Erich Maria Remarque-ot a saját tapasztalatai, illetve a poszttraumás stressz késztette arra, hogy megírja minden idők egyik legrealisztikusabb háborús regényét, mely 1928-ban jelent meg. A csaták borzalmait, az ártatlanság elvesztését és a reménytelen, sárban, fagyban megélt földi poklot örökítette meg egy naiv, fiatal, német katona szemszögéből. Ezt tekintik az első háborúellenes regénynek, mivel elhagyta a dicshimnuszt, és a háborús romantika helyett a harcok valódi arcát írta le, annak minden borzalmával együtt. A nácik olyannyira gyűlölték a regényt, hogy be is tiltották, íróját pedig kiutasították Németországból, sőt állampolgárságától is megfosztották. Remarque később Svájcba, majd végül az Egyesült Államokba költözött.
Paul Baumer történetét 1930-ban filmesítették meg Hollywoodban, majd jóval később, 1979-ben elkészítettek egy újabb adaptációt is. Most pedig itt van a legújabb feldolgozás, melyet a németek az Oscarra is beneveznek jövőre. Edward Berger nagy költségvetésű Netflix-filmje a maga két és fél órás játékidejével talán a legvalósághűbb ábrázolása az I. világháború lövészárok-hadviselésének. Fiatal, elképesztően karakteres színészekkel dolgozott együtt a rendező, akik kivétel nélkül németek, ezzel is adózva a minél hűségesebb ábrázolásmód oltárán.
A történetet persze mindannyian ismerjük: a fiatal katona (Felix Kammerer) 1917-ben jelentkezik harcolni a nyugati frontra, hiszen nem érheti az a szégyen, hogy otthon marad — barátaival idealizmustól fűtve, röhögve masíroznak Franciaország felé, hogy aztán egyik percről a másikra váljanak arctalan fogaskerekekké a háború pokoli és kegyetlen gépezetében. Nincs remény, nincs menekvés, csak az éhség, a sár és a biztos halál. Paul és barátai kíméletlenül és villámgyorsan ébrednek rá, hogy tanáraik monológjai a császárnak tett szolgálatról és a haza becsületéről a fronton belevesznek a géppuskatűz fülsiketítő zajába. A baráti társaság néhány tagja szó szerint percekkel a megérkezés után elesik, akik pedig megmaradtak, egy veterán katona, Stanislaus (Albrecht Schuch) segítségével próbálnak meg túlélni.
A film csatajelenetei ijesztően valóságosak és rendkívül látványosak. Rengeteg statisztával és minimális különleges effektussal dolgoztak, a díszletek pedig a legapróbb részletekig ki vannak gondolva — a fegyverek, a tankok, a repülők, az egyenruhák. A szereplők szó szerint sárban, földben és mocsokban éltek a forgatások alatt is. A Nyugaton a helyzet változatlanban a hosszú dialógusok vagy monológok helyett az élettelen, üres tekintetű és mocskos arcok, a fájdalom tapintható ábrázolása meséli el az I. világháború kegyetlenségét. A film több ponton túlságosan is szájbarágós. Igen, tisztában vagyunk vele, hogy a tábornokok és a haditanács tagjai a háború hevében fűtött tárgyalótermekben, úri kényelemben ették a sült szárnyasokat, miközben a tizenéves katonák a lövészárkokban éheztek. Ahogyan azt is tudjuk, hogy a tábornokok a parancsnoki láncban a legmagasabb szinten foglaltak helyet, illetve az volt a céljuk, hogy folytatódjon a háború. A film ezen jeleneteit kontrasztosan és túlságosan is didaktikusan mutatja be Berger, egymásra vágva a nyomort és a luxust. Míg a francia parancsnok arra panaszkodik, hogy túl száraz a croissant, a német katona összetört kacsatojás levét szürcsölgeti egy uniformis zsebén keresztül. Abban sem vagyok biztos, hogy túl sok olyan karakter lett volna, mint amilyen az éppen a német tárgyalócsapatot vezető Erzberger (az egyik legnépszerűbb német filmsztár, Daniel Brühl), aki mindvégig a számtalan kioltott fiatal élettel példálózik a béketárgyalások során.
Apróbb hibái ellenére a Nyugaton a helyzet változatlan egy mélyen megrendítő, kivételesen remek háborús dráma, Volker Bertelmann Rammsteint idéző, vészjóslóan dübörgő filmzenéje pedig még magasabb szintre emeli az élményt. Az eredeti alapanyagtól néhány helyen eltér ugyan, ettől függetlenül a befejezése is éppolyan megrendítő, mint Remarque klasszikus regényének. A test halála nem a legrosszabb, ami történhet — sokkal szörnyűbb a lélek elpusztítása. A vég és a kilátástalanság rezignált, kiüresedett szemlélése, melyet sok százezer, Paulhoz hasonló fiatal élt át úgy, hogy esélyük sem volt felnőni.
Képek: netflix.com
