereknevelés és egy színházi próbaidőszak, legalábbis amíg ilyen kicsik a gyerekek, nehezen összeegyeztethető. A nyári koncertdömping után minden színpad egy időre háttérbe szorul, hiszen az élet legnagyobb színpadán vár rám egy csodálatos újabb főszerep, mely nem más, mint a háromgyermekes anyuka szerepe.