A betegség leírása

A kórt elsőként James Parkinson (1755—1824) írta le, ezért róla is nevezték el Parkinson-kórnak. Kutatásai során rájött, sőt bizonyította is, hogy az agytörzsi ganglionok károsodása miatt alakul ki, és a legtöbb betegnél 50–60 éves korban kezdenek mutatkozni az első tünetek. Az agyban a finom mozgásokat irányító bazális ganglionok károsodnak, aminek következményeképp elsőként a kéz, majd idővel az egész test kontrollálatlanul remegni kezd. Ez ellehetetleníti a betegek számára, hogy önellátóak legyenek, így állandó felügyeletre szorulnak. Az előrehaladott Parkinson-kóros beteg már egy pohár vizet sem képes meginni egyedül, olyan erős és csillapíthatatlan a remegés a kezében.

A kór oka egyelőre ismeretlen, bár idegrendszeri fertőzéseken és egyéb degeneratív betegségeken kívül gyógyszerek, például antipszichotikumok, sőt kábítószerek is előidézhetik.

Tünetei

A kórnak három fő tünete van: a nyugalmi remegés, az izommerevség és a lelassultság. Egyéb szimptóma még az úgynevezett kenőcsös arc (seborrhoea), valamint a csökkent arcmimika. Sok beteg képtelen a nevetésre, a mosolygásra vagy bármiféle gesztikulációra. Ahogyan a betegség halad előre, testtartási instabilitás lép fel, a beteg képtelen egyenesen állni, kizárólag kapaszkodva tud közlekedni. Emellett vérnyomásesés is előfordulhat, mely szédülést, esetlegesen eszméletvesztést is okozhat. A mozgások elkezdése, a felállás, az elindulás a legnehezebb. Mindez gyakran jár együtt depresszióval és a gondolkodás lelassulásával. A Parkinson-kóros személy befelé fordul, és még azokkal is bizalmatlan, akik segíteni szeretnének neki. Ezért a terápia során a legtöbb esetben neurológus vagy pszichiáter bevonására is szükség lehet. 

Kezelése

A legtöbb esetben az orvosok kizárólag gyógyszeres kezelést írnak elő abból a megfontolásból, hogy lehetővé tegyék a dopamin pótlását, mely vegyület mennyisége a betegség kialakulásával folyamatosan csökken. Ily módon a tünetek akár több évig is féken tarthatóak. A huzamos gyógyszerszedés azonban mellékhatásokat idézhet elő, melyek tovább ronthatják a beteg életminőségét. Ilyenkor akár műtétre is szükség lehet, noha nagyon ritkán fordul elő, hogy egy Parkinson-kóros betegen agytörzsi operációt hajtanak végre.

Ha az orvosok mégis a műtét mellett döntenek, két típusú beavatkozás közül választhatnak: a roncsolásos és a stimulációs között. Mivel a kétoldali roncsolásos műtétek gyakran járnak szövődménnyel, az elmúlt években a mély agyi stimuláció (deep brain stimulation) terjedt el a Parkinson-kór idegsebészeti kezelésében. A műtét során egy- vagy kétoldali elektródát ültetnek be az érintett agyterületre, melynek speciális ingerlése csillapítja a kóros működést (pl. a remegést), és ez akár bizonyos tünetek megszűnését is eredményezheti.

A kezelésben a gyógyszerek állandó szedésén és az esetleges műtéten kívül fontos szerepe van a gyógytornának is. Az eddig leginkább bevált módszer a Pető-féle életmód-terápia. A legtöbb szakklinikán megtalálhatóak az e gyógytornához szükséges berendezések, illetve a megfelelő szakemberek.

Április 11-ét a Parkinson-kór világnapjaként tartják számon abból a célból, hogy felhívják az emberek figyelmét a betegség gyakoriságára, kialakulására, tüneteire és kezelésének módjaira.