Merítőszák nélkül a Dunán

A két ragadozó hal, a csuka és a süllő mindig harcban áll egymással. Vagy az egyik vagy a másik kerekedik felül egy bizonyos területen, attól függően, hogy melyikük tudja a másik ivadékát hamarabb felfalni. Történetünkben éppen a csuka volt a domináns, a süllő háttérbe lett szorítva.

Víznek szemben, két híd alatt, majd a Bandi csárda mellett is elhaladva, „népi motorcsónak”-kal (Tomos—4), úgy félórányira van a Duna mellékágának, a Kövesnek a bejárata a gombosi víkendteleptől. Az volt az érdekes, hogy akkor abban a Kövesben hatalmas csukák álltak csatasorban. Megfogni őket azonban szinte lehetetlen volt, mert rendkívül agresszívak voltak, pillanatok alatt szét tudták harapni az előkét, és elvitték a csalihalat drótelőkéstül, mindenestül. Nekem akkor egyetlen kifogott csukaóriásról sem volt tudomásom. Csak arra emlékszem, hogy még a tapasztalt dunai horgászok is tanácstalanok voltak, és úgy vélték, hogy kár is próbálkozni, mert a csuka mindent elrág, mindent elvisz. Egyszerűen nem lehet megfogni. Fogalmunk sem volt, mekkorák lehettek.

Az egyik horgász mesélte a következő esetet. Amolyan maszatoló kapása volt kishalra, végül egy majdnem teljesen félbeharapott kis kaszakő csukát húzott ki a vízből. A kiscsuka bekapott ugyan egy kishalat, de aztán őrá is rárontott egy óriási, és majdnem félbeharapta. A Köves mellékága akkor valóban az óriáscsukák birodalma volt, és abban az évben a csuka dominált a Dunán.

A gombosi víkendteleptől úgy másfél kilométerrel lejjebb volt a Dunának egy nagyon széles mellékága, mely egy kis hosszanti szigetecskét nyisszantott le a szárazföldből. A bejárati rész teljes hosszában kőgáttal volt elzárva. Alacsonyabb vízálláskor a víz csak lassan szivároghatott át a gát kövei között, ezért az egész terebélyes mellékág szinte tónak hatott ilyenkor. Nagy része homokkal volt feltöltve, és mindenfelé faágak meredtek ki a mellékágból. Mélysége helyenként még így is elérte a négy métert. Elképzelhetik, milyen ideális horgászhely lehetett. Természetesen itt is a csuka dominált akkor. Sokszor próbálkoztunk süllőfogással, de mindig csukát fogtunk helyette. Felettébb érdekes, hogy itt a csukák kisebbek voltak, mint fentebb, de azért itt is akadtak többkilós példányok. Barátomnak éppen itt volt egy nagyon érdekes esete egy termetesebb csukával.

Pista csónakja egy kiálló fa ágaihoz volt kikötve a Golityon — így hívták ezt részt. Szenvedélyes villantózó létére most a buktatós csukázást választotta. Kifogott kisebb csukái már a hálóból néztek kifelé, amikor a csalihal egyszeriben elfogyott a vödörből: csak egy maradt benne, egy kb. 15 dekás kis dévér. Pista két hibát is elkövetett: lustaságból nem vitt magával merítőhálót, és nem fogott elég csalihalat indulás előtt. Most, hogy csak az az egy nagy csalihala maradt, gondolta, megpróbál valamit. Egy jó nagy hármas horgot kötött a zsinór végére, melyet nemrégen a bátyjától kapott, arra akasztotta a nagy kishalat. Dél felé járt az idő. Nagy kishal, nagy horog, jöjjön akkor egy nagyobb csuka, ha akar — gondolta. És jött! Volt vagy 7-8 kilós, de nem tudni pontosan, mekkora, mert végül nem fogta meg sajnos!

Barátom csak úgy a csónak mellé engedte le az újdonsült szereléket, és szokás szerint párszor meg is emelte egy kicsit, hogy jó helyre állt-e be. Igen ám, de a zsinór elakadt! No ez gyorsan beakadt az ágak közé — villant az agyába, de nem sok ideje maradt gondolkodásra, mert a zsinór úgy elindult, hogy a háromméteres tömött Germina bot egész kört írt le, úgy meghajlott. Egy darabig ott körözött a jövevény a csónak mellett a mélyben, aztán egyszer csak szép lassan feljött, és beállt a csónak alá fedezékbe, mintha mi sem történt volna. Kilátszott a nagy feje a csónak alól, és egy darabig farkasszemet néztek Pistával. Amint így látta a nagy csukát, úgy vélte, hogy kezével át sem tudná fogni a derekát. Most mit csináljon?! Egy kis invitálásra aztán kijött a csónak alól, és újra körözni kezdett a mélyben. Nemsokára megismétlődött az előbbi jelenet: a csuka újra bement a csónak alá, de most már az ágak közé. A legnagyobb baj azonban az volt, hogy valahogy a damil is a szájába került. Hiába volt az erős drótelőke, a damilt már el tudta harapni. Pista orra előtt ott fityegett a fűrészes végű damil, a csuka meg diadalmasan távozott a horoggal és a drótelőkével a szájában. Ha nála lett volna a merítőháló, talán máshogy alakulnak a dolgok.