„Rugalmas tanár vagyok, de a rendet is szeretem”
Szerda Zsófi
2020.09.08.
LXXV. évf. 36. szám
„Rugalmas tanár vagyok, de a rendet is szeretem”

Herédi Károly gyermekirodalom-kutató, tanár. A Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája Modern magyar irodalom képzési programjának hallgatója. Tagja a Híd Körnek és a Fiatal Írók Szövetségének is. Sokféle gyermekirodalom járt már kezei között, mégis Lázár Ervin művei tették rá a legnagyobb hatást. Megtárgyaltuk, milyen is számára egy jó tanár, hogy ő maga milyen elveket követ, s az is kiderül, milyen hasonlóság van közte és A hobbit című könyv Bilbója között.

* Irodalom. Van miből válogatnia annak, aki ezzel szeretne foglalkozni. Te lecsaptál a gyermekirodalomra, ebbe ástad bele mélyebbre magad. Miért éppen a gyermekirodalom?

— Létezik egy ilyen, esetenként irracionális dac bennem, vagy nevezhetném protest életvezetésnek is: például mindenki dohányzott egy időben a családban, én a mai napig ki nem állhatom a cigifüstöt, és ha valami nagyon népszerű, vagy mindenki csinálja, nekem az már gyanús. A gyerekirodalom-kutatás viszont egy homályzóna, amely nem sok embert vonzott. Ez is szimpatikus volt benne. Azt sem mondhatom, hogy tudatosan „piaci” rést láttam itt, amelyre lecsaphatok, valójában csak belesodródtam. Az egyetemen bosszantott, hogy senki sem foglalkozik a gyerekirodalommal, és azt sem tartottam elfogadhatónak, hogy irodalomtanárnak készülünk, de nem kapunk betekintést a gyerek- és ifjúsági irodalomba, nem tudjuk, hogy mit olvasnak a diákok, nem tudjuk, hogy mit érdemes olvasni/olvastatni. Volt, aki óvott tőle, mondván: be leszek skatulyázva, nincs benne perspektíva, tudománytalan. Aztán kiderült, hogy elég remek skatulya, sok lehetőség rejlik benne, és egyre inkább felismerik jelentőségét. Egyébként Benedek Eleken és Csukás Istvánon nőttem fel, de a legnagyobb hatást Lázár Ervin életműve gyakorolta, ott már megsejtetettem, hogy itt valami több van…

* Egy felnőtt mennyire tudja megítélni, milyen egy jó ifjúsági vagy gyermekkönyv?

— Irodalmi szövegként, poétikai jegyei alapján képes egy felnőtt értékelni gyerekszöveget is. Erre szükség van, hiszen a szöveg tartalmi, nyelvi minősége fontos szempont kell hogy legyen. Kisebbségi viszonyok között utóbbi jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Hogy egy szöveg működik-e a gyerekolvasónál, az sokszor tapasztalati úton dől el. Univerzális recept itt sem létezik, hiszen a befogadóközeg sem homogén. Elképzelhet az irodalomkritikus egy tipikus gyerekolvasót, akinek a szemüvegén keresztül láthatja a szöveget. Ebben a társterületek — olvasásszociológia, pszichológia, pedagógia — is segíthetnek. Az sem utolsó szempont, ha gyerekek között mozog, ismeri a kultúrafogyasztási szokásaikat, vagy ha ő maga is megőrzött valamit a gyerekségéből.

* Fél évig tanultál Bécsben, és ha jól tudom, Dublinban is éltél egy ideig. Egyik ország sem fogott meg annyira, hogy ott ragadj?

— Mindkettő kiemelkedően jó tapasztalat és időszak volt az életemben. Írország már gyerekként is nagyon érdekelt. Mindig Írországról és Hollandiáról álmodoztam, a focibajnokságokon is nekik szurkoltam. Mindez aztán a repülőn ugrott csak be, hogy mennyi minden vonz oda: a mesék, a zene, a táj. Írország romantizált képe meg az ott játszódó filmek őrült/vad világa alapján számítasz valamire. Aztán megérkezel, és néhány nap alatt rájössz, azt kapod, amire számítottál. Sőt, ha lehet, még jobb, még érdekesebb. Bécs innen nézve a jólétével, monarchiadíszleteivel, távolságtartó kulturáltságával unalmas, de élhető. Noha Írországban maradhattam volna az ösztöndíjam lejárta után is, hazajöttem, hogy befejezzem a doktori tanulmányaimat, hogy közelebb legyek a családomhoz, a barátaimhoz. És hogy fájó szívvel gondoljak vissza az óceánpartra, a zöld tájra és a világítótornyokra. Kellenek a kalandok az ember életében, akárcsak azok a helyek is, ahová haza lehet érkezni a kalandok után. Ebből a szempontból olyan vagyok, mint Bilbó A hobbit című könyvből, akiben szintén megvoltak ezek a dilemmák. A sárkánykaland után viszont visszatért a meghitt odújába a könyvei, térképei közé.

