Pofa kell hozzá

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Pofa kell hozzá

Lassan a végéhez közeledik, legalábbis egyelőre, az a színjáték, amely az utóbbi hetekben bejárta Magyarország és Európa számos kis, illetve nagy színpadát. A médiatörvény című tragikomikus előadás vélhetőleg mégsem fog katartikus élményt nyújtva befejeződni a kiötlői számára. A többnyire kétharmado...

Lassan a végéhez közeledik, legalábbis egyelőre, az a színjáték, amely az utóbbi hetekben bejárta Magyarország és Európa számos kis, illetve nagy színpadát. A médiatörvény című tragikomikus előadás vélhetőleg mégsem fog katartikus élményt nyújtva befejeződni a kiötlői számára. A többnyire kétharmados többségű magyar kormány ellen irányuló, alaptalan félelemből és zsigeri gyűlöletből fakadó bohóckodás vagy uszítás (kinek melyik jelző tetszik) ugyanis sem politikailag vagy társadalmilag, sem pedig történelmi szempontból nem érte el a célját. Azok a ripacs színészek, azaz többnyire politikusok és újságírók, akik az egykori baloldali internacionálé mintájára újra karöltve megküzdhettek az ''erőteljesen fellángoló fasizmussal”, bebizonyították, hogy mennyit is ér, vagyis inkább nem ér az önrendelkezés és a szuverenitás joga Európában. Abban az Európában, amely soha nem látott lépéshátrányban van mind a társadalmi fejlődés, mind a világgazsági verseny terén a világ többi részével szemben. Abban az Európában, amelyben stabilnak hitt nyugati demokráciák omlanak össze gazdaságilag egyik napról másikra. (Lásd Írország, Görögország, Portugália vagy akár az Unión kívül levő Izland példáját!) Abban az Európában, amelyben ezek szerint nem az imént említett óriási világméretű gondok a legfontosabbak, hanem az a magyar médiatörvény, amely semmivel sem antidemokratikusabb a többinél, jóllehet szigorúbb jó néhánynál. Az a törvény, amelyet minden szinten teli torokból, üvöltve pocskondiáznak a bírálói anélkül, hogy elolvasták volna.
Európa nyugati felének egyébként a legnagyobb hiányossága mindig is a tehetetlenség, a képmutatás és a hihetetlen tájékozatlanság volt. E tájékozatlanság pedig a nyugat-európaiak felsőbbrendűségi érzéséből fakadt: szerintük ugyanis az egész Kelet vagy akár Közép-Kelet nem más, mint egy nagy Balkán, azon belül pedig Magyarország (főként a több mint ötven évig nem létező nemzeti vagy konzervatív oldal) a világháborúkban elfoglalt helye miatt még mindig szemet szúr nekik. Az pedig továbbra is lényegtelen számukra, hogy olyan emberek húzták meg a határokat és ugrasztottak össze örökre 60-70 millió embert, akik a legalapvetőbb geopolitikai szempontokkal sem voltak tisztában, akik annyira ismerték ezt a térséget, mint amennyire ismerheti az emberiség a világűrben tátongó fekete lyukakat.
Most újra ezeknek az embereknek a ''szellemi leszármazottjai” próbálják elhitetni az egész világgal, hogy Magyarország még mindig elég nagy, még mindig elég félelmetes, kormányfője diktátor, és lehet, hogy kurtítani kellene a határokon, vagy teljes ellenőrzés alá vonni őket. Daniel Cohn-Bendit és az európai Zöldek, Martin Schultz és a szocialisták, no meg a liberális és baloldali, valamint szélsőbaloldali lapok képviselői üvöltve tették fel kérdéseiket a magyar kormányfőnek Brüsszelben. De vajon hány kérdést tettek fel eddig a szlovák nyelvtörvényről, az állampolgárság megakadályozásáról, a Malina Hedvig-ügyről, a kárpátaljai és az erdélyi állapotokról, a Vajdaságban több évtizede folyó magyarverésekről, a legaljasabb mindennapi fenyegetésekről, a miloševići idők borzalmairól, a budapesti nagygyűlés szétveréséről, a szemkilövésekről, a külföldi és belföldi újságírók megveréséről, a magyar médiában megtörtént tisztogatásokról? De hogy ne csak magyar ügyeket érintsünk, tegyünk említést a több száz ezer koszovói albán elűzéséről, mellyel az egész balkáni háborúsdi elkezdődött, vagy több kisebb-nagyobb albán falu lakosságának a lemészárolásáról. Vagy hol voltak ezek az ''urak” Srebrenica előtt és azt követően, amikor az európai ''békefenntartók” statisztálásával és tehetetlensége miatt a legborzalmasabb tettekre került sor?
Ezek szerint egy országot kisemmizni, kirabolni, teljesen csődbe vinni, kiszolgáltatni, minden gazdasági mutatót meghamisítani, az egész világ előtt folyton hazudozni, azt lehet, de szigorú törvénnyel szabályozni valamit ebben a tébolyult világban, azt nem lehet, az a legnagyobb bűn. Azokon a szánalmas tüntetéseken, amelyeken a legképmutatóbb módon ''harcolnak” a sajtószabadságért (aki behatóbban tanulmányozta és átélte az előző magyar kormány politikáját, az pontosan tudja, hogy miről beszélek) már fel-felhangzik a rigmus: Táncolj újra nekünk, Feri! Gyurcsány Ferenc jövendőbeli lehetséges első tangóját én személy szerint Daniel Cohn-Benditnek ajánlanám fel. Vagy esetleg Almunia biztosnak, aki személyesen statisztált Magyarország gazdasági mutatóinak meghamisításához és az ország teljes mértékű eladósításához.
Címkék: Pofa kell hozzá
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink