Komáromi László, a padéi helyi közösség elnöke átadja az elismerést Márki Ibolyának

Bizonyára nincs olyan padéi lakos, aki ne ismerné Márki Ibolyát, a fiatalabbaknak immár Ibolya nénit. Szolgálati idejét a helybeli általános iskolában töltötte, több ifjú nemzedék irányításával, gyámolításával. Nem volt pedagógus, de szabad idejében mégis többet törődött a helybeli fiatalokkal, mint sok tanügyi munkás. Sokan a plébániáról ismerik. Ibolya nevel, miközben nemzetünk múltját is feltárja. Rámutat Isten útjára, és törekszik a nemzeti hagyomány, a vallás megőrzésére.
- Vállalni kell a nehézségeket - mondja, miközben albumokat rak elém. Megmutatja a 2000-beli anyaországi utazáson készült csoportképet. Ekkor a fiatalok neves költőnk, Petőfi Sándor szülőházát látogatták meg Kiskőrösön, valamint jártak az ópusztaszeri emlékparkban is. A lelkes kirándulócsoport erről az útról a Bánáti újságban teljes oldalon számolt be. A csíksomlyói zarándokút emlékeit szintén albumba gyűjtött képek őrzik. De egyéniségéről nemcsak fotók tanúskodnak, hanem a hozzájuk csatolt szöveg is. Bepillantást engednek a lelkivilágába. Csak úgy tolulnak agyamba annak az időnek az emlékképei, amikor évekkel ezelőtt először léptem be a padéi iskolába. Mintha a Gondviselés rendelte volna így: ő volt az első, akihez bekopogtam. Úgy fogadott, hogy megtörte a félelmemet az ismeretlentől és az újtól. Később is, amikor már ott dolgoztam, ő volt az, aki mindig segítőkész volt hozzám. Neki mindig volt egy megnyugtató szava, ideje és türelme. Itt értettem meg, mit jelent a kifejezés: isteni arc egy emberben.
Nemrégiben nyugdíjba ment, de a kapcsolatát az iskolával és az egyházzal nem szakította meg. Délelőtt eljár segíteni a plébániára, belátogat az iskolába, és számtalan tervéről beszél. Szeretné feltárni Vajdaságot a fiatalok számára. Egy újabb zarándokút formájában.
Decemberben, a falu napján a padéi helyi közösség nyilvános dicséretben részesítette Szeles Ferencet, Hódi Sándort és Márki Ibolyát. A róla szóló méltatásban a következő olvasható: ,,Elismerésként azokért a társadalmi és vallási munkában elért eredményekért és a tevékenységért, amely jelentősen hozzájárult a padéi közösség fejlődéséhez és megmaradásához". Ibolya ezekkel a szavakkal fordult a falu vezetőségéhez:
- Köszönjük szépen a Padéi Díjat. Mi is olyanok vagyunk, mint Önök, csak talán abban különbözünk, hogy az Istentől kapott talentumunkat mindig úgy kamatoztattuk, hogy lelkünk balzsamaként mások javára szolgáljon. Köszönjük a helyi közösségnek, hogy munkánkat értékelte, és úgy véli, jó az, amit csinálunk, és nyilvános dicséretet érdemel. Legyen ez a díj olyan hatással mindenkire, hogy mások is szívesen tegyék a dolgukat, segítsék a padéi helyi közösséget előrehaladásában. Engem arra ösztönöz, hogy továbbra is vezessem a padéiakat Kiskőrösre és Ópusztaszerre kirándulni. Hiszen olyan mély hittel szavalja Martonosi Tamara Petőfi versét:
,,Nem megyek én innen sehova,
Noha sorsom itten mostoha.
De ha volna még mostohább is,
Megmaradnék itten tovább is!”
Ha egészségem megengedi, a jó Isten segítségével elkísérem zarándokútjukon a padéi híveket a csíksomlyói Szűz Anyához, ahol nemcsak ő vár haza bennünket tárt karokkal, hanem a székely és erdélyi testvéreink is.