Egy rendhagyó koncerten vehetett részt, aki január 18-án a Kosztolányi Dezső Színházba látogatott, két és fél órányi tömény élményt szállított tálcán Vajdaság zenészkrémje. Ősbemutatók, senki által nem hallott új dalok, friss szerzemények közös tematikára, Petőfi által ihletve. Huszonnégy vers kapott zenei töltetet, hat zeneszerző zenésítette meg huszonegy vajdasági költő verseit.
Igazán jó kezdeményezés és ötlet volt összehozni egy koncert erejéig Vajdaság zeneszerzőit, zenészeit, költőit. Egy színpad, sok vers, még több zene.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Mozdulj! Petőfi! vajdasági programsorozat részeként a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, valamint a Vajdasági Előretolt Helyőrség „Föltámadott a tenger” Milyen tenger? címmel felkéréses, valamint nyilvános pályázatot hirdetett vajdasági alkotók számára újragondolt Petőfi-versek írására. Huszonegy költő vállalta Petőfi költészetének továbbgondolását, és fogalmazta meg a benne élő Petőfi-képet, illetve ahogyan Petőfi költészete folyamatosan reflektált a saját jelenére, úgy tükröződnek vissza ezekben a versekben a mi valóságunk ismérvei. A versek egy antológiakötetben is megjelentek, Újházi Adrienn illusztrációival, melyek még egy újabb jelentésréteggel ruházták fel őket.
A Kosztolányi Dezső Színház deszkáira január 18-án a vajdasági zenészszcéna krémje lépett fel, és ismételten bebizonyította számunkra, hogy Vajdaságban rengeteg tehetséges zenész és zeneszerző él. A zenei műfajok minden skáláját végigzongoráztuk, a pszichedelikus rocktól az improvizatív zenén át egészen az etnóig. Mindenki nagyon sajátos módon, egyedi hangzásban mutatta be a választott költők verseit.
Volt itt fül-orr-gégész zenész, zeneszerző, akinek versét is megzenésítették, költő, aki egyébként karikaturista is, újságíró vagy nagy kerékpáros, színész, aki zenésszé avanzsált, költő, aki képzőművész is egyúttal, tanárok, külföldi egyetemet végzett vagy zenét felsőoktatási intézményes keretek között nem is tanult muzsikusok, s ez is csak művészeink színes egyéniségét támasztotta alá.
Minden néző találhatott kedvére való dalt, zenekart, verset, énekest vagy zenészt, jobbnál jobb énekeseket válogattak maguk mellé a zeneszerzők, Kovács Nemes Andor ismét kiengedte az állatot a torkából, László Rolandot szeretném minden színház minden zenés előadásában látni a közeljövőben, Pámer Csilla ismét megcsillogtatta füstös orgánumát, bármelyik New York-i jazzkocsmában megállná a helyét, Bakos Árpád hangját szerintem még a Népkörben is hallották, áthasította a párás, téli utcákat, Szvetnyik Margit úgy ugrott hangról hangra, hogy ámulattal figyeltük, és Szerda Árpád hangját már nagyon régóta az egyik legjobbnak gondolom a régióban s azon túl (mindenféle családi elfogultságtól mentesen is 😊).
A versek között volt olyan, amely egészen „petőfisen” hangzott, mások egy mai, friss, fiatalos hangnemet ütöttek meg, voltak játékos, szerelmes vagy háború ellen szólaló költemények is, s azt hiszem, maga Petőfi Sándor is ámulattal vegyes elismeréssel hallgatta volna végig a koncertet, elégedett lett volna saját hatásával a mai kor poétáira.
A hab a tortán már csak az lett volna, ha ez a sok zenész egy szám erejéig egy fináléban összeáll, és a tetőfok fölé fokozza a hangulatot, de feltételezem, ez nehezen lett volna kivitelezhető.
S akiket ritkán dicsérnek nyilvánosan, pedig megérdemelnék, azok a hangmérnökök, hiszen tökéletes hangzásról gondoskodtak a nézőknek, semmi sem volt túl hangos vagy túl halk, nem kellett fülelni, mi is a szöveg, minden érthető és hallható volt, a hangszerek pedig mérlegen mért pontossággal harmonizáltak egymással hangerőben.
S hogy kiknek is köszönhettük ezt a feledhetetlen két és fél órát? Elsősorban a költőknek, akik a következők: Verebes Ernő, Sáfrány Attila, Antalovics Péter, Szögi Csaba, Bence Lajos, Csorba Béla, Léphaft Pál, L. Móger Tímea, Csík Mónika, Lázár-Szűcs Anikó, Maurits Ferenc, Balogh István, Szögi Klaudia, Tékiss Tamás, Szőcs Attila, Tomić Glória, Fleis Rita, Varga Péter, Blazsanyik Zsaklina, Dobó Tihamér és Gyólay Karolina.
A zeneszerzők pedig: Bakos Árpád, Erős Ervin, Klemm Dávid, Mezei Szilárd, Pálfi Ervin és Verebes Ernő.
Aki kihagyta, próbálja fotóalbumunk mellé párosítani a hangokat, hangjegyeket, talán egy kicsit önök is megérzik ennek a különleges és megismételhetetlen koncertnek a hangulatát.
S fülemben még mindig ott cseng az utolsó dal utolsó, sokszor megismételt sora: Nem mehetek én el innen sehova… S szerencsére nem is akarok, amíg ilyen csodálatos, kreatív, zenével teli muzsikusokat lehet hallgatni ezen a vidéken.
Fényképezte: Szerda Zsófi