Privatizált munkások
Orosz Ibolya
2014.08.20.
LXIX. évf. 34. szám
Privatizált munkások

Nem messze tőlünk, egy üres telken a minap kutat fúrtak. Bekapcsolva hagyták a vízpumpát, hogy az éjjel-nappal működve alaposan kimossa a furatból a homokot. A Tomos motor jellegzetes töfögése, folyamatos, halk dorombolása kellemes emlékeket ébreszt az emberben. Nekem a tengert juttatta eszembe, a meseszép Adriát.

Kora reggel, a vasárnapi csöndben itt, a kelebiai erdő alatt, kávézás közben egy pillanatra úgy éreztem: a motor zúgása tényleg egy távoli halászbárka hangja, amint a kis hajó a kikötőbe tart a halászhálók éjszakai zsákmányával. Édes-keserű volt ez az illúzió: a szép emlékek és a hirtelen kelt elvágyakozás összekapaszkodása. Elvágyakozás (akár csak néhány napra is) a világ legszebb tengerpartjára, a dalmát szigetvilágba. A varázslat azonban nem tartott sokáig — elűzte, darabokra törte a hátsó kerítésünk mögül felbőgő fűkasza hangja. „Ez nem lehet igaz! Nem lehet igaz, hogy ez az alak még vasárnap is dolgoztatja a rabszolgáit!”

Ez az alak a hátsó szomszéd volna. Akinek a nevét sem tudom, és olyan távol van tőlünk a hétvégi háza, hogy közelről még sosem láttam őt — fel sem ismerném, ha szembe jönne velem az utcán. Néhány évvel ezelőtt megvásárolta a saját portája és a mi telkünk között húzódó, hatalmas szőlős- és gyümölcsöskertet, melyet a fiatal örökösök sorsára hagytak. Így lettünk kerítésszomszédok. Arcát azóta is homály fedi, csak kemény parancsszavait hozza át hozzánk néha a szél. Utóbb annyit tudtunk meg róla, hogy vállalkozó: a magánosítás első hullámában ő vette meg a város egyik kis szolgáltató üzemét. Aztán az is kiderült, hogy az a két középkorú férfi, aki nekiveselkedett az elvadult gyümölcsösnek, nem napszámos, hanem a gazda üzemének a dolgozója. A tulaj „saját” alkalmazottai, az ő privatizált munkásai. Ez a két melós vágta napokig, reggeltől napestig a korhadó vagy a már teljesen elszáradt gyümölcsfákat, az elburjánzott akácot, galagonyát, s ki tudja, milyen bokrokat. Őket hozta ki a gazda máskor munkaidő után, hogy sötétedésig krampáccsal annyi gyökeret szedjenek ki, amennyit csak tudnak. Heteken át, szombatonként is itt verejtékezett ez a két ember, akinek aligha szerepel a munkaköri leírásában a gyümölcsfák tűzifának való felhasogatása, a gyökerekkel átszőtt konok, betonkemény homok feltörése, a tekintélyes terület beszántása, elegyengetése. A minimálbér fejében — amelyet üzemi munkásként kapnak — végeztek ezzel a nagy munkálattal is az erdő alatt. De szabadulni nem szabadulhattak. Kéthetente — ezen az esős nyáron pedig gyakrabban is — ha a kerítés mögött felzúg a két fűnyíró gép, tudni lehet: megérkeztek a privatizált munkások. Ők ketten, egy nem létező lánccal összekötve, egymással párhuzamosan haladva, lehajtott fővel tolják maguk előtt a gépet. Harmincnégy fokos hőségben is. Reggeltől estig. Akár a rabszolgák. Ilyenkor (egy másik szomszédtól tudom) a gazda felesége fejenként egy-egy szendvicset csomagol nekik — egész napra. Azt is nyilván csak azért, mert több mint egy órányi járásra van a legközelebbi bolt. A gazda hozza és viszi őket, nehogy már elgyalogoljanak egy kenyérért, nehogy már a boltba való bandukolással vesztegessék a fűnyírásra kiszabott időt...

Most szombaton is — amikor a mi dűlőnkön a kutat fúrták — a hátsó kerítésünk mögött egész nap zúgott a két fűnyíró. De a kerítések mellett maradt gaz lekaszálására már, minden jel szerint, nem maradt idő. Ezért hozhatta ki a gazda vasárnap reggel is a munkásait. Máskor, ha meghallom a fűnyíróduó hangját, csak a gyomrom szorul össze. Ezen a vasárnap reggelen azonban — amikor egy tengeri halászbárka hangját véltem hallani, ám az elektromos fűkasza éles sikolyára szertefoszlott az idill — a kezem szorult ökölbe. A tehetetlen dühtől. Meg a szánakozástól. Próbáltam magam megnyugtatni. Megnyugtatni azzal, hogy ez a két, egykor társadalmi tulajdonú üzemből átvett ember legalább elmondhatja magáról (amit a magáncégeknél dolgozók százezrei nem), hogy bejelentett munkás. Igaz, hogy a minimálbérért napi tizenkét-tizennégy órát dolgoznak, de a gazda legalább egészségügyi- és nyugdíjbiztosítást fizet utánuk. Szeretném hinni, hogy e mondat után nem kívánkozik egy hatalmas kérdőjel. Reménykedem, és megpróbálok megint a motor halk pöfögésére koncentrálni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..