home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Olajból is megárt a sok(k)
Tóth Péter
2022.06.13.
LXXVII. évf. 23. szám
Olajból is megárt a sok(k)

Korunk ismérve, hogy a kőolaj és a földgáz a világ legjelentősebb energiahordozói. Most ugyan a világ egyik fele szabadulna ettől a függőségtől, de belátható időn belül ez még nem fog sikerülni.

Az utóbbi évszázad történelme a kőolaj felhasználásának széles körű elterjedését hozta. A múlt század ’70-es éveiről pedig az is elmondható, hogy két úgynevezett olajsokkot is feljegyeztek, melyek hátterében ott volt a politika. Most ismét egy olajsokk korszakát éljük, melynek gyökerei évtizedekre is visszanyúlnak. De ha csak rövid idősávot nézünk, a 2018. és a 2019. év még viszonylagos nyugalomban telt a szénhidrogének piacán. A brent típusú kőolaj ára a tőzsdéken 60 és 70 dollár között alakult hordónként. Ma ennek csaknem a dupláját kell érte fizetni. Az amerikai palaolaj- és palagáz-kitermelésében elért kezdeti sikerek telíteni kezdték a szénhidrogének piacát. A kínálati oldal időnként meghaladta a keresletet, ami egyfajta instabilitást kezdett generálni. Az OPEC, vagyis a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete 2019 végén már mérlegelte a kitermelés csökkentését. A piaci felesleg levezetését és az árak stabilitásának megőrzését szerették volna elérni. 2020 márciusáig viszonylagos nyugalom volt a piacon. Aztán jött a pandémia, és valójában a koronavírus-járvány felfutásával egy időben bontakozott ki egyfajta harc a nagy exportőrök között a kőolajpiacon.

Ma is a kőolaj adja a világ primer energiahordozó-felhasználásának mintegy harmadát. A belőle finomított üzemanyag elsősorban a közlekedésben használatos, de a vegyiparban is meghatározó szerepe van. A közlekedésben azonban a trendek változást jeleznek, terjedőben vannak az elektromos meghajtású járművek. A kőolajtermékek az erőművek tüzelőanyag-választékában is fokozatosan visszaszorulnak, a földgáz és a megújuló energiaforrások aránya növekedésnek indult. A folyamat azonban elég lassú. Valószínűsíthető, hogy a kőolaj vezető szerepe még tizenöt-húsz évig megmarad a világ energiapiacán.

A jelenlegi ismereteink szerint a legnagyobb kitermelhető kőolajkészlettel bíró országok Venezuela, Szaúd-Arábia, Kanada, Irán, Irak és Oroszország. A legújabb technikai eszközökkel elvégzett készletkutatások azonban a hagyományos geológiai-geofizikai módszerekkel már megvizsgált területeken is hoznak új eredményeket. Az USA-ban megkezdett, nem hagyományos kőolajtermelés eredményei 2019-re már valójában felforgatták a kőolaj piacát.

Az 1973. évi olajválság egyszer már átértékeltette a fejlett világ üzemanyag-ellátásához való viszonyát. Áttételesen pedig — a kommunista országok eladósításával — a keleti blokk összeroppanásához vezető folyamatok kezdetének is tekinthető. A második olajválság 1979-ben következett be, és rásegített a beinduló folyamatokra. Még az egykori délszláv államban is ekkor kezdődött meg az a pangás, amely végül széteséshez vezetett.

A most kibontakozó folyamatoknak is hosszú távú lesz a hatásuk. Az átrendeződés a világban javában zajlik. Az év eleje óta 50 százalékkal nőtt az olaj ára a háború miatti félelmek, majd az invázió és a szankciók miatt.

Az olaj árának emelkedése a járvány után — a korlátozások eltörlésével — a kereslet emelkedése miatt törvényszerű volt. A jelenlegi piaci ár azonban már egyértelműen a háborús feszültségek kiéleződéséhez és az invázióra válaszul adott szankciókhoz köthető.

A szankciók dacára Oroszország a feltörekvő államok körében bővítheti piacát. India és Kína hatalmas igényeit valahogy ki kell elégíteni, miközben a szankciók sok esetben azok bevezetőinek ártanak többet. Az USA-ban a jegybank szigorodú monetáris politikája a gazdasági növekedés lassulásával fenyeget, az pedig majd a kőolaj iránti kereslet mérséklődését eredményezheti, ha közbe nem jön egy újabb „véletlen” sokkhatás.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..