* Szerintem nagyon fontos a kisebbségben élő gyermekek és fiatalok számára, hogy ki tanítja nekik a magyar nyelvet és irodalmat. Én szerencsésnek mondhatom magam, nagyon jó tanárnőnk volt az Óbecsei Gimnáziumban. Te hogyan emlékszel a te tanárodra/tanáraidra?

— Látszólag nagyon eltérő tanárszerepek álltak hozzám közel. Az általános iskolai töritanárom és az egyik magyartanárom különösen fontos példák voltak, nem véletlen, hogy egyetem előtt a történelem és az irodalom tűnt a két lehetséges útnak. A magyartanárnő, aki csak helyettesített az osztályunkban, az a típus, akivel szemben nem lehet közömbösnek lenni. Mielőtt bennünket tanított volna, az órái valami mesés, másik világnak tűntek fel előttem. Már vártam, hogy szünetben elmeséljék a többiek, hogy éppen mit is csináltak: drámapedagógia, játékosítás, élményszerű oktatás — tizenöt-húsz éve is olyan dolgok zajlottak ott, amelyeknek akkor még nem volt ekkora szakirodalmuk és divatjuk. Pedig ez a horgosi suli volt, nem egy nagyvárosi elitiskola. A másik tanár egészen más habitusú volt. Régi vágású, szigorú. A nála írt dolgozatokat alaposan kielemezte, a helyesírást is javította. És ami a kedvencem volt, mindig kiemelte a legjobb esszét. Könnyű persze szeretni a töriórát, ha jó vagy benne. Sokszor volt az enyém a legjobb dolgozat, egy idő után azonban egy másik osztályba járó lány lekörözött. Sokszor mondják, hogy a versenyeztetés nem jó, de tudod, mit? Amikor már nem én voltam a legjobb, akkor sem ment el a kedvem a történelemtől. Talán az tetszett bennük, hogy más-más módon, de következetes, rendszerben dolgozó tanárok voltak, akik valóban ismerték és szerették azt a tárgyat, amelyet oktattak.

* Te középiskolában és általánosban is tanítasz. Mire helyezed a hangsúlyt tanárként?

— Nem a papírmunkára… (Nevet.) Többször is megfogalmaztam már szakmai hitvallást, amelyet egyébként a tanári portfóliónak is tartalmaznia kell(ene). Remélni merem, hogy rugalmas tanár vagyok, de a rendet is szeretem. Renden egy nem túlságosan szigorú és bonyolult rendszert (is) értek. Megkövetelem a fegyelmezettséget, a türelmet, de nem az első perctől való vasszigorban hiszek, hanem egy közösen kialakított rendszerben, amely minden osztályban különböző dinamikájú. Ez több energiát, beszélgetést követel meg, mint a katonás rend, de bevonja a gyereket is a folyamatba, és középtávon már eredményes. Mindez összefügg azzal is, hogy a legfontosabbnak az óráim légkörét, hangulatát tartom: hogy a diákok szeressenek órára járni, vagy legalábbis ne gyomorgörccsel vagy félálomban érkezzenek a terembe. Igyekszem ügyelni arra, hogy a tanulóknak legyen beleszólásuk a dolgokba, felkínálhassak választási lehetőséget, még ha az iskola alapjában nem is demokratikus intézmény. A legnehezebb az érdeklődés fenntartása, a motiválás, ideértve a tanári önmotivációt is. Hiszek a kreativitásban, a változatosságban is, akcióba kell hozni a gyerekeket, de tudni kell, mikor kell pihentetni őket, erre jó lehet akár a frontális óra is. Mindennek persze megkérem az árát órai és otthoni munka formájában. Általános iskolában a nevelésre sokkal több hangsúly kerül, ezt még az is erősíti, hogy a magyartanár mindig osztályfőnök is egy kicsit, hogy a többi szerepet ne említsem. Mindig meg kell újulni is, meg kell találni a feltöltődés forrását, újra kell gondolni a folyamatokat, ebben nélkülözhetetlen az önértékelés. Utóbbiba régebben bevontam a diákokat is. Volt olyan osztály, amellyel nagyon jó volt a viszonyom, például az első generáció, amelyet tanítottam. Az utolsó órán megbeszéltük, hogy mi zavarta őket, mi tetszett nekik. Mások névtelenül írták meg a magyarórára vonatkozó pozitív és negatív listáikat. Ott meg is kaptam néhányuktól, hogy kivételezek a fiúkkal, mások azt kifogásolták, hogy a lányokkal teszem ugyanezt. Elég megnyugtató volt, amikor kiderült, hogy az osztályban szerencsére mindenkivel kivételeztem.

* S az utolsó kérdésem: hol látod magad tíz év múlva?

— Egyszer az újvidéki témavezetőm megkérdezte, hogy mi lesz velem, mihez kezdek az életben. Nem értettem a kérdést, hiszen mindig úgy alakult, hogy ha egy ajtó bezárult előttem, feltárult egy másik. Egy magamfajta, haladó szintű vacillálónak talán az is a legjobb, ha sodródik az árral, és nem ír, tervez forgatókönyveket hosszú távra.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..