home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
Rekordnagyságú lett Szabadka büdzséje
Kartali Róbert
2023.11.03.
LXXVIII. évf. 44. szám
Rekordnagyságú lett Szabadka büdzséje

Módosították Szabadka Város költségvetését a városi képviselő-testület pénteken megtartott 41. ülésén. A napirendi pontok között egyebek mellett elfogadták a költségvetésnek az év első kilenc hónapjában történő megvalósulásáról szóló beszámolót — csupán 1 százalékkal maradt el az ideálisnak mondható 75 százaléktól, valamint a belváros és a Harcosok sorakozója lakótelep közti városrész részletes rendezési tervét is módosították.

A mostani módosítással a költségvetés összege 9 478 372 000 dinárra nőtt, mely csaknem 235 milliós növekedés — mondta Stevan Bakić. Szabadka polgármestere nyilatkozatában kiemelte, hogy a város költségvetésének az év első kilenc hónapjában történő megvalósulása meghaladta a 73 százalékot.

— Óvatosan közelítettük meg a költségvetés növelését, ez is arra utal, hogy mindössze 2,54 százalékos emelkedésről van szó. A büdzsé kiadási oldalát 262 millió dinárral növeltük a közalkalmazottak bérének növelése érdekében, amihez a pénzügyminisztérium jóváhagyását kaptuk. Ugyanakkor gondoskodtunk forrásról a külső kiadások rendezésére is, az oktatási, a szociális és az egészségügyi, kulturális és sportintézmények működésének biztosítása érdekében. A befektetésekre nagy hangsúly lett helyezve az idén, erre a célra 2 milliárd 41 millió dinár lett előirányozva. Ezek a beruházások Szabadka és a város lakosai számára is rendkívüli jelentőségűek, a többi közt Palicson új egészségház épül, 99 600 000 dinár értékben. A Sétaerdő Helyi Közösség területén a Mandarin óvoda bővítésére és rekonstrukciójára 102 millió dinár összegű forrás áll rendelkezésünkre, a Harcosok sorakozója lakótelepen lévő óvoda bővítésére és rekonstrukciójára szintén 102 millió dinár lett előirányozva. Továbbá befejezzük a Naša Radost Óvodáskor Előtti Intézmény központi konyhájának bővítését és rekonstrukcióját, valamint teljes felszerelését. Ez 109 millió dinárba kerül majd, melyből a munkálatok 55 millió dinárba, a felszerelés pedig 54 millió dinárba kerül. Valamint a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat projektumára is elő lettek irányozva az eszközök, aminek köszönhetően fel lesz újítva az első számú vízgyár ivóvíztisztító üzeme — összegezte a polgármester.

Szabadka gazdasága jó alapokon működik — állapította meg lapunknak a költségvetés megvalósulása kapcsán Nágel János. A Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője elmondta, hogy Szabadka idei költségvetése tavaly decemberben 8,5 milliárd dinárra lett tervezve, júniusban 9,3 milliárd dinárra növelték, most pedig a 235 millió dináros növeléssel elérte a 9,5 milliárd dinárt, így ez egy rekordnagyságú költségvetés.

A frakcióvezető a Makszim Gorkij utca, a Belgrádi út, a Blaško Rajić utca és a Zentai út által határolt területrész részletes szabályozási terve módosításáról is kifejtette a VMSZ álláspontját.

— Meghatároztuk, illetve csökkentettük az eddig engedélyezett emeletek számát a lakóépületek építésénél, ez eddig hat emelet volt, most a Kumičić utcától kezdődően a központ felé haladva négy emeletre csökkent, és ahogy közelítenek majd a városközponttal határos területhez azok a lakóépületek, amelyek a jövőben lesznek itt kiépítve, ezek maximálisan egy-, legfeljebb kétemeletesek lehetnek. A módosítás a nagybani piac területét is érinti, mivel idővel ez a piac ki lesz majd helyezve egy megfelelőbb helyre. Az ott fölszabaduló terület az eddigi tervek alapján 100 százalékban lakóépületek építésére volt tervezve, de most — egyebek között a Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati tisztségviselőinek is köszönhetően és dr. Pásztor Bálint vkt-elnök közbenjárására — itt egy nyitott park lesz kialakítva. Ez a terület 60 százalékát fogja magában foglalni, a fennmaradt 40 százalék területet pedig lakóépületek kiépítésére lehet használni. Továbbá az ott lévő parcellák beépítettsége 50-ről 40 százalékra csökken, így azokon a területeken 60 százalékban parkolók, zöldfelületek épülnek majd. A rendezési terv módosítása azért is fontos, mivel egyrészt a belváros, másrészt pedig a Radić fivérek utca, tehát két oldalról is Szabadka védelem alatt lévő történelmi városmagja határolja.

Nágel János hozzátette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az említett lakótömbökkel teli negyed hogyan fogja megközelíteni a városmagot, illetve a Radić fivérek utcát, mert álláspontjuk szerint ezzel a rendezési tervvel egy fokozatos átmenetet kell kialakítani a belváros és a tervezett lakónegyed között.

Fényképezte: Kartali Róbert

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..