A résztvevők először a Népkertben koszorúztak az írótábor emlékművénél, majd a városháza előtt, a Dobó-Koncz-szobornál, ahol Verebes Ernő, a szervezőbizottság elnöke nyitotta meg a rendezvényt. 

— Ez a város itt és most a színek országa lett, tetszik ez valakinek vagy nem. Reméljük, a fehér színeké éppúgy, mint a szürkéké, feketéké, szivárványoké, magukat színtelennek vallóké, így színeseké, fénytelen fényeseké, homályosan tündöklőké és valódi tündöklőké — de még akkor sem mindenkié. Mert az eszmevilágok határán fogalmazódnak meg legjobban az eszmék, és a párbeszéd szavai pengeként csiholhatnak szikrát. Ki tehet róla? A Jóistent nem illik ügyvédnek hívni, mert más a végzettsége. Marad tehát ránk, hogy az ítélet ne ítélet, hanem elfogadás legyen, a mérce pedig jócskán meghaladja az okos rejtőzködés világcsúcsát. Csak így sikerülhet elérni azt az állapotot, amelyben, akarva, nem akarva, egy író magára találhat, még mielőtt elbújhatott volna — önmaga elől — fogalmazott Verebes Ernő.

Az írótábor vendégei és vendéglátói

Eszmevilágok határán — Háborúban a párbeszéddel címmel rendezték meg az irodalmi tanácskozást a József Attila Könyvtárban. Az írótáborban való részvétel feltétele egy 1800 karakteres szöveg elkészítése volt, bármely műfajban.

— Ha a színekről beszélünk, akkor ilyenkor, ősz felé, amikor érik a gesztenye, akkor általában én a barnákat látom. Viszont én többször voltam tavasszal is Magyarkanizsán, a fürdő körül rengeteg virág volt, és mindenféle színben megmutatkozott. Akkor én is elcsodálkoztam, hiszen annak idején Kanizsát a csönd városának neveztük — nyilatkozta Bordás Győző, az idei írótábor díszvendége. — Valamikor a kanizsai írótábor kimondottan a párbeszédnek volt a színhelye, mert annak idején külön program nem is nagyon volt ott az ’50-es, ’60-as években — én a ’70-es évek óta járok ide. Azért jöttünk, hogy beszélgessünk, Dél-Bánáttól Zomborig, Újvidéktől Szabadkáig mindenki itt volt, aki írással foglalkozott. Valóban párbeszédet folytattunk annak idején. Ma inkább írott formában kérik a megnyilatkozásainkat, ami megint csak nem rossz — ez annak idején Bányai János javaslata volt. Némi párbeszéd azért most is van, és mindig van, mert amint két-három író találkozik, már párbeszédet folytat egymással. Én egy rövid novellával reflektáltam az idei témára — Eszmevilágok határán — Háborúban a párbeszéddel —, és arra mutattam rá, hogy milyen sokszínűek vagyunk, mennyi minden van, és mennyi mindent élünk át más és más módon.

Verebes Ernő nyitotta meg a rendezvényt

Az irodalmi tanácskozást Verebes Ernő és Lennert Móger Tímea vezette.

— Én úgy érzem — legalábbis az én életemben úgy van —, hogy szorosan összefonódik a táj és a táj színei, hangulatai az alkotói tevékenységgel. Az én írásaimat mindig is meghatározta a hangulat. Kanizsára jönni pedig mindig különös öröm, az a kulturális légkör, amely itt fogad bennünket évente ebben a táborban, az nagyon inspiráló, mindig ad egy plusztöltetet az embernek, hiszen van egy alkotási folyamat, amelyben élünk az adott időben, évben. Nekem egyrészt mindig megáll az idő ebben az írótáborban, másrészt pedig megújulást nyújt számomra az, hogy itt lehetek. Az idei tábor kulcsszava a párbeszéd. Párbeszédben lenni: akár az alkotó és a táj, akár alkotó és alkotó. Nagyon izgalmasnak és fontosnak találom ezt a témát. Számomra a párbeszéd legtöbbször a műfajok párbeszédét jelenti, s ez az írótábor egy összművészeti programot nyújt. Jelen van a színház, a képzőművészet, a népművészet, a zene. Én pont így képzelem el azt, hogy hogyan tud az irodalom közösséget formálni. Én abban hiszek, hogy a műfajok hatnak egymásra, és nagyon örülök annak, hogy az idei táborban ez ilyen látványosan és markánsan megnyilvánul. Szövegkollázsokat hoztam az irodalmi tanácskozásra. Egyrészt a női lét, a nemek közötti viszony aktuális most, ennek a megnyilvánulásai a társadalomban, szerintem erről is érdemes párbeszédet kezdeni. S természetesen izgatnak ebben a szövegben engem azok a dolgok, amelyek általában az embereket izgatják ma: a háború ténye, az a bizonytalanság, amelyet mi már most nagyon sok ideje megélünk. Úgy néz ki, hogy az emberiség most már egy mókuskerékben éli a világát és az előtte álló évszázadait, mindig készenlétben kell állni a változásra, és énszerintem ez lesz a nehéz, az egyensúlyt megtalálni az alapértékek és a változás, a megújulások között. Ez egyszerre izgalmas és ijesztő. Jómagam is egyelőre csak keresem a helyem ebben a folyamatban, ám az alkotás folyamata segít engem abban, hogy megtaláljam.

Az írótábor kísérőrendezvényeként szervezték meg Kávai Anna népi hímző Öltésekkel a Kárpát-medencében című kiállítását, melyet Silling István néprajzkutató nyitott meg, illetve Verebes György Athanor című festménytárlatát, melyet Ninkov-Kovačev Olga művészettörténész méltatott. Kerekasztal-beszélgetést tartottak a művésztelepekről, bemutatták a vajdasági kiadók új kiadványait, megemlékeztek Sinkovics Péterről és Bogdán Józsefről. Az írótábor keretében táncszínházi előadást láhatott a közönség, a János vitézt a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában nemcsak a rendezvény vendégei, hanem a község általános iskolásai is megtekinthették.

Kávai Anna és Silling István a hímzéskiállítás megnyitóján

Verebes György és Ninkov-Kovačev Olga az Athanor kiállítás megnyitóján