* Milyen gyermekkorod volt, már akkor is ilyen sok minden érdekelt?

– Falun nőttem fel, Kishomokon. Azt mondják, hogy jó gyerek voltam, szófogadó, szorgalmas. Már kiskoromban nagyon szerettem rajzolni, anyukám sokat foglalkozott velem. Érdekes, hogy nálam nehezen indult be a tanulás, nehezen kezdtem el olvasni és számolni is. Az összeadás meg a kivonás mindenkinek olyan könnyen ment, nekem nehezebben, majd amikor elkezdtük a szorzást, osztást elsajátítani, nekem ment a legkönnyebben.

Ágoston Viktória a Szent Száva-díjjal (Sarnyai Zoltán felvétele)

* Mivel foglalkozol szabadidődben?

— Most nincs sok szabadidőm. Ha lehetne, akkor olvasással, festészettel, kreatív tevékenységekkel, mert ezek vonzanak leginkább. Ha találok valami számomra újat, és érdekel, akkor kipróbálom. Például az elmúlt fél évben franciát kezdtem tanulni.

* Ez honnan jött?

— Láttam egy filmet, melyben franciául beszéltek, és annyira megtetszett, hogy elkezdtem tanulni, igazából otthon és online. Olyan szépen beszélték a nyelvet, és belegondoltam, olyan jó lenne, ha én is érteném, amit mondanak.

* Hogyan alakult ki ez a nagy versenyszellem benned?

— Szeretem megmérettetni magam. Már általános iskolában földrajz-, történelem- és biológiaversenyekre jártam, biológiából emelt szintűn is voltam. Amikor beiratkoztam a középiskolába, akkor kezdtem el nagyobb megmérettetésekre járni. Az első osztályban mechanikaversenyre mentem, de ott nem jártam olyan nagy sikerrel. Az első, amin részt vettem, a XX. Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermékverseny volt. Ez már egy jelentősebb dobás volt számomra.

Prezentálás közben (Tóth Béla felvétele)

* Milyen munkát készítettél?

— A téli házimmal indultam, bútorokat kellett tervezni, háromdimenziós modellezésben. Az iskolánkban nagy hagyománya van, hogy erre a versenyre minden évben visszajárunk. Mivel szabadon választott téma volt, egyrészt emiatt is tetszett, másrészt a szaktanárom ajánlotta figyelmembe a lehetőséget. Azt mondta, írjak hozzá egy beszámolószöveget, melyet majd a helyszínen prezentálok, és hát jól sikerült, mert első lettem. Ezt a munkát nagyon szerettem, mert a nagyszüleim ebédlőasztalát modelleztem. Nagyon pozitív érzések kötnek ehhez a versenyhez, mert kaptam egy elismerést, valamint a nagyszüleim sokat támogatnak, és úgy éreztem, hogy én is tudtam ezzel adni nekik valamit.

* Mi következett ezután? Volt egy országos megmérettetésed, ahol te voltál az egyetlen lány, aki megnyerte a versenyt, mert azelőtt még soha senkinek nem sikerült.

— Igen, ez volt a következő, a XII. Országos Solid Edge és Edgecam verseny, mely Budapesten volt. Az, hogy én vagyok az első lány, aki első helyezést ért el, azért nem érintett olyan nagyon meg, mert ebben a szakmában eleve elég kevés lány van, ahogy az osztályunkban is. Egy rollert nyertem, melynek a hazahozatala volt az érdekesebb. Még a helyszínen kicsomagoltuk, összeszereltük, és reménykedtünk, hogy van annyi töltés benne, hogy ha a határ előtt kirak a mentorom, akkor át tudom hajtani a határátkelőhelyen. Azt találtuk ki, hogy ha megkérdezik, akkor azt mondom majd, Szegedről jövök, mivel akkor még nem kellett regisztrálni a rollereket. Így sikerült átgurulnom vele a határon, és hazahozni az ajándékom.

* Milyen díjakat zsebeltél még be?

— Voltam még a szerbiai gépésztechnikus számítógépes szerkesztők körzeti versenyén, ahonnan szintén nem üres kézzel tértem haza. Ennek két része volt, modellezés meg kérdéssorozat. A továbbjutók számára Pirotban volt egy országos megmérettetés. Ott 6. lettem a 27-ből. A Solid Edge-re írógépet készítettem (amit már régóta szerettem volna), mert van otthon egy írógépem, és kíváncsi voltam, hogyan működik. Szétszereltem, lemértem minden részét, lemodelleztem, és lett egy digitális változata is.

* Mesélj egy kicsit a Szent Száva-díjról.

— Az eddig elért munkáimat és teljesítményemet kellett összegeznem, tanári ajánlásokat szereznem, meg egy életrajzot írnom. Ez Belgrádban volt, személyesen vehettem át az elismerést az eddig elért eredményeimért.

(Bálint Géza felvétele)

* Sok elismerés és díj áll már mögötted. Ki az, aki leginkább támogat(ott)?

— Egy embert nem tudnék kiemelni, mert ha közülük egyvalaki nem támogatna, akkor nem tartanék itt, ahol jelenleg. Elsősorban a családom, a szaktanárok, a magyartanárnő, az általános iskolában jó matematika-tanárnőm volt, rászoktatott a szorgalomra, a munkára. Lehet, ha ő nem tanított volna, nem is biztos, hogy bírnám a középiskolás tempót.

* Melyik elismerésedre vagy a legbüszkébb?

— Az utolsó Solid Edge-esre talán, mert odajött a mentorom, és kezet rázott velem. Előtte is gratulált már, de itt éreztem, hogy büszke is rám. Ez egy jó visszajelzés volt. A Neumann-versenyen volt egy női zsűritag, akinek csillogott a szeme, amikor prezentáltam, ezek szép emlékek számomra…

* Ér-e kritika, és ha igen, hogy fogadod?

— Érdekes, mert a negatív kritikát sokkal jobban fogadom, hiszen tudok belőle építkezni, fejlődni. Ha ugyanis megmondják, mi és miért rossz, hol és hogy javítsak, az nagy segítség lehet. Ha azonban valaki „csak” annyit mond, hogy nagyon jó, nagyon szép, azzal nem sok mindent tudok kezdeni, nyilván az is jólesik, ha őszintén mondja, de másfajta jellegű visszajelzés.

* Mi szeretnél lenni, ha „nagy” leszel?

— A gépészeti pályán szeretnék maradni. Megtetszett az építészeti főiskola is, de még semmi biztos… Álommunkát nem tudnék mondani, mert sok mindent csinálok szívesen. Szeretem az irodalmat, még mindig érdekel az építészet és a gépészet, festeni is nagyon szeretek kikapcsolódásként, komolyzenét is hallgatok, meg írni is szoktam… Majd kiderül, hogy mi leszek, ha „nagy” leszek